Rendhagyó himnuszéneklés és kiállításmegnyitó Csillaghegyen

Csillaghegyen a magyar kultúra napján, 2023. január 22-én a 10 órakor kezdődő istentisztelet végén a református templomban a gyülekezet a 130. zsoltár dallamára énekli végig Kölcsey Himnuszának verseit, majd az istentiszteletet követően a gyülekezeti teremben a Lónyay Menyhért vándorkiállítás megnyitójára kerül sor.

A csillaghegyi református gyülekezetben minden istentisztelet nemzeti imádságunknak, a Himnusznak az éneklésével ér véget. Más gyülekezetekben inkább az ünnepnapokon hangzik az istentiszteleten a Himnusz, de nagyjából húsz évvel ezelőtt a presbiterek úgy döntöttek, hogy ilyen formában is vigyük minden vasárnap az Úr elé nemzetünk ügyét.

Néhány éve kialakult gyakorlat, hogy a magyar kultúra napján, vagy ahhoz közeli vasárnap a 130. zsoltár (Tehozzád teljes szívből) dallamával énekeljük végig a Kölcsey Ferenc versét.

Nem köztudott, de a Himnusz verssorainak szótagszáma pontosan megegyezik a Szenczi Molnár Albert fordításában énekelt zsoltár szótagszámával. Az összes versszak minden sora szépen illeszkedik a genfi zsoltár dallamához. Kölcsey reformátusként a Debreceni Kollégium diákja volt, bizonyosan jól ismerte és énekelte is ezt a fontos és közismert zsoltárt.

Vasárnap a hirdetésekben Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész (a gyülekezet tagja, aki elsőként hívta fel a figyelmet erre az egyezésre) fogja röviden pontosítani a Himnusz és a zsoltár dallama, valamint szövege kapcsolatát.

Az istentisztelet után a gyülekezeti teremben Millisits Máté művelődéstörténész mutatja be az általa összeállított Lónyay Menyhért emlékkiállítást. Lónyay Menyhért, a kiegyezés (1867) után pénzügyminiszter és miniszterelnök is volt, valamint egyházkerületünk főgondnoka. A kiállítást az előző év őszen egyházkerületünk székházában, a Ráday Házban Veres Sándor, gyülekezetük főgondnoka nyitotta meg, aki egyben Lónyay Menyhért mai utódja is az egyházkerületi főgondnoki tisztségben.
Ünnepeljünk együtt! 

www.reformatustemplom.hu 
 

Csatolt állományok