Egy színházi előadás után a Nobile házaspár meghívja magához vacsorára néhány ismerősét a Gondviselés utcába. Furcsán indul az este.

Az összes cseléd a komornyikon kívül különböző okokból úgy érzi, hogy el kell mennie. A vacsora felére nem marad más a házban, csak Nobiléék, a húszfős vendégsereg, a komornyik, három bárány és egy medve.

A vendégek szerencsére jól érzik magukat. Hajnali négyig senki sem gondol a hazamenésre, s bár szó esik róla, hogy el kéne indulni, senki sem veszi a kabátját. Mindenki ott alszik a nappaliban. Eleinte csak a házigazdák találják kínosnak a helyzetet, de reggelre már mindenki kiakad, nő a feszültség és egyesek frusztráltan távoznának, ha a vendéglátók nem kedveskednének gyorsan egy kis reggeli kávéval. A komornyik serénykedik, de ő is kimerült, hibázik. Amikor elindul, hogy pótolja a hiányosságot, az ajtó küszöbét már képtelen átlépni. A szereplőbrigád összeáll, a világ bezárul.

Hogyan lehetne kiszabadulni? Ennek megvitatása elengedhetetlen, de ha ezt húsz ember teszi, összezárva, abból csak káosz lehet. A racionális mindent racionalizál, a babonás imádkozik, a fiatal a szerelembe menekül, az erkölcsös moralizál, akinek meg semmi kapaszkodója nincs, drogozik, borotválkozik vagy megőrül. Valahol mégis lennie kell megoldásnak, mert ha nem, minket is ki fog készíteni ez a beteg szürrealizmus, és napokig máson sem fogunk gondolkodni.

Kicsit old a feszültségen, amikor megjelennek a bárányok, amelyeket le lehet vágni és meg lehet enni, de valamiért a fő problémán ez sem segít, pedig három is van belőlük. Az éhség enyhítésre azért ez sem rossz. A mögöttes szimbolika nagyon érdekes. Meg lehet ragadni a megváltást, lehet táplálkozni vele, de a kiszabaduláshoz az ember is kell. Talán. (Vajon miben lenne más a film, ha Buñuel nem haragudna annyira a vallásra a katolikus iskolában őt ért atrocitások és egyáltalán, a vallási vezetőkből való kiábrándultsága miatt?)

Mit reagál erre a külvilág? Ha a bent ragadtak magukon nem tudnak is segíteni, azért még sincsenek teljesen egyedül, van családjuk, vannak barátaik, gyerekeik. De létezik-e olyan megoldás, amelyre húsz különböző érdeklődésű koponya ne jönne rá? Azért valamit tenni kell, az nem lehet, hogy nem csinálunk semmit, a szeretet nem passzív. Talán a gyerekek tehetnek valamit, ők olyan ártatlanok még, de őket nem befolyásolja-e a belőlünk áradó pánik? Talán a felnőttek tekintélye felülírja a gyermekek riadtságát…

Lesz feloldás és nem lesz feloldás. Buñuel szürrealistaként egyszerre fojtogatóan és nevettetően ragadja meg az emberi korlátoltságot, tehetetlenséget, az élet irracionális részének feloldhatatlanságát és a megváltás misztikáját. Bár művét fricskának szánta, hogy kifigurázza az akkori kor arisztokráciáját, aktualitása tagadhatatlan. Nem tudom, hogy én váltam-e burzsoává, vagy a mű annyira univerzális és időtálló kérdéseket érint, hogy bárkiből előhozza saját beragadásait. Egy biztos: ezt a filmet intenzív érzések és önvizsgálat nélkül nem lehet végignézni.

Csak egy dolgot nem értek. Mit keres ott egy medve?