„Olyan történetben élünk, amely sokkal drámaibb és sokkal veszélyesebb, mint ahogy azt valaha elképzeltük."
John Eldredge
Önkéntes telefonos lelkigondozókat keresnek
Önkénteseket keres a református egyház Telefon-lelkigondozás (TLG) missziója.
Naponta legalább öt öngyilkosságra készülő kér segítséget telefonon – mondta Révész Jánosné missziós lelkész, szupervízor. A telefonálók többsége anyagi nehézségekre és az élet kilátástalanságára panaszkodik. A szakember hozzátette: az egyre gyakoribb hívások, valamint a munkatársak fogyatkozó száma miatt keresnek önkéntes munkatársakat.
Élettapasztalattal rendelkező, 30 év feletti, érettségizett, református, hívő egyháztagok jelentkezését várják, akik vállalják, hogy havonta 2-3 alkalommal teljesítenek szolgálatot a fővárosban. A telefonos munka fontos feltétele az érett, empatikus személyiség.
A jelentkezők féléves, ingyenes képzésen vesznek részt. A képzést - a tervek szerint - hétfő délutánonként (munkaidő után) tartják Budapesten. A csoportot 10 – 12 jelentkező esetén indítják februárban. Az önkéntesek speciális tárgyakat tanulnak – többek között – lelkigondozói beszélgetést és krízisintervenciót. A képzés vizsgával zárul.
Az önkéntes telefon-lelkigondozók a református egyház egyik anonim, budapesti irodájában teljesítenek szolgálatot délután 17 és 21 óra között.
A református telefon-lelkigondozói szolgálat huszonöt éve ad kapaszkodót, segítséget a bajba jutottaknak. Korábban leginkább a magányosság és családi problémák miatt fordultak a szolgálathoz, mára azonban jelentősen megszaporodtak a munkanélküliség, az égető anyagi problémák és a kilátástalanság miatti hívások.
Az önkéntesek jelentkezését a telefonlelkigondozas@rmk.hu ímélcímen várja a Református Missziói Központ. Bővebb információ: www.telefon-lelkigondozas.hu, illetve Révész Jánosné: 30/676-5608
RMK-sajtó
info@rmk.hu