Ráháb zsoltára

Egy családon belüli szexuális zaklatások sorozatán átesett nő hitvallása, aki hosszú utat tett meg a gyermekkori traumáktól a szégyentől való szabaduláson át a gyógyító kegyelem teljes befogadásáig.

Szexuális zaklatás. Sokkal többeket érintő téma ez, mint azt sejtenénk, mert a legtöbb eset kibeszéletlen marad – vagy azért, mert nem tudunk, vagy azért, mert nem merünk erről beszélni, esetleg félrenézünk, elhatárolódunk, eltávolítjuk magunktól. Áldozatként, elkövetőként, közvetetten érintettként vagy teljesen kívülállóként sem könnyű szembenézni a szexuális zaklatással, holott a feldolgozás elmaradása súlyos következményekkel járhat. Olykor a saját erőnk kevés a feldolgozáshoz, még akkor is, ha ehhez külső emberi segítséget kapunk. Van-e ilyenkor kiút és hogyan járható végig? – adódik a kérdés. A válasz ilyenkor is – mint minden más, látszólag kiút nélküli helyzetben – Istennél van. Erről tesz tanúbizonyságot a Harmat Kiadónál megjelent Ráháb zsoltára című könyv.



A Füzesi Manuéla név alatt megjelent mű egy családon belüli szexuális zaklatások sorozatán átesett nő hitvallása, aki hosszú utat tett meg a gyermekkori traumáktól a szégyentől való szabaduláson át a gyógyító kegyelem teljes befogadásáig. Ennek az útnak a leírása nem mindig könnyű olvasmány, olykor megrázó, de mégsem kell megriadnunk ennek tényétől: a könyv nem a borzalmak ecseteléséről vagy az önsajnálatról szól, hanem Isten jelenlétéről, amely a kezdetektől fogva végigkíséri a szerző életét. Így vezethet ez az út a felszabadult hálaadásig, amely egy Ráháb nevében írt zsoltárban ölt testet. Ez a zsoltár a kötet elején található, és a teljes utat magába foglalja, ezért azt gondolhatnánk, a könyv végén lenne a helye. Mégis hitvalló értékű, hogy Manuéla hálaadással vezeti fel történetét.

Sebzettség
Az út első állomása a sebzettség állapota. A szerző itt elsősorban arra fókuszál, mit élt át a visszaélések során, nem szeretné olvasóit a történtek részletezésével sokkolni, de olykor lelkének legintimebb rétegeibe is betekintést kínál, hogy megértsük, honnan indult. Vannak élmények, amelyeket amúgy sem tudna pontosan felidézni, mert tudata blokkolja a részleteket. Hátborzongatóbbá teszi mindezt, hogy családon belül kell újra és újra átélnie a szexuális zaklatásokat, abban a közegben, amely a szereteten, a bizalmon, egymás tiszteletén kellene, hogy alapuljon, ehelyett a kétségbeesett kilátástalanság lehúzó mocsarává vált. Olyan sebeket okozott mindez, amelyeket általában egy életen át magával hordoz az ember, és amelyek tudat alatt Manuélát is átformálták.



A sebzettség állapotát mind ismerjük, még akkor is, ha nem éltünk át ehhez hasonló traumákat. Kisebb-nagyobb sérüléseket cipelünk magunkon, és kisebb-nagyobb sérüléseket okozunk másoknak, akár tudunk róluk, akár nem. A gyógyulás útjára lépés viszont azzal kezdődik, hogy számba vesszük azokat a sebeket, amelyeket kaptunk vagy okoztunk, és hogy felismerjük: Isten ezekben a pillanatokban is velünk volt, még akkor is, amikor ez a gondolat állt tőlünk a legtávolabb. Ráháb zsoltára ráébreszthet minket arra, hogy nem vagyunk egyedül, nem szakadunk el a valóságtól, mert maga a valóságos Isten az, aki osztozik fájdalmunkban, és ezáltal nemcsak sebeink valósak, hanem azok a sebek is, amelyeket Jézus Krisztus viselt helyettünk és érettünk a keresztfán.

Szégyen
Az út második állomása a szégyen. Manuéla beszennyezve érezte magát múltja miatt, és még nagyobb szégyent érzett, amikor felismerte, traumatizáltsága hogyan formálta át a lelkivilágát, és hogyan ébresztett benne olyan gondolatokat, amelyek rémülettel töltötték el őt. Úgy érezte, részévé vált annak a szennynek, amelyben gyerekkorában része volt, és szabadulni szeretett volna a bűntudattól, amely újra és újra arra késztette, hogy fizikai fájdalmat okozzon saját magának. Szakemberhez fordult, aki hozzásegítette néhány felismeréshez, de a gyógyuláshoz ez még önmagában kevés volt. Hívő keresztyénként vágyott Isten bűnbocsánatára, de eleinte túl szennyesnek érezte magát ahhoz, hogy mindent az Úr elé vigyen. Apró lépésekkel azonban egyre közelebb került ehhez.

Nem tudunk úgy élni a világ szennyében, hogy az ne szennyezne be minket is. A szégyen a bűneset óta része földi életünknek. Néha jobban fáj, néha nagyobb károkat okoz bennünk, mint sebeink. Nehéz elképzelnünk, hogy Krisztus a szégyen mélységeiben is velünk lehet, nehéz Őhozzá fordulnunk, ha úgy érezzük, méltatlanok vagyunk erre. Az eszünkkel talán sok mindent belátunk, amit a szívünkkel nem, de a gyógyuláshoz szükség van arra, hogy szívünket is megnyissuk Neki. Ráháb zsoltára arra tanít minket, hogy Jézus megszólít és bátorít minket, erőt ad akkor is, amikor szégyenben, szennyben élünk; és türelmesen vár ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kitárjuk neki szívünket. Nem sürget, nem kér számon, hanem gyógyulást hoz, ha kérjük tőle és el is fogadjuk.
 
Szabadulás
Manuéla számára a szabadulás akkor következett be, amikor már semmi remény nem látszott, és ott talált rá, ahol az emberi erőfeszítések kudarcot vallottak. Új gyülekezetében támogató közegre talált, és miután az egyik prédikáció személyesen is megszólította, ráléphetett a gyógyulás útjára, amelynek végén új identitást kapott Krisztusban. Útközben lehetősége nyílt a zaklatásában vétkes családtagjait szembesíteni mindazzal, amit vele tettek, ezáltal felkínálva nekik is a szabadulás útjának lehetőségét. Manuéla gyógyulásának állomásai megmutatják, hogyan vezet minket Isten kegyelme a szabadulás felé, ha képesekké válunk arra, hogy elfogadjuk ezt a vezetést. A szenvedés és szégyen így fordul át felegyenesedésbe és hálaadásba, ezáltal válik a könyv egyetemes hitvallássá.

Ráháb zsoltára arra tanít minket, hogy nincs az a mélység, ahonnan ne lenne szabadulás Isten kegyelméből. Rámutat az elmélyült ima, a csendesség fontosságára, de nem akar biztos receptet kínálni, helyette a biztos reménység mellett tesz hitvallást. Címadó éneke a személyes vallomás, a szabadulás és a hálaadás zsoltára, amely múltat, jelent, jövőt vet egybe, és ezáltal lesz őszintévé és hitelessé. Mindannyiunkhoz szól tehát, hogy emlékeztessen, mennyi minden várhat még ránk, ha ezt az utat választjuk. Éppen ezért nemcsak azoknak adhat reményt, akik maguk is szexuális zaklatás áldozataivá váltak, hanem mindazoknak, akik Krisztussal, Krisztusban lépnének a gyógyulás útjára. Értük, értünk is szól ez a zsoltár, hogy egyszer majd mi is rátalálhassunk saját énekünkre.


A könyv megrendelhető a Harmat Kiadó webshopjából, illetve megvásárolható többek között a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 3.) is.

Barna Bálint
Képek: Harmat Kiadó, pexels.com