Márk evangéliuma - 41. Másoknak adja

Márk evangéliuma 12:1-12.

ÉS KEZDETT NEKIK MEGINT PÉLDÁZATOKBAN BESZÉLNI: EGY EMBER SZŐLŐT ÜLTETETT. KÖRÜLVETTE GYEPÜVEL, BORSAJTÓT ÁSOTT BENNE, ÉS TORNYOT ÉPÍTETT. AZUTÁN BÉRBE ADTA A SZŐLŐMUNKÁSOKNAK, ÉS ELUTAZOTT. ÉS A MAGA IDEJÉBEN SZOLGÁT KÜLDÖTT A MUNKÁSOKHOZ, HOGY MEGKAPJA A RÉSZÉT A SZŐLŐ TERMÉSÉBŐL, DE AZOK MEGRAGADTÁK, MEGVERTÉK ŐT, ÉS ÜRES KÉZZEL KÜLDTÉK VISSZA. ÉS ISMÉT KÜLDÖTT HOZZÁJUK EGY MÁSIK SZOLGÁT; ENNEK PEDIG BETÖRTÉK A FEJÉT, ÉS GYALÁZATOSAN BÁNTAK VELE. ISMÉT MÁSIKAT KÜLDÖTT, EZT PEDIG MEGÖLTÉK. ÉS SOK MÁST, AKIK KÖZÜL NÉMELYEKET MEGVERTEK, NÉMELYEKET PEDIG MEGÖLTEK. VÉGÜL CSAK EGY MARADT, A SZERETETT FIA. UTOLJÁRA ŐT KÜLDTE EL HOZZÁJUK, ÉS AZT MONDTA: A FIAMAT MEG FOGJÁK BECSÜLNI. AZOK A SZŐLŐMUNKÁSOK AZONBAN EZT MONDTÁK MAGUK KÖZÖTT: EZ AZ ÖRÖKÖS! JERTEK, ÖLJÜK MEG, ÉS MIÉNK LESZ AZ ÖRÖKSÉG! ÉS MEGFOGTÁK, MEGÖLTÉK, ÉS KIVETETTÉK A SZŐLŐN KÍVÜL. MIT CSELEKSZIK MAJD A SZŐLŐ URA?  ELJÖN, ÉS ELVESZTI A MUNKÁSOKAT, ÉS A SZŐLŐT MÁSOKNAK ADJA. OLVASTÁTOK-E AZ ÍRÁSBÓL: AMELY KÖVET AZ ÉPÍTŐK MEGVETETTEK, AZ LETT A SZEGELET FEJÉVÉ? AZ ÚRTÓL LETT EZ, ÉS CSODÁLATOS A MI SZEMÜNKBEN. ÉS IGYEKEZTEK ŐT ELFOGNI, DE FÉLTEK A SOKASÁGTÓL, TUDTÁK UGYANIS, HOGY A PÉLDÁZATOT ELLENÜK MONDTA. AZÉRT OTTHAGYTÁK ŐT ÉS ELMENTEK.

Hétfőn este a Duna televízió műsorában Hitvallók és ügynökök - címmel vetítettek egy kétrészes filmet, a katolikus egyház 1945 utáni működéséről. Eideig még nem láttam ilyen nyílt, egyértelmű vállalást. Nem csupán a módszereket veszi sorra, amit a keresztény világnézet kiirtásáért tett a kommunista rendszer, hanem néven nevezi, a katolikus egyház megvehető, illetve megfélemlíthető tisztségviselőit. Kényszer hatására, de a szerepéhez ragaszkodó, hatalmukat féltő főpásztorok szolgálták az államrendet. Látva nem látó, hallva nem halló tanúi voltak annak, ahogy amazok elbántak hívő nyájuk meg nem alkuvó, elkötelezett tagjaival...

Az ezt megelőző bibliai részben azt kérdezik Jézustól a főpapok, az írástudók, a vének, a nép akkori vezetői: Milyen jogon cselekszed ezeket? Ők, akik, céljaik érdekében, ha kell, megegyeznek a gyűlölt rómaiakkal, s így uraskodnak népük nyakán. Mit vetnek Jézus szemére? Hogy emberek elé áll, Istenről szól, hatalommal, lelket oldoz, testet gyógyít... Kinek dolga lenne mindez? Kik a választott nép földi gazdái, törvény szerinti vezetői, felelősei? 

 

Kezembe vettem Lénárd Ödön Erő az erőtlenségben - című kötetét, ki az 1945-90 közti korról összegzéseként ezt mondja: „a magyar kereszténység tudatos felőrlésének kora."

 

Szeretnék még, e megfogalmazás mellett - az előző rész és a mai példázat értéséért -, kötete előszavából idézni. Mert vannak, akik támadják a múltról egyenesen szólókat. Kell-e, szabad-e arról beszélni, ami történt? Sokan felháborodnak, látni se, hallani se akarják. Azt mondják, úgy mondják, kár lejáratni, hitelteleníteni az egyházat! Ki és mi hiteltelenít? Miért akarunk róla tudni, avagy miért nem akarjuk tudni? Kik tették hiteltelenné az egyházat?

Napjainkban is folynak perek, mikor pl. valaki a jó apa jó hírét védi. Nem azt bizonyítja, hogy az illető nem vádolható azzal, amivel vádolják, hanem hogy a dolog emlegetése sérti a becsületét... egykor természetes volt, hogy valakinek a jó hírét maga a becstelen tett kezdi ki, nem annak elmondása. Ez csak a társadalom védekezése a már meglevő métely terjedése ellen, de nem ez a métely!... a szerző is beletartozik az Egyházba... Ha erre a helyre diszkrét fátylat borít, elveszti mondandójának hitelét, mert nyilván elfogult. Ha nem teszi, saját fészkébe piszkít, nyilván nem érdemel semmi hitelt, mert csalódott, elkeseredett... Régen túl vagyunk azon a római közmondáson, hogy „a történelem az élet tanítómestere", mert hatalmi, tekintélyféltési, anyagi érdekeltségi, hiúsági stb. okok miatt, legfeljebb a trójai háború elemzését engednék meg, amire már senki sem érzékeny! Napjainkban a történelmet inkább csak bunkósbotnak használnák, ha támadásra, ha védelemre. Ebben különben osztozik az Evangélium sorsával... A kutatás pisla fénye a követendő és kerülendő utakra szeretne némi világot vetni... a holnapunk érdekében... lelkiismeret-vizsgálat folyik: csöndesedjünk le!"