„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Reformátusok Szárszói Konferenciája 2025
Az augusztus 14–17. között, Balatonszárszón rendezett találkozó fókuszában korunk kulcskérdése, a generációk együttélése és együttműködése áll. Arra keressük közösen a választ, hogyan kapcsolódnak és mi választhatja el a különböző nemzedékeket egyházunkban.
A nap közös, kiscsoportos bibliakörrel kezdődik, ezután előadással és kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik. A tavalyi évhez hasonlóan a főelőadások után vezetett kiscsoportokban lehet majd elmélyülni a témában. Délutánonként témafeldolgozással és záróáhítattal készülünk, a rendezvény utolsó napján, vasárnap délelőtt pedig a hagyományoknak megfelelően a résztvevők egy közös, úrvacsorával egybekötött istentiszteleten lehetnek lelki közösségben.
Regisztráció: A rendezvény minden résztvevő (így a gyermekek számára is) egyéni, előzetes
regisztrációhoz kötött: https://jelentkezes.reformatus.hu/conferences/313
Jelentkezési határidő: 2025. július 31.
Időpont: 2025. augusztus 14–17., csütörtök 14 órától előreláthatóan vasárnap délig.
Helyszín: Balatonszárszói Soli Deo Gloria Családi Hotel és Konferencia-központ; 8624, Balatonszárszó, Csárda u. 41.
További részletek: https://www.parokia.hu/szarszo-2025/