Márk evangéliuma - 6. Mi könnyebb?

None

 

Mit jelent ez a szó: TIMSEL? Héber szó, ami annyit jelent: "lehet", vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. A felelősséget visszahárítja az élete csődjeivel tehetetlenül vergődőre. Arra utal, hogy szabad, új lehetőség, út nyílt előtte!

Mikor a gutaütöttért más házának tetejét bontó négy emberről olvastam, ez a történet jutott eszembe. Miért? Mert ezt végiggondolva nyilvánvalóvá lehet számunkra, miért azt mondja Jézus az ő hitüket látva, a béna gutaütöttnek, hogy MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID.

Ha ezt mernénk komolyan venni. Hogy a lépni kész hitre így válaszol Jézus. Hogy lehetőséget ad annak, akiért hitet lépnek, hittel lépnek. Nem ismerjük annak az embernek az életét, mi okozott nála gutaütést, de sejtenünk engedi, volt mit megbocsátani annak az embernek, aki tehetetlenül feküdt előtte, tán épp a saját indulata okozta betegség foglyaként, akinek már reménye sincs arra, hogy amit élt, tett, netán megbánt, jóvátehesse...

Ezért olyan megrázó Steinbeck története, ezért olyan megindító a szolga harca, mert egyszerre harcol a bűne miatt méltán megvetettért, és azért is, aki fájdalmas tehetetlenül engedi bűnhődni, hagyná őt bűnébe veszni... Nem adja fel, addig harcol, amíg választ nem kap, míg le nem győzi a felelős szeretet a jogos keserűséget...
NÉHÁNY OTT ÜLŐ ÍRÁSTUDÓ ÍGY OKOSKODOTT MAGÁBAN: MIÉRT BESZÉL EZ ÍGY? ISTENT KÁROMOLJA. KI BOCSÁTHATJA MEG A BŰNÖKET, HACSAK NEM EGYEDÜL AZ ISTEN? JÉZUS LELKÉBEN AZONNAL ÁTLÁTTA OKOSKODÁSUKAT, ÉS EZT MONDTA NEKIK : MIÉRT TANAKODTOK ÍGY MAGATOKBAN ? MI KÖNNYEBB , AZT MONDANOM E GUTAÜTÖTTNEK: MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID, VAGY AZT MONDANOM: KELJ FEL, VEDD AZ ÁGYADAT ÉS JÁRJ?

Akik nem tudnak a bűnösért, a bűnébe veszőért harcolni, azok elakadnak azon, amit elképzelhetetlennek, lehetetlennek gondolnak. Szabad a magunk szemébe, magunk szívébe látni.
Mi választ el minket azoktól, akiket méltán vétkesnek látunk? Önigazolás és okoskodás?
Hogyan gondolkodunk? Mi a kérdésünk? Vajon megbánta? Látjuk? Látszik? És ha nem? Kinek lehet, és kinek tudunk megbocsátani? Mi kell ahhoz, hogy megbocsátani tudjunk?

MI KÖNNYEBB? - kérdezi az okoskodóktól Jézus. Mi a lehetetlenebb? Azt mondják az orvosok, hogy a legtöbb testi panasz oka lelki, pszichés eredetű, a testit hiába kezelik, ha lelke nem gyógyul. Mondhatom azt, hogy a beteg testet könnyebb gyógyítani, mint a beteg lelket?

Könnyű megbocsátani? Kimondani talán lehet könnyen, lehet nehezen, de valóságosan elengedni, mintha meg se történt volna, képtelenek vagyunk. Hogyan derül ki? Ha újra teszik velünk azt, amit előtte, azzal együtt zúdítjuk rá, amit úgy gondoltunk, hogy megbocsátottunk.
Valaki így mondta: Megbocsátottam, de elfelejteni nem tudom... Vajon megbocsátott?


BÓDÁS JÁNOS
           MEGBOCSÁTHATOD

Nem felejtheted az ütést,
mit rólad semmi le nem törül,
a szót, mi tüskeként szívedbe
szúrt, s gennyezik köröskörül.

Hogy akit felemeltél, első
alkalommal rád tipor,
a "jóbarátok" hitszegését,
kikben csalódtál annyiszor.

S hogy nem felejtesz, ez is neked
okoz még több kínt, bánatot.
Hogy meggyógyulj, egyetlen egyet
tehetsz csak: megbocsáthatod!


FIAM, MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID - mondja Jézus a gutaütöttnek, aki azt hitte, minden lezárult s bezárult előtte, nincs több lehetősége. Timsel - mondja ki halála előtt az új lehetőséget adó szót a történetbeli apa a fiának. Tiéd a választás, az újrakezdés lehetősége! Akinek még nem engedték el soha a méltán várható büntetést, mert mindig igazolt, mindig felmentette magát, előbb, mint hogy saját menthetetlen voltával szembesült volna, az nem érti, nem értheti e történést. Az elakad jobbnak, igazabbnak, istenesebbnek igazolt életénél.

TUDJÁTOK MEG TEHÁT, HOGY AZ EMBER FIÁNAK VAN HATALMA A FÖLDÖN A BŰNÖKET MEGBOCSÁTANI - ÍGY SZÓLT A GUTAÜTÖTTNEK: NÉKED MONDOM, KELJ FEL, VEDD AZ ÁGYADAT ÉS EREDJ HAZA. AZ PEDIG FELKELT, KAPTA AZ ÁGYÁT, ÉS MINDNYÁJUK SZEME LÁTTÁRA KIMENT.

Mit kell megtudni az okoskodóknak? Jézusnak VAN HATALMA A BŰNÖKET MEGBOCSÁTANI! Bűnt eltörölni, új lehetőséget adni, ajtót tárni, utat nyitni Isten felé a bűnös számára. Hogy ezt MEGTUDJÁK, hogy ráébredjenek, meggyógyítja a gyógyult lelkű beteg testét is...
Lelket gyógyítani csak Krisztus tud, de hogy a másik szabaduljon attól, ami önmaga és mások előtt vádolja, ahhoz mi is kellünk, a tanúk, azok, akik ellen vétett. Merünk harcolni azokért, akik már nem harcolnak magukért, akik szemünkben is elveszettek? MI KÖNNYEBB?

ERRE VALAMENNYIEN ODALETTEK A CSODÁLKOZÁSTÓL ÉS DICSŐÍTETTÉK AZ ISTENT, EZT ERŐSÍTGETVE: ILYET MÉG SOHASEM LÁTTUNK!

Vajon miért dicsérték Istent? A háztetőt megbontók hitéért, vagy a beteget gyógyítani tudó Mesterért? A beteg test gyógyulásáért, vagy a tehetetlenül vergődő lélek szabadulásáért? MI KÖNNYEBB? A test gyógyulásához elég az isteni erő. A beteg lélek szabadulásáért több kell. A krisztusi áldozatvállalás, s a hordozók hite, reménységének lépése. Bár értenénk, bár legyőzhetné sértettségünket, feledni nem tudásunkat... a méltatlanul nyert kegyelem ereje!