Németországban antiszemitizmus elleni szórólapokat osztogatnak a mozik előtt. Vér, erőszak, brutalitás. Felesleges horror, kegyetlenség és zsidóellenesség. Az újságok számtalan kritikával illetik Mel Gibson Jézus-filmjét itthon és külföldön egyaránt. Magukat hozzáértőnek titulált kritikusok alkotnak véleményt egy olyan témáról, amelyről a jelek szerint fogalmuk sincs. Nem ezt várták. Ők nem ilyennek képzelik Jézust. De miről is szól a film valójában? Mit üzen nekünk a huszonegyedik század elején?

Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a film Jézus utolsó tizenkét órájáról szól, tényszerű megjelenítésben, eredeti nyelveken, szinte kézzelfogható pontossággal (például a keresztre feszítés képsorai). Tehát nem feladata az egész Krisztus-életmű bemutatása, ezért aztán valóban némi előismeretet igényel. Például a négy evangélium ismeretét.

A film a Gecsemáné-kertben kezdődik. Sok beállítás, zenei utalás fedezhető fel nagy, korábbi Jézus-filmekből, mint a "Krisztus utolsó megkísértése", vagy a "Jézus Krisztus Szupersztár". Az idill szándékosan el van túlozva, olyan, mintha egy Rembrandt képet látnánk a vásznon. Ez az a látvány, amit mi társítani szeretnénk Krisztushoz, a szépség, a nyugalom, a kiegyensúlyozottság képe. A film ennek az idillnek a kontrasztja. Jézus fél, és a félelmében az Atyához imádkozik.

Jézust nőalakban kísérti meg a sátán ("Atyám, ha lehetséges távozzék el tőlem ez a pohár..." Mt. 26, 39b), ami egyértelműen a bűnbeesés Éva alakját idézi. Megjelenik a kígyó is, melyet Jézus eltapos ("...ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod." 1 Móz 3, 15b). Ezzel Jézus felkészült a szenvedésre. A sátán alakja továbbra is, folyamatosan jelen van a filmben, de már csak, mint passzív szereplő. Megjelenik a Jézust csúfoló nép között, a zsidó főpapok között, jelezve azt, hogy soha ilyen szorosan nem függött össze bűn az engedelmességgel, vétek a kegyelemmel, halál az élettel.

A történet a továbbiakban inkább a többiekről szól. A Jézust körülvevő emberek szereptévesztéséről Krisztus utolsó óráiban. Jézussal "csak" megtörténnek a dolgok, úgy, ahogy előre megjelentette, úgy, ahogy az áldozat valóban áldozat lesz. Eljött az óra, amivel ki így, ki úgy, de nem tud mit kezdeni. Jézus megelőzte a korát, amire a Bibliában is utalásokat találunk, gondoljunk a példázatokra, és a példázatok magyarázatára, mellyel Jézus megpróbálta gondolatait közelebb vinni a kortársaihoz. Az erre vonatkozó utalás a filmben egy nem szerencsés szimbolika: Jézus, mint ács, egy "mai" asztalt készít, magas lábakkal, melyre a kor még nincs felkészülve.

A rendező három csoportra osztja szereplőit, mely csoportok segítségével vázolja fel ezt a szereptévesztést. Az első csoport a Jézust pártolók csoportja. Ide tartozik Mária, Jézus anyja, a magdalai Mária, és Jakab, akik értetlenül és tehetetlenül állnak a tények előtt. Követik a csoportosulást, végignézik a szenvedést, de nem tudnak tenni ellene. Még senkiben nem tudatosul az igazi áldozat, Mária a kereszt cipelése közben elesett Jézusban csak a fiát látja, és nem a Megváltót, akin nem tud már segíteni úgy, mint gyermekkorában.

A Jézust ellenzők táborába tartoznak a lázadást szító zsidók és a zsidó főpapok. Jól kiérződik a filmből a Jézus-per politikai üzenete, melyet a briliáns színészi teljesítményt nyújtó Pilátus karaktere messzemenően alátámaszt. A zsidó főpapok a hatalmukat féltik, a rómaiak a lázadástól félnek. Pilátus azt gondolja, hogy egy keményebb büntetéssel megmentheti a haláltól a szerinte ártatlan Jézust. Nagyon jól példázza az értetlenséget, a nem adekvát viselkedést, az információ áramlás hiányát a római katonák cselekedete, akik parancsra szinte agyon verik a nekik kiszolgáltatott rabot, holott a parancs kifejezetten az volt, hogy a büntetés kemény legyen, de ne halálos. A római katonák tudatlansága többször visszatérő motívum, amikor a kegyetlenkedéseket mindig "felülről", paranccsal kell megfékezni, mert valóban "nem tudják, mit cselekszenek". A főpapok a saját döntésük következményeitől megundorodva fordulnak el a megkínzott Jézustól.

A harmadik csoport a film során karakterükben megváltozott szereplők csoportja. Júdás, az áruló, akit részint metaforikusan, részint ténylegesen gyermekek hajszolnak fel egy hegyre, ahol önkezével vet véget életének. Halála előtt, a hegyen megpillant egy elpusztult, szétfoszlott szamarat, ami a Jeruzsálembe való bevonulás eszméinek elrohadását, Júdás hitének elvesztését példázza a néző számára. A képben benne van, hogy Júdást nem a maga kora, hanem a következő generáció ítéli el, de már későn. Júdás halálát nem mutatja a rendező olyan aprólékos naturalizmussal, mint a Krisztus szenvedését. Ezzel támasztja alá azt, hogy ez a halál csak egy halál, és nem több. Nincs köze a váltságműhöz.

Péter a másik szereplő, akinek a viselkedése megváltozik a film folyamán. Jézus háromszori megtagadása után (a rendezőt dicséri, hogy kakasszó nélkül is egyértelmű a történeti utalás) Máriához megy bocsánatért, aki előtt letérdel, és aki már-már megáldaná, de az "áldó" kezet Péter nem fogadja el. Talán egyik jelenet sem mutatja jobban ezt a szereptévesztést, amit Péter átél. A Krisztust megtagadja, aztán nem a megfelelő helyen keres menedéket, és végül a kitárt kart elutasítja.

A harmadik átalakulás a keresztet cipelni kényszerülő cirénei Simon megváltozása. Először menekül a feladat elől, majd rájön, hogy igenis neki is köze van a történtekhez, ő is érintve van. De ide sorolhatóak még a kisebb szerepek is, mint a kereszten megtérő lator, vagy a Gecsemáné-kertben fülét visszanyerő római katona (érdemes a jelenet hanghatásaira odafigyelni, a fül levágása utáni fülcsöngés, és a gyógyulás utáni akkordok képek nélkül is megjelenítik a történteket).

A film egész vonalvezetése asszociációkra épül. Ezek a képzettársítások azonban nem gondolati asszociációk, hanem tárgyi asszociációk. Ez azt jelenti, hogy nem kell belegondolnunk mélyebb gondolati utalásokat, egyszerűen arról van szó, hogy a kereszthez tartó út során a szenvedő Jézus meglát bizonyos dolgokat, amik eszébe juttatják, hogy mit tett, miért harcolt az élete során. Így, a Pilátus kézmosásakor asszociált kézmosás az utolsó vacsorára nem más, mint a folyadék érintkezése a kézzel. Vagy, ahogy a római katona papucsának megpillantása felidézi a magdalai Mária megmentésének történetét. A filmnek nem feladata ezeknek a történeteknek az újbóli elmesélése, ennek ismeretét a rendező feltételezi a nézőről. A felidézett gondolatok szerepe annyi, hogy a nézőben tudatosodjon, hogy kinek a halálát követi nyomon, hogy milyen eszméknek a kudarca és majd diadalmaskodása ábrázolódik a filmben.

A sokat vitatott korbácsolási jelenet nem a miatt hibás, mert hosszú, vagy, mert nagyon véres, vagy brutális. Nem várható el, hogy az adott kor adott törvényei szerint egy elitéltet ne kínozzanak meg. A realitást ott veszti el a képsor, hogy ennyi ütlegelést nem lehet túlélni. A bemutatott sebek és sérülések olyan mértékű szövet- és vérveszteséggel járnak, amely után az áldozat nem képes talpra állni.

Vannak a filmben kevésbé sikerült szimbólumok is, mint a galamb és a holló ellentéte, melyek részint "Isten lelkét" hivatottak megjeleníteni (Mt3, 16), részint egy elég ködös ószövetségi utalást tartalmaznának - lényegében feleslegesen -, de ilyen a fent említett asztal is. A rendező azonban gyönyörű képekkel dolgozik: A film legszebb jelenete a kereszthalált követő, a Golgotáról készült, fentről mutatott totál, amit egy esőcseppen keresztül látunk. Az esőcseppben mintha az ég (tágabb értelemben az Atya) könnyezné meg a keresztre feszített Jézust. Az esőcsepp földre értével kezdődnek meg azok a megjövendölt jelek, melyek Jézus halálakor következnek be. Ilyen a sötétség, a földrengés vagy a templom kárpitjának meghasadása.

A feltámadás bemutatása a film appendixe, már nem a tizenkét óra eseménye. Ugyanolyan egyértelmű és helyén való jelzés, mint Jézus életének apró felidézései. Aki tudja, hogy a film miről szólt, annak pontosan elég annyi, amennyi itt bemutatásra kerül. Jézus boldogan, sebek nélkül, a fény felé (a kijárat felé) tekintve elhagyja a sírját. Ez nem elég? Vagy kell ennél nagyobb üzenet, evangélium, vagy - filmes nyelven szólva - happy end, hogy Jézus feltámadt?

Hogy a film antiszemita-e? Semmiképp. A filmkockák csak és kizárólag arról számolnak be, amit a Bibliából kétezer éve kiolvashatunk: a zsidók megöltek egy másik zsidót. Jézust. Aki a Krisztus.

Mel Gibson filmjét lehet szeretni és megvetni, lehet szidni és dicsérni. Nem lehet azonban elvitatni azt a figyelmeztetést, amelyről a film szól. A huszonegyedik századi ember "megedződve" a szimbólumokon úgy megy el a jászol mellett karácsonykor, vagy a kereszt mellett húsvétkor, hogy már rég nem tudja, vagy nem gondolja át, hogy mit is jelentenek a mára már jelképpé szelídült tények. Erről szól a figyelmeztetés: mindnyájan szereptévesztettek vagyunk.



Dr. Bartha Tibor

fogorvos, Thübingen