Akire érdemes odafigyelni: Rod Dreher

Rod Dreher keresztyén író, újságíró és publicista neve – aki írásaiban különösen a vallás, a kultúra és a politika metszéspontját és egymásra hatását tematizálja – számunkra is ismerősen csenghet. 1967-ben született Baton Rouge-ban, Louisiana államban. Több mint harminc éve dolgozik újságíróként, és pályafutása során olyan lapokban jelentek meg publikációi, mint a New York Post, a The Washington Times vagy akár a The American Conservative magazin – utóbbinak hosszú időn keresztül a főszerkesztője is volt.

Fő művei közé tartozik a világviszonylatban is ismert és magyarul is megjelent Szent Benedek válaszútján – Túlélési terv keresztényeknek egy kereszténység utáni világban és a Hazugság nélkül élni – Keresztény másként gondolkodók kézikönyve. E két mű nem mellesleg a The New York Times bestsellere lett. De írt egyéb műveket is a keresztyénség, a konzervativizmus és a kultúrakritika témakörében. Munkássága központi témái közé tartozik a posztkeresztyén nyugati társadalmak kritikája, a keresztyén közösségek és a keresztyén identitás újjáépítése, ehhez kapcsolódóan pedig az alternatív intézmények szerepe, valamint az igazsághoz való hűség és a keresztyén tanúságtétel jelentősége.

Dreher a 2013-ban Budapesten létrejött, konzervatív és nemzeti értékeket és gondolkodást képviselő Danube Institute elnevezésű think tank vendégkutatójaként, projektvezetőjeként évek óta Magyarországon (is) él. Habár protestáns (metodista) családban nőtt fel, 1993-ban katolizált, majd 2006-ban a keleti ortodoxiához csatlakozott. Ennek legfőbb oka, hogy állítása szerint megingott a katolikus egyházba vetett bizalma bizonyos erkölcsi botrányok intézményes szinten való kezelése miatt. Az ortodoxia felé fordulásában jelentős szerepet játszott továbbá a hit autentikusságának keresése is, nevezetesen, hogy a keleti ortodox hagyományban mélyebb spirituális gyökerekre lelt.

A kérdés az, hogy Dreher világlátása, munkássága miért fontos számunkra, evangéliumi protestáns keresztyének számára. Egyrészt a mai nyugati (USA és Nyugat-Európa) világot érintő diagnózisa miatt: kifejezetten a Római Birodalom bukásához hasonlítja a helyzetet, hangsúlyozva, hogy a felszínen tapasztalható jólét, kényelem és technológiai fejlődés közepette a társadalom mélyén barbár: kultúra- és hitromboló erők különféle – szimbolikus értelemben és intézményes szinten is – vezető pozíciók elfoglalására törekednek benne. Másrészt lényeges lehet számunkra az is, hogy erre a – már a mi kelet-közép-európai világunkat is elérő – erjesztő folyamatra milyen „cselekvési tervet” vagy stratégiát kínál.

Dreher hangsúlyozza, hogy
1. a Nyugat mára posztkeresztyén lett, ezért a hívőknek tudatosan meg kell szervezniük magukat a helyi közösségek szintjén, és ezeknek a közösségeknek az „időkapszula” szerepét betöltve kell őrizniük a hitet, ahogyan azt szerinte a közép-európai protestáns közösségek tették a kommunista-szocialista éra alatt.
2. A történelmi keresztyén hithez való ragaszkodás a mai körülmények között azt is jelenti, hogy ezek a közösségek nem igazodhatnak a világhoz, hanem az egymás iránti mély elköteleződésnek, felelősségnek és a cselekvő szolidaritásnak kell jellemeznie őket. Dreher mindezzel nem a világból való kivonulásra sarkall, hanem
3. egyfajta „stratégiai visszavonulást” ajánl: a keresztyén családoknak és közösségeknek alternatív oktatási formákat, intézményeket kell létrehozniuk, hogy biztosítani tudják a biblikus, történelmi keresztyén hit továbbadását, elkerülve, hogy azt a kortárs keresztyénellenes kultúra a végletekig torzítsa és átalakítsa.
4. E mellett fontos a keresztyénség egyéni hiteles megélése: az önfegyelem gyakorlása és a családi hagyományok újrafelfedezése és ápolása.
5. Végül pedig hangsúlyozza az igazsághoz való ragaszkodást – ha kell, a társadalmi elismertséget is feláldozva. Dreher szerint a bibliai példák is ezt mutatják: Isten népe úgy marad fenn, ha akkor is kitart az igazság és a hit mellett, amikor azt a többségi társadalom elutasítja, sőt akár üldözi.

Mindezeken túl alkalmazható számunkra Drehernek az észak-amerikai keresztyénséget jellemző diagnózisa is, amelyet ő – és mellette mások is – a „moralista terapeutisztikus deizmus” (MTD) kitétellel ír le. A fogalom ismert hazánkban is, de talán kevésbé reflektálunk arra, vajon milyen mértékben jellemzi a közösségeinket úgy egészében, mint a tagokat, az egyháztagokat egyénenként. Jelen sorok írója úgy véli, az MTD határozottan jelen van a hazai kisegyházi szcéna jelentős részében, áthatja a modern dicsőítőkultúrát, és egyértelműen jelen van már a népegyházak, történelmi egyházak tagságának fiatalabb generációi körében is.

Dreher szerint az MTD valójában nem szól másról, mint az egyéni önbecsülésünk növeléséről és a szubjektív boldogságkeresésünkről, amelynek nincs köze a Szentíráson alapuló keresztyénséghez, amely a bűnbánatot, a szív tisztaságát, az önfeláldozó szeretetet és a kereszt útját hirdeti. Dreher szerint az MTD csak felszínesen keresztyén, valójában az önimádó és az anyagi javakat – az anyagi javakkal biztosítható kényelmet, komfortos életet – hajhászó kultúra „vallása”.

Rod Dreher megfontolásai jelentős visszhangra leltek protestánsok körében is: egyrészt többen is leírták, hogy Dreher stratégiája talán az egyetlen szisztematikus és komolyan vehető reakció a keresztyének társadalmi státuszának hanyatlására a jelen kulturális szempontból „negatívvá” váló világában, másrészt azonban kritikai hangok is születtek e stratégia gyakorlatba való átültetésével kapcsolatosan. Egyesek épp azt a premisszát nem fogadják el, hogy a nyugati társadalom ténylegesen „negatív világgá” változott volna, ezért továbbra is egyfajta expanzív, a társadalmat transzformálni szándékozó misszióban gondolkodnak, és nem a visszahúzódásban vagy valamiféle kisebbségi és túlélésre berendezkedő stratégiában.

Azonban Aaron Renn amerikai elemző-író – aki egyebek mellett a protestáns, evangéliumi keresztyénség társadalmi és kulturális helyzetével is foglalkozik – vitatkozik Dreher gondolatainak ilyetén interpretációjával. Szerinte Dreher nem a társadalomból való teljes kivonulást hirdeti, hanem egyfajta „ellenkultúra” létrehozását. Ugyanakkor óvatos kritikát is megfogalmaz vele szemben: világos ugyan számára, hogy Dreher nem a keresztyének önként vállalt teljes elszigetelődését hirdeti, ugyanakkor Dreher tanácsát lehet úgy is értelmezni, mintha a keresztyéneknek le kellene mondaniuk a társadalomban való részvételről. Renn szerint a keresztyéneknek nem szabad elbújniuk, hanem – alkalmazkodva a körülményekhez, ugyanakkor nem feladva hitüket és az abból fakadó etikai meggyőződéseiket és életformájukat – reagálniuk kell a negatív világ kihívásaira. Mindez Renn részéről nem is annyira kritika, mint hogy inkább kibővítené a Dreher által elővezetett stratégia horizontját: a keresztyének legyenek aktívan jelen és mutassanak példát a társadalomban, megtalálva az engedelmesség új, kreatív formáit a modern környezetben.

Akárhogy is, érdemes odafigyelnünk Dreherre!

(Márkus Tamás András)