„Isten országában minden szalonna kutyából készül."
Sükös Pál
REFISZ nyári nagytábor - jelentkezz!
Valódi testi-lelki felüdülés egy nem mindennapi táborban, ahol életek formálódnak át, s ahol fiatalok keresik Istent és az Ő országát. A jelentkezés már elindult, de még mindig lehet regisztrálni a Református Fiatalok Szövetségének nyári nagytáborába.
A REFISZ nyári táborának témája az öttusa. Nem sporttörténeti szempontból, hanem a mindennapi lelki küzdelmek alapján, mintegy hasonlatként. Mert megvívod, megfutod, megharcolod te is a saját harcaidat – ebben szeretnénk egy szeretetteljes közösség keretén belül segíteni neked. Balatonszárszó kitűnő hely a délutáni szabadidő eltöltésére, strandolára, de még a komoly beszélgetésekre is.
Várunk kiscsoportokkal, műhelyekkel, sporttal, filmklubbal és sok-sok értékes foglalkozással. Meghívott esti vendégeink között egy igazi öttusázóval, Balczó Andrással is. Mindezt azért, hogy ne érezd magad egyedül sem nyáron, sem később, megtaláld helyedet az életben, a családban, tudva azt, hogy Isten minden küzdelmedről tud, sőt veled együtt és érted harcol.
Vedd magad körül olyanokkal, akik nem csak felszínesen szeretnének a közeledben lenni! Akik átérezhetik küzdelmeidet, és Istenre szeretnének figyelni – veled együtt! Gyere te is a REFISZ nyári táborába 2015.08.10. és 16. között a balatonszárszói SDG Központba!
További infó: refisz.hu