A zene mint kapocs
Összetartozunk mi, magyarok, keresztyének, mindennél erősebben munkált bennünk a gondolat a Református Zenei Fesztivál három napja alatt, bárhová vetődtünk is a forgatagban. Érzéseinkkel nem maradtunk egyedül, megerősített ebben Fazekas László felvidéki református püspök is, aki éppen a Ráday utcában sétált két koncert között, amikor felkértük egy rövid beszélgetésre. Az egyházvezető azzal kezdte, hogy a protestánsok életében mindig előkelő helyen állt a zene.

„Elég, ha csak Sztárai Mihály énekszerző lelkészre gondolunk, aki százhúsz gyülekezetet alapított hegedűvel a kezében. Ez is mutatja, a zene mindig fontos eszköz volt abban, hogy Isten igéjét terjesszük. A zene alkalmas arra, hogy megmunkáljuk vele a szíveket, hiszen érzelmeket vált ki belőlünk. Ha az egyházi zenére gondolunk, meg kell említeni, hogy Kálvin nem nézte jó szemmel az orgonát a templomokban, mert úgy vélte, hogy Isten dicsőítésére a legszebb hang az ember hangja. Ennek ellenére a későbbi korokban elindult az orgonaépítés." Fazekas László szerint a zenei fesztivál évről évre egyre nagyobb jelentőséggel bír a Kárpát-medencei reformátusok életében.
„Fontos, hogy legyenek kapcsok, amelyek összetartanak minket, magyarokat, éljünk bárhol a világban. A zene ilyen kapocs lehet. A hagyományos fáklyás felvonuláson is sokan énekelték velünk együtt a zsoltárokat. A zene nyelve az, amit mindenki ért – tette hozzá az egyházvezető.

Aki énekel, imádkozik
„Kilépünk a templomfalak közül és hirdetjük az evangéliumot, a Református Zenei Fesztiválnak mégis bensőséges hangulata van, mert aki énekel, az tulajdonképpen imádkozik" – ezt Steinbach Józserf dunántúli püspök mondta a fesztivál nagyszínpadán a hallgatóságnak. A Bakáts tér már a nyitónapon megtelt, nemcsak az anyaországból, hanema  Felvidékről, a Délvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról is sokan ellátogattak a budapesti rendezvényre. Böszörményi Gergely Magyar Örökség-díjas fesztiváligazgató jellegzetes narancssárga kerékpárján rótta körbe-körbe az egymástól néhány utcányira található fesztiválhelyszíneket.

„Tizenkét éve szervezzük a fesztivált, az induláskor azon izgultunk, vajon jó fogadtatása lesz-e. Most pedig már azon gondolkodunk, hogy jöhetne az a negyvenes, illetve még fiatalabb generáció, akik továbbvihetnék, amit elkezdtünk. Bár van segítségünk, de tulajdonképpen hárman szervezzük a rendezvényt. Több mint nyolcszáz fellépőnk van, tele a Bakáts tér zenerajongókkal, teltházasak a koncertek, mindez azt bizonyítja, hogy nagy igény van a fesztiválra. Jobbnál jobb zenekarok játszanak, a népzenészektől az úgynevezett villanygitárosokig. De tulajdonképpen mindegy is, hogy milyen hangszeren szólal meg a zene, a lényeg az üzenet, amit át szeretne adni a zenész. Itt van velünk a Vujicsics, a Misztrál, az Ismerős arcok, a Makám és a Sebő együttes mind kiváló előadók és zenekarok" – sorolta Böszörményi Gergely.
„Az ételárusaink a jurtában, a kiváló karnagyaink, a kórusaink mind arról árulkodnak, hogy a zenei fesztiválnak sokféle üzenete van. Arra gondolok, hogy a Kárpát-medence térképén mi mindannyian milliónyi kis apró pötty vagyunk, de ha elkezdjük összekapcsolni ezeket az önálló pöttyöket, akkor az egész egy hálóvá változik, ami előreviheti nemzetünket és egyházunkat."

A gazdaságtól az ősi kadarkáig
A fesztiválon a zenei programok mellett izgalmas beszélgetéseket is hallhattunk. Bogár László közgazdász professzort mindig nehezen engedi el a hallgatóság, mert érdekesen és ami nem utolsó szempont, érthető nyelven szól a gazdaságról. Szigethy Gábor író a Budavári Márai-Szalont hozta el a Ráday utcába, ahol Lovas Rozi színművész és Kobzos Kiss Tamás Kossuth-díjas zenész művészetéből kaptunk ízelítőt, az ízlelőbimbóinknak szóló kóstolót pedig Vida Péter borász különleges szekszárdi kadarkája jelentette.

„Fel kell nőnünk lélekben, hogy megértsük a bort, ami számomra isteni csoda. Ha a kezünkbe veszünk egy ilyen ősi kadarkát, nem kell magyarázni semmit, csak csöndben lenni, lenyelni, és figyelni, hogyan halad végig a bor rajtunk. A bor iránti szeretetünk nem azt jelenti, hogy folyton vedelünk, mert az maga a tragédia, hanem az, hogy lélekben megváltozunk. A valódi borkóstolót otthon tarthatjuk, amikor a zűrzavarból hazaérünk. Ilyenkor gyújtsunk meg egy gyertyát, koccintsunk a jó borral azzal, akit szeretünk és beszélgessünk! Akkor tudjuk meg majd igazán, hogy mi a bor" – tartja a borász.

A kerámiába égetett Ige
Beszélgetni borral vagy anélkül a fesztivál minden pontján lehetett. Találkoztunk például M. Kiss Katalin kerámiatervező iparművésszel, aki a Ráday utca 28. szám alatti kiállításon mutatta be kerámiáit.
„Minden, amit alkotok, a hitemből fakad" – mondta a keramikus, akinek alkotásaiban beleégetve ott van Isten igéje.
„Hívő ember nincs túl sok, ezért tartom szolgálatnak és feladatnak, hogy a kerámiáimmal közelebb vigyem a hitet az emberekhez. Van, aki csak rápillant a kerámiákra és továbbmegy, de találkoztam olyan ateistákkal is, akiket megérintett a munkám és hosszas beszélgetésbe kezdtünk a hitről – mondta a keramikus művész.

A fűről és az utcáról is
A Református Zenei Fesztiválnak minden évben az egyik kiemelt rendezvénye a több száz fős fesztiválkórus éneke a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. A kórust Bódiss Tamás, valamint Oláh Gábor vezényelte. A koncert után Pongó Zsuzsa nyelvtanárt szólítottuk meg a múzeum udvarán.
„Megérte eljönni Makóról – mondta az asszony.
„A fűről, és az utcáról is énekelték az ismerős dallamokat együtt a kórussal, és jó volt hallani, hogy tiszta szívből szólt. Több visszhangot és promóciót érdemelne ez a fesztivál, hogy meghallják az emberek. A hit nem magánügy. Ennek az országnak szüksége van a hívő, becsületes, odaszánt életű emberekre."

Ahová tartozom és aki vagyok
A fesztivál három napja alatt annyi élmény ért, hogy napokig tart majd feldolgozni a hangokat, a színeket, a gondolatokat, az érzéseket, a beszélgetéseket, a találkozásokat. A legtöbbet két hetedikes, „Benkőrefis" diáktól tanultam, akik a fesztiválkórusban énekeltek. Nagy Bálint azt mondta a koncertet követően, „szükség van arra, hogy a fiatalokban megmozdítsuk a nemzettudatot, és az ilyen találkozók erre remek lehetőséget adnak. Magyar vagyok, magyarul olvasok, írok, énekelek, magyar költőink verseit szavalom, és igyekszem továbbadni a lehető legtöbb módon." Kozma Ferenc Sándor arról beszélt, hogy milyen érzés volt a fesztiválkórusban énekelni.

„Az éneklés békét nyújtott számunkra és azt éreztük, hogy ezáltal másoknak is békét adhatunk. Az énekünk a lelki békén alapult. Azt szerettük volna elérni, hogy az emberek a mindennapok robotolásából kitörve mozduljanak meg a hitük és Magyarország miatt. Számomra a haza azt jelenti, ahová tartozom, és aki én vagyok, hiszen a haza magában foglal engem is. Megérintett, hogy a fesztivál adományaiból befolyt pénzt a kárpátaljaiak támogatására szánják. Nekünk is vannak ott ismerőseink és tudom, hogy szörnyű a helyzet. Remélem, hogy ez a pénz majd segít nekik."
A kárpátaljaiak számára tovább folytatódik a gyűjtés a Református Zenei Fesztivál utolsó programján június végén.

A fesztivál hagyományosan a református énekek hangversennyel zárul a Művészetek Palotájában június 27- én, szombaton.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás és Dimény András