"Elméletben mindig is tudtam, hogy Jézus az egyetlen segítség, akire szükségünk van. Ám ezt egészen addig nem értjük meg, míg Jézuson kívül valóban nincs már senkink."
ismeretlen
Mindig váratlanul jön
Mindig váratlanul jön, akit mindig várunk – a Szentlélek. Ő a szeretet köteléke, tökéletesség elevenítő ereje, halálgyőző élethatalom. Mindig várjuk, s azért jön váratlanul mindig, mert lét-hiányos az életünk, hit-hiányos a hitünk, isten-hiányos a szeretetünk.
A Lélek mindent betölt, de ahogy a kemény kőről szertefolyik az áldó eső, úgy az istenhiányba belekeményedett szívünk sem fogadja be – éppen azt! -, amire mindig várunk, amit remélünk, ami hiányzik. Igen, benne vagyunk, élünk, mozgunk – s várjuk, hogy bennünk legyen. S a Lélek jön – mindig.
Mindig várjuk, és hívjuk: jöjj, Lélek! – és mindig hirtelen jön a Lélek, mint a zúgó szél zendülése: felborítja életünket szerteszét, óvatlanul hagyott dolgait (felborítja magát az egész életünket), a szív üres poharát, a boldogság kifosztott kosarát; zendül a Lélek és becsapódnak a sosem nyitott - sosem csukott ajtók. Hogy aztán teljen a szív, sose fogyjon a kosár, s nyíljék az ajtó – befelé a szomjazó világra, s felfelé az örök országra.
Mindig várjuk, pedig mindig itt van. Mert hogy is jöhetne váratlan és hirtelen, ha várásán alapul életünk, ha hírbe adta őt a Megváltó; ha a Lélekkel esd a világegyetem, és a Lélek esd minden istengyermekkel? Miért jön mégis így várva, de hirtelen? Csak azért, mert nem elég, ha csak tudjuk e várás mélységes titkát. Azért jön mindig váratlan és hirtelen, mert nem Isten az, aki minket várat, hanem mi váratjuk mindegyre Istent.
Ha tehát várjuk a Lelket, hívjuk is, ha hívjuk, keressük is, ha keressük, fogadjuk is, ha fogadjuk, dicsérjük is! Ő a szeretet köteléke, tökeletesség elevenítő ereje, halálgyőző hatalom – vigasztalás és Vigasztaló, erősítés és Erő, minden érkezésben Megérkezés, minden mozdulatban Maradandó, minden újban igazán Örök. Valóság valósága - veni, veni Creator Spiritus!
Bogárdi Szabó István
(A videót Dobó Márti és Pete Violetta készítette.)