Pál levele a filippiekhez - 7. Megragadott engem...

Újszövetség - Filippi 3:12-21

NEM MINTHA EZT MÁR ELNYERTEM VOLNA, VAGY MÁR TÖKÉLETES VOLNÉK, HANEM IGYEKSZEM, HOGY EL IS ÉRJEM, MERT MÁR MEGRAGADOTT ENGEM A KRISZTUS JÉZUS. ATYÁMFIAI, ÉN MAGAMRÓL NEM GONDOLOM, HOGY MÁR ELÉRTEM VOLNA, DE EGYET CSELEKSZEM: AZOKAT, AMIK HÁTAM MÖGÖTT VANNAK, ELFELEDVE, AMIK ELŐTTEM VANNAK, NEKIFESZÜLVE CÉLEGYENEST FUTOK, HOGY ELNYERJEM AZ ONNAN FELÜLRŐL VALÓ ELHÍVÁS KOSZORÚJÁT, AMELYET ISTEN ÍGÉRT MEG NEKEM A KRISZTUS JÉZUSBAN. MINDAZOK TEHÁT, AKIK "TÖKÉLETESEK" VAGYUNK, ÍGY GONDOLKOZUNK, ÉS HA VALAMIBEN MÁSKÉPPEN GONDOLKOZTOK, AZ ISTEN AZT IS KI FOGJA JELENTENI NEKTEK, CSAKHOGY AMIRE ELJUTOTTUNK, ASZERINT JÁRJUNK. LEGYETEK AZ ÉN KÖVETŐIM, ATYÁMFIAI, ÉS ÚGY IGYEKEZZETEK JÁRNI, AMINT TI NEKTEK PÉLDÁT MUTATTUNK. MERT SOKAN JÁRNAK MÁSKÉPPEN, AKIKRŐL SOKSZOR MONDTAM NEKTEK, MOST PEDIG ÉPPEN SÍRVA MONDOM, HOGY A KRISZTUS KERESZTJÉNEK ELLENSÉGEI; AKIKNEK A PUSZTULÁS A VÉGÜK, HASUK AZ ISTENÜK, ÉS SZÉGYENÜKKEL MÉG DICSEKSZENEK. AKIK CSAK A FÖLDIEKKEL TÖRŐDNEK. A MI HAZÁNK (ORSZÁGUNK) A MENNYBEN VAN, MEGTARTÓT IS ONNAN VÁRUNK, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUST, AKI AZ Ő HATALMAS EREJÉVEL, AMELY ÚR MINDENEK FELETT, ELVÁLTOZTATJA A MI NYOMORÚSÁGOS TESTÜNKET, HOGY HASONLATOS LEGYEN AZ Ő DICSŐSÉGES TESTÉHEZ.

Szeretném egy mese segítségével megközelíteni, megértetni Pál levelének mai üzenetét.
Hogy ráébredjünk, hogy jobban értsük, mi akadályoz, mi kötöz meg minket keresztényeket.
Bizonyára nincs ki ne ismerné Jancsi és Juliska történetét. Elgondolkodtunk-e már azon, miféle szegénységről szólhat ez a mese? A szülőknek nincs mit adni, lesz, ami lesz, kiviszik őket az erdőbe, magukra hagyják őket. De mivel Jancsi már akkor ébren van, mikor erről a kényszerűségről beszélnek egymás között a szülők, elhatározza, hogy a tőlük útra kapott kenyeret nem eszi meg, hanem elszórva, megjelöli az utat. Hogy visszataláljon. És minden eszerint történik. A szülők otthagyják őket, ők várnak kicsit, s indulnának, ámde kiderül, volt morzsa, nincs morzsa, az éhes állatok megették, nincs kijelölt út hazafelé. Előbb eltévednek, aztán megtalálják a mézeskalács házat, benne a boszorkát...

Miért viszik őket az erdőbe? Mert nincs mit enni adni. Éljenek a maguk lábán, ha tudnak?
Miért szórja a tőlük kapott kenyeret az éhes Jancsi? Mit számított, hogy ébren volt? Ráébredt a valóságra, a szegénységre? Miért tűnik el az útra szórt kenyérmorzsa? Mert tovatűnő jel. Miért csak hazátlanul, eltévedve, erdőben bolyongva találnak arra a mézeskalács házra? Ha tehetnék hazamennének, s nem keresnének új házat. Keresés közben találnak rá. Miért kiszolgáltatottak a boszorkánynak? Éhesek, esznek. Azt amit találnak. Miért hívja őket, miért kínálja őket kedvesen a boszorka? Miért eteti, mire hizlalja őket azzal, amit megkívántak? Miért lettek rabjaivá? Ráébrednek mire készül? Hogyan lehetnek szabaddá?

Azt látom, a keresztény emberek többsége él, amiben neveltetett, kapott, amennyit kapott, aztán, mert nincs több, magára maradva keresgél, s minden adandó alkalommal megvehető, rabbá tehető azzal, amit szíve, szeme, szája megkíván. Hogy mire szerez, s mi az ára, hogy rabbá teszi amit kíván, nem igen számít, rá se ébred mi végre és mi felé visz útja.
Persze, akadnak olyanok, mint Jancsi, akik ébren vannak, akik nem akarják elveszteni azt, ami az otthont jelenti, de amit markukba fogva jelnek gondolnak, azt mások bekeblezik, el is fogyasztják, semmivé lesz útjuk során.

Azt látom, soha ennyi önmagát áltató keresztény ember nem volt... Mi szól erről? Az új, meg új felekezet, új meg új forma, keret, szervezet, mely fennen hirdeti, ő a legjobb, legigazabb, legbiblikusabb, legkrisztusibb... bizonygatja, ahogy tudja, ám mindegyikben ugyanazok a bajok, betegségek, megrontó erők bukkannak fel, mint egykor, mikor Jézus élt, s ellene szólt...

Miféle alak az emlegetett mesebeli boszorka? Ilyennek tartjuk mi a jó embert? Aki ajtót nyiit, beinvitál, mézes-mázosan szól, enni ad, újra meg újra, jól tart... Ám közben megfoszt a szabadságtól, és az a célja, hogy bekeblezzen, magát gyarapítsa mindazzal, amim van...

Milyennek látja Hamvas Béla a csupán a személytelen, egy-egy szervezetnek formailag elkötelezett, mások odaadásából táplálkozó, hatalmi pozícióban, érdekeiért élő embert?

"Tapintattal hallgat. Nem válaszol, csak figyel, gyakran úgy tűnik, szórakozottan, de ezt is udvariasan elrejti, mert a tapintat, a figyelem, a szórakozottság, az elrejtés mind taktika, a dolgokat bravúrosan zsákutcába tereli, míg a beszélő nem tud megmozdulni többé. Hagyja, hogy a dolgok magukat kifussák, aztán előzékenyen mosolyog, mert nem óhajtja magát exponálni és a másikat megszégyeníteni ...üres, sekély, lapos... ez a lebilincselő benne, ez tüneményes lélekjelenlét a semmiben, amely szeret kongresszusokon résztvenni, de igazi eleme a pletyka... a jó információk embere abból él, amit mások tévednek..." (H.B. Sarepta)

NEM MINTHA EZT MÁR ELNYERTEM VOLNA, VAGY MÁR TÖKÉLETES VOLNÉK, HANEM IGYEKSZEM, HOGY EL IS ÉRJEM, MERT MÁR MEGRAGADOTT ENGEM A KRISZTUS JÉZUS.

Pál apostol azért ír a filippibelieknek, mert félti őket, akik már ráébredtek arra, ami van, amit Isten készített az őt szeretőknek, szeretné, ha éberek maradnának, ha nem tévednének el. Mert az, hogy tudunk valamiről, még nem jelenti azt, hogy a miénk. Ha megtaláltunk valamit, nem jelenti azt, hogy nem veszthetjük el. Amit hiszünk, amit remélünk, azt nem birtokoljuk.
Hit által nyerhető, hit által van, hit által marad meg, hit által lesz miénk, odaát majd örökre...

Nem amit én szerzek, nyerek, fogok... hanem az, aki MEGRAGADOTT: JÉZUS KRISZTUS
Megragadottan élni. Nem birtokolva azt, ami megragadott, hanem abból élni, amit a megragadottságban kapok. Nem közömbösen, hanem Krisztus által, újra meg újra elevenülő lélekkel. Nem megfelelővé válunk, hanem MEGRAGADOTTAK lehetünk reménység által...

Mi a különbség a megragadott és a meg nem ragadott között? Milyen az, aki tenger közepébe zuhant, nem tud úszni, de megragadja, aki partig tudja vinni? És milyen ember az, aki tengerbe esett, de tud úszni, s hiszi, kiér a partra? Mi a különbség a kettő között? Az egyik hisz a megmentőben, és kezébe kapaszkodik, és nincs egyedül. A másik önmaga erejében, tehetségében hisz, és hite addig tart, míg el nem nyelik a hullámok.

Pedig más a megragadottságból és egészen más az önmagába vetett hitből élő ember. Az egyik alázatos, a másik magabízó. Összetéveszthető e kettő? Akkor miért tévesztjük össze?
A magabiztost és a hit által erőst? Mert nem vágyunk eléggé istenit nyerni, pláne nem önfeladás által, a nálunk tehetségesebbeket irigyeljük, az önerőt istenítjük, lelkesülünk, az elsőkért, a győztesekért, a rekordjaikat számon tartjuk...), és ez, minket rabul ejtve, diktál...

Lázár Ervinnek van egy meséje a Négyszögletű kerek erdőben élő Ló Szerafinról, akit a többiek beképzeltnek gondolnak. Miért? Mert azt állítja, gyorsabban fut, mint ők. A vádaskodásban Bruckner Szigfrid a leghangosabb... Mikkamakka azt ajánlja, tegyenek próbát, fussanak vele versenyt, s győz, aki győz. Szigfrid persze nem vállalja el, gyorsan mást ajánl maga helyett, mégpedig úgy, hogy amaz kitüntetésnek érezze... A kerek erdő rétjének túlsó fele nem látszik odáig, ezért a versenyzőknek hozni kell onnan egy tiszafa ágat. És győz Ló Szerafin, mert valóban jobban fut. Jóval utána érkezik az ággal Aromó, a vádaskodó, s kifulladva lerogy, kénytelen elismerni, jobb a másik. De Bruckner Szigfrid, képtelen rá, (bár már tudnia kéne, hogy nincs igaza) inkább igazolná igazát, s újabb próbát ajánl. Ráveszi egyik társát, Vacskamatit, aki szintén bizonyítani akar, hogy mérkőzzön. Rejtse az inge alá az egyik tiszafa ágat, és félútig fusson csupán, Úgyse látszik onnan...) Az aztán lobogtatva az ágat, fut visszafelé. Persze Mikkamakkát nem lehet becsapni. Kéri, s megszámolja az ágakat, bizony kiderül, három ág van csupán... Mit csinál velünk önigazságunk, igazolási kényszerünk?

Pál apostol azt mondja, még NEM NYERTE EL, (megverhetik, megkövezhetik, elfoghatják, bebörtönözhetik...) ám valóságos lehetőség számára, hit és reménység által, az amivel MEGRAGADTA KRISZTUS. Azt senki el nem veheti tőle. Az a börtönben is van számára!

"Nincs reménytelenebb, mint akinek senkije sincs, akivel igazságviszonyban állhat. Csak lényegtelent ereszt magához, ami személyét nem érinti, és képzelgéseiben meghagyja. A személyesség minden esetben üdvöt is jelent. Aki elveszett itt, az túlnan is elveszett. Aki nem akar látni, megvakul..." Hamvas Béla - Szarepta

ATYÁMFIAI, ÉN MAGAMRÓL NEM GONDOLOM, HOGY MÁR ELÉRTEM VOLNA, DE EGYET CSELEKSZEM: AZOKAT, AMIK HÁTAM MÖGÖTT VANNAK, ELFELEDVE, AMIK ELŐTTEM VANNAK, NEKIFESZÜLVE CÉLEGYENEST FUTOK, HOGY ELNYERJEM AZ ONNAN FELÜLRŐL VALÓ ELHÍVÁS KOSZORÚJÁT, AMELYET ISTEN ÍGÉRT MEG NEKEM A KRISZTUS JÉZUSBAN...

EGYET CSELEKSZEM... mondja Pál apostol, mégis kettőt mond. Vagy ez a kettő csak egyszerre teljesülhet? Hogy ami eddig volt, erejét veszti. Ha nem tölt be, ha nem diktál, a cél határozhat meg, mely felé Pál nem andalog, sodródik, ballag, botorkál, hanem FUT... Igen, ez jellemző a Krisztus által megragadott emberre.

Miért tud futni? Mert nem terheli már a múlt, lehet súlytalanná ami eddig történt. Újra, meg újra. Aki nem szabadul meg terheitől nap, mint nap, óráról órára, percről percre, az nem tud futni. Tehet úgy, mintha, de mindenki számára kiderül, aki kívülről figyeli, hogy mit csinál...

Valaki felhívott telefonon. Azt mondta, tele van tűzzel, hittel, most szervez egy tábort, problémás gyerekek számára, ingyenes ez a tábor. Kért, hogy jöjjek el a párommal szolgálni, fizeti az útiköltségünket Mondtam, hogy egyszerűen nem fér már a júniusba semmiféle program, nem tudunk elmenni. Hát hadd jöjjön akkor ő az én táboromba! Mondtam, hogy már minden napra van előadóm. Azután kezdte mesélni, hogy járt valakinél, és a pap testvéreimnél, és hogy azok mennyivel támogatták az általa szervezett tábort, mert sajna, egyelőre egyharmada sincs meg a pénznek, ami a táboroztatáshoz kell... Észre se vette saját szavaiban az ellentmondást. Rá akart venni valamire, előbb így, aztán úgy. Amit én egyáltalán nem akartam. Útiköltséget ajánlott, (persze tudta, hogy eddig sosem fogadtam el) hogy odamenjünk, aztán magát ajánlotta, mint aki megváltozott, és tele van Krisztussal, de miután nemet mondtam, kértem amit kezdettől akart, hisz a táborra sincs pénze, nemhogy az útiköltségre...és igen, az is kiderült későbbi szavaiból, hogy tele van csalódással, és hogy a "segíts magadon, Isten is megsegít " alapon folytatja játszmáit, s észre sem veszi az ebben rejlő ellentmondásokat...
Nem FUT, jön-megy, tekereg, saját elképzeléseit erőlteti másokra...

MINDAZOK TEHÁT, AKIK "TÖKÉLETESEK" VAGYUNK, ÍGY GONDOLKOZUNK, ÉS HA VALAMIBEN MÁSKÉPPEN GONDOLKOZTOK, AZ ISTEN AZT IS KI FOGJA JELENTENI NEKTEK, CSAKHOGY AMIRE ELJUTOTTUNK, ASZERINT JÁRJUNK.

Mit is mond itt Pál? Hogy akik így TÖKÉLETESEK, Krisztus kegyelme által megragadva, a hit és reménység által, akik látni vágynak, nem látszatok mögé rejtőzni, azoknak azt is meg tudja mutatni Isten, amit még nem látnak, még nem értenek, avagy rosszul látnak, rosszul értenek. Egyben elárulja a kijelentés, a megragadás lehetőségének titkát. AMIRE ELJUTOTTUNK, ASZERINT JÁRJUNK ... Ne legyünk képmutatók, ne mutassunk fel mást, ne mutassunk többet, mint ami van. Ez ad lehetőséget a jól-látásra, a kijelentésre.

LEGYETEK AZ ÉN KÖVETŐIM, ATYÁMFIAI, ÉS ÚGY IGYEKEZZETEK JÁRNI, AMINT TI NEKTEK PÉLDÁT MUTATTUNK. MERT SOKAN JÁRNAK MÁSKÉPPEN, AKIKRŐL SOKSZOR MONDTAM NEKTEK, MOST PEDIG ÉPPEN SÍRVA MONDOM, HOGY A KRISZTUS KERESZTJÉNEK ELLENSÉGEI; KIKNEK A PUSZTULÁS A VÉGÜK, HASUK AZ ISTENÜK, ÉS SZÉGYENÜKKEL MÉG DICSEKSZENEK. AKIK CSAK A FÖLDIEKKEL TÖRŐDNEK.

Pál élete arról szól, hogyan veszt el mindent, amiben más reménykedik, amiért más él...
Erre mondja, ezért mondja Pál: LEGYETEK AZ ÉN KÖVETŐIM... mert ki meri követni? Se akkor, se most nem mennek tömegesen azok után, akik mernek Krisztusért mindent odaadni, mindent elveszíteni. Nem nagyképű Pál, nem magabiztos, hanem tudja kinek hisz...
De Anya, mindenki így él, nem lehet ma másképpen, aki nem ezt teszi, nem így teszi, az nem tud megmaradni a mai világban... - mondják gyerekeim. De hisz sose volt másképp.
Pál megragadott ember, önmaga törekvései ellenében Krisztusért fut. Ki mit mer veszíteni Krisztus ügyéért? Miféle harc vállalása, miféle vetélkedés ez? Csak annak megy, akit Krisztus MEGRAGAD. Harc közben nincs színlelés, kiderül, eddig mit nyertem, és mit nem.

SÍRVA MONDOM, HOGY A KRISZTUS KERESZTJÉNEK ELLENSÉGEI... AKIK CSAK A FÖLDIEKKEL TÖRŐDNEK... Minek az ellenségei? KRISZTUS KERESZTJÉNEK... Nem Krisztusnak, hanem az Ő keresztjének... Akiknek nem kell a kereszt. Akik a jóságban, a teljesíthetőben akarnak lehetőséget látni. Aki még nem csalódott igazán önmagában, vagy csalódott, de nem kell neki Pál útja, az inkább igazolja, hogy így is lehet. Miért ellenségei a keresztnek? Nem mernek elveszni, nem vállalják a tehetetlenséget, a reménytelenséget...

A MI HAZÁNK ( ORSZÁGUNK ) A MENNYBEN VAN, MEGTARTÓT IS ONNAN VÁRUNK, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUST, AKI AZ Ő HATALMAS EREJÉVEL, AMELY ÚR MINDENEK FELETT, ELVÁLTOZTATJA A MI NYOMORÚSÁGOS TESTÜNKET, HOGY HASONLATOS LEGYEN AZ Ő DICSŐSÉGES TESTÉHEZ.

Kitől-mitől várjuk a megtartást mi keresztények? Bizonyságtévő szavunk szerint Krisztustól, de vajon mi épül, mi valósul meg mindennapjaink során? Veszítve nyerünk, vagy nyerve veszítünk? Mondhatja nekünk is Jézus: "Aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt..."
AMIRE ELJUTOTTUNK, ASZERINT JÁRJUNK... Vállalható, el tudjuk vállalni mi szerint járunk? Lehet Krisztus ÚR az életünkben, MINDENEK FELETT? A lelkünknek Lelke kell, de vajon észrevesszük, mikor éhezik, vagy szomjan hal testünk törekvései miatt?

Egyik lányom házasságkötése volt szombaton. Édesapám eskette őket. Az ige mellé, amit mondott, hozzáfűzte nem éppen súlytalan mondandóját. A másik család befogadásról. Úgy mondta, könnyebb dolga van a lányomnak. Meghökkentett a szava. Hisz jól tudja, mi mindennel nehezítették lelkét azok a szülők. Hogyhogy könnyebb? És mégis igaza van. Akiket KRISZTUS MEGRAGADOTT, azoknak lehet, szabad másokért veszíteni. AZ Ő HATALMAS EREJÉVEL. Ha élünk vele, ha legyőzhet minket, ha megajándékozhat készséges szívvel...

ELVÁLTOZTATJA A MI NYOMORÚSÁGOS TESTÜNKET. Megteheti? Vágyunk már rá, mindennél jobban, mint Pál? HOGY HASONLATOS LEGYEN AZ Ő DICSŐSÉGES TESTÉHEZ. Miben kéne testünknek hozzá HASONLATOSNAK lenni? Ahogy adta magát. Arra, amire az Atya rendelte. Mi kutatjuk, tudni akarjuk Isten akaratát, ki így, ki úgy véli megtalálni, de nem adjuk kezére magunkat.

Hol van a MI HAZÁNK? A földön, vagy a MENNYEKBEN? Mi felé visz testünk-lelkünk? FUTUNK? Mindent vállalva, félretéve, feledve, terheinktől megszabadulva az Isten felé, az Ő országa, üdvünk felé? Hozzá megérkezve miféle babér, miféle KOSZORÚ lesz majd miénk?