"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Napernyő
Méta, Balaton, elfogadás - a felsorolásban nincs kakukktojás, jó néhány felső tagozatos gyermek ugyanis idén nyáron találkozhatott először valamennyivel. Hátrányos helyzetű határon inneni és túli magyar gyermekeknek szervezett nyári tábort egy üzletember. A 74 csemete kikapcsolódásáról és játékos fejlesztéséről református önkéntesek gondoskodtak Balatonszárszón.
Cseresznye-fülbevaló, strandfoci, pancsoló gyerekek a „magyar tengerben" - ez a látvány fogadott minket, amikor stábunk a közelmúltban a Balatonszárszóra látogatott. Csapatépítő játékokról, finom ételekről, új barátságokról és egy csipet honvágyról meséltek nekünk a Napraforgó Alapítvány táborában vendégül látott határon inneni és túli gyerekek.
Megismerkedett első erdélyi barátaival - újságolja Zubáka Alexandra. A kárpátaljai kislány szerint e nélkül a tábor nélkül nem lett volna lehetősége távolabb élő magyar gyerekekkel találkozni. A kiskamaszokat a honfoglaló törzsekről elnevezett csapatokba osztották be a szervezők, a törzsek délelőttönként ügyességi és stratégiai játékokat játszottak. A felnőtt csapatkapitány-párok biztonságos hátteret nyújtottak a gyerekeknek egész héten, miközben a női és férfiszerepeket illetően is mintául szolgáltak nekik. Délutánonként kézműves foglalkozás, kalandpark, íjászat, foci és persze a Balaton várta a csemetéket.
- A felnőttek sokat foglalkoznak velünk, a játékok pedig nagyon tetszenek, mert amelyik nehéz volt, azt is meg tudtuk csinálni - számolt be az erdélyi Pap Szabolcs Gellért.
- Nem az a fontos, miben rosszak a gyerekek, hanem hogy mi az, amiben jók - erősítette meg Surányi Zoltán, a tábor programfelelőse.
- Ezek a gyerekek valamilyen nehézségből jönnek, a környezetük gyakran negatív kritikával, negatív hanggal veszi körül és folyamatosan azzal bombázza őket, hogy miben rosszak. Ez a tábor ennek az ellenkezőjét próbálja nekik bemutatni: azt, hogy értékes emberekként gondolunk rájuk - hangsúlyozta a szociális munkás.
A hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatását sok pedagógus nem szívesen vállalja, hiszen általában valamilyen lelki sérüléssel is számolni kell ezeknek a gyerekeknek az esetében - hívta fel a figyelmet Rákosi Réka Renáta. Az erdélyi gyerekeket kísérő tanító arról beszélt, a táborozók igénylik a szeretet kifejezését, legfőképpen a testi érintést, hiszen gyakran ebből jut nekik a legkevesebb.
Itt nem érzi, hogy más lenne, mint a többiek, hiszen a legtöbben szintén határon túlról érkeztek - árulta el nekünk egy délvidéki kisfiú, Berta Áron László.
Kísérője szerint a vegyes szoba- és csapatjáték-beosztásnak köszönhetően a gyerekek megismerik határon túli társaikat és megtanulják, hogyan lehet együtt dolgozni.
Halász Dániel maradéki református lelkipásztor úgy véli, az anyaországi környezet a csemeték nyelvhasználatára is jó hatással van, hiszen egymás között is elkezdtek magyarul beszélni, míg otthon gyakran előfordul, hogy szerb nyelven kommunikálnak, ahogy az iskolában is teszik.
Gyermekkorában sokat üdült a Balatonon, a nyaralások pedig életre szóló élményt jelentettek számára, ezért határozta el, hogy vállalja a rászoruló gyermekek táboroztatását - árulta el a Napernyő Alapítvány létrehozója. Oláh Márton üzletember elmondta, református egyháztagok segítségével sikerült felkutatni azokat a gyerekeket, akik nem jutnának el másként nyári táborba vagy az anyaországba, hiszen a szülők bizalmat szavaztak a gyülekezet általuk is ismert szolgálóinak. A szerény anyagi körülmények között élő vagy épp családi töréseket elszenvedett gyerekek színvonalas ellátásban részesülve tölthettek el egy hetet a szárszói Soli Deo Gloria Református Családi Hotel és Konferenciaközpontban június végén.
A Napernyő tábort idén először rendezték meg, és bár civil kezdeményezésről van szó, a tábor segítői jórészt református önkéntesek voltak. Nem missziós táborról van szó ugyan, a szervezők szerint a hívő segítők jelenléte, reakciói, konfliktuskezelése és elfogadása mégis beszédes; a tábor programjának pedig szerves része volt a gyerekek számára a saját gyülekezeteikből is ismert áhítat.
Jakus Ágnes
A videót készítették: Dobó Márti és Jakus Ágnes