Önkénteseket vár az Adna Café

Tavaly szeptemberben új fejezet nyílt a kávézó történetében: a fizetett munkatársak helyébe önkéntesek léptek. A hosszú távú jövőhöz elengedhetetlen, hogy a jelenlegi csapat bővüljön.

A 2015 óta működő kávézó a Református Drogmisszió intézménye, elindulása óta kínál alkohol- és szermentes alternatívát a közösségi teret kereső fiatalok számára. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, az önkéntesekkel való működtetésnek megvannak a maga előnyei, a hátrányok azonban komoly nehézségek elé állítják a kávézót. Az önkéntességről, a kávézó jelenlegi helyzetéről és a tervekről Szabóné Varga Gabriella, az Adna Café vezetője beszélt portálunknak.

A kávézó vendégkörébe egyaránt tartoznak itthoni és külföldi diákok, középiskolások és egyetemisták, függőséggel küzdő fiatalok és felnőttek.
„Többen megfogalmazták már, hogy a kávézó hangulata magával ragadó, jó belépni és itt lenni, a szolgáltatás színvonalas, a kulturális programok színesek. Hiszünk abban, hogy nemcsak vendéglátóipari egység vagyunk, hanem a misszió eszköze is, ezért fontos, hogy megtartsuk azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt öt év alatt képviseltünk.”

A Református Drogmisszió több intézmény fenntartója, tavaly az anyagi forrásokat más, nehezebb helyzetben lévő intézményekre fordították.
„Állami és missziói támogatás híján új koncepciót kellett megfogalmazni. A kávézóban nyolc munkatárs dolgozott, ezért a kiadásokat úgy csökkentettük, hogy az ő munkájukat önkénteseknek adtuk át. Kollégáinkat kizárólag anyagi okok miatt kellett elküldenünk, január óta csak két fizetett munkatárs dolgozik. Vendéglátóipari tevékenységet folytatunk, ami magába foglalja a vendégek kiszolgálását, a helyiség takarítását, a működéshez szükséges árubeszerzést és az eszközök műszaki karbantartását.”

A tavalyi váltáskor a vártnál jóval többen jelentkeztek önkéntesnek.
„Nagyon hálásak vagyunk az előző munkatársaknak, akik előkészítették a váltást. Mindenki a saját fórumán hirdette meg az önkéntesség lehetőségét az Adna fennmaradása érdekében – ezt a hívó szót sokan meghallották. Az érdeklődők mintegy negyede maradt meg, ezt jó aránynak tartjuk, ők azok, akikre igazán számíthatunk. Az önkéntesség egyik pozitívuma, hogy saját elképzelések szerint dolgozhatunk, ennek áraként elég nagy a fluktuáció. Emiatt folyamatosan keressük az önkénteseket, ez állandó feladattá vált az elmúlt hónapokban. Facebookon, különféle portálokon hirdetjük a lehetőséget, a vendégeinket is arra kérjük, osszák meg ezt a hírt.”

A fizetett két munkatárs mellett jelenleg 15-20 fős önkéntescsapat dolgozik. Aki a kávézóban vállal munkát, értékes csapat részesévé válhat az Adna vezetője szerint.
„Az élethelyzetek változnak, leginkább ez az oka a lecserélődésnek, de az önkéntesek azzal a vággyal mennek el, hogy majd visszajönnek az Adnába. Akik eddig csatlakoztak, bizalommal fordultak hozzánk, és azt látják, nem éltünk vissza ezzel. Éppen az élethelyzetek változása miatt van szükségünk tartalékosokra. Eddig senki sem ment el az önkéntesek közül úgy, hogy azt mondta, nem erre számítottam. Az önkéntesség egészen más munkakapcsolatot jelent, mint a fizetett munkatársak esetében. Megköszönjük, ha valaki a szabadidejét adja nekünk, az önkéntesek pedig azért hálásak, mert szeretetet, megértést és befogadó légkört kapnak, mi ezzel tudjuk megköszönni az odaszánásukat.”

Az Adna csapatában találunk édesanyát, felépült és gyógyulófélben lévő szenvedélybeteget, pályakezdő fiatalt. Középiskolások is dolgoznak a kötelező 50 órás önkéntes munka keretén belül, közülük többen  már teljesítették feladatukat, mégis szívesen visszajönnek segíteni.
„Közösséggé szeretnénk fejlődni, minden hónapban tartunk önkéntestalálkozókat, ahova külsősök is érkeznek, ez egyfajta ötletelő kör, a tapasztalatok és új gondolatok megosztásának helye. Hisszük, hogy a találkozások által az érdeklődők kapcsolatokra tesznek szert, és célokat is megfogalmaznak.”

A kávézó többek között cukrászok, pultosok, konyhai kisegítők, baristák, felszolgálók, toborzók és szakácsok jelentkezését várja.
„Különösen örülnénk, ha a közösségi média és a kommunikáció feladatkörre találnánk önkéntest, aki azonnal megosztja az információkat a megfelelő médiafelületeken. Szintén fontos segítség lenne, ha valaki a készletgazdálkodásunkban (logisztika, bevásárlás, beszerzés) segítene, ez aránytalanul sok időt elvesz az egyéb területektől. Hálásak lennénk, ha valaki műszaki karbantartóként ellenőrizné gépeinket. Programszervezőkre is szükségünk van, akik nemcsak ötletekkel álnak elő, hanem meg is valósítják azokat.”

Az Adna fenntartása az önkéntességgel némileg könnyebb lett, a kávézó megtartotta a bevételi arányt, de komoly kiesést jelent, hogy délelőtt nem tud kinyitni. Bár korunkban a reggel nyolctól délután négy óráig tartó munkavégzés rendszere felhígul és képlékennyé válik, még mindig sokan nem tudják vállalni a délelőtti munkavégzést.
„Minél több fórumon igyekszünk meghirdetni az önkéntes munka lehetőségét, imádkozunk, hogy a megfelelő emberek kerüljenek a különféle munkaterületekre. Ha sikerül, és önkénteseink egyre többen lesznek, ezzel megnő annak az esélye is, hogy ismét meghosszabbíthatjuk nyitvatartásunkat.”

További információ és jelentkezés:
info.cafeadna@gmail.com
+36-1-877-53-60
1093 Budapest, Török Pál utca 6.

 

Képek: Parókia archív, Adna Café