"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Süvöltő Hidegség
Világít még a telihold a tejeskávészínű égen, amikor egész éjjeli autózás után megérkezünk Hidegségpatakára.
A gyimesi csángók havasi szórványtelepeinek egyikén gyilkossággal veszi kezdetét az advent.
Mintha egy régi diafilmtekercset vetítenének elénk - nehéz elhinni, hogy a vásznon mi is ott vagyunk, eleven valónkban. A hideg levegőben felfrissült fejjel is meg-meglepnek a mesébe illő képrészletek: a környező hegyek, a faluhatár lankáin tarkálló temető a kis fakápolnával, a párolgó kerítéslécek az udvar végében.
A gyimesi csángók havasi szórványtelepeinek egyikén gyilkossággal veszi kezdetét az advent.
- Forró vizet gyorsan, kifogyott a butéliábul a gáz! - kiáltja a hidegségi vendégház gazdasszonya, mire a konyhában dologra váró, szorgos székely asszonyok azonnal felkapják a vedreket. A férfiak a halványkék ég alatt az udvar elejében perzselik a malacot.
Pirospozsgás, széporrú legény rakja a tüzet serényen ott, ahol ritkásabb a megkeményedett fű. Az ő tüzecskéje forrón nyeli a halványsárga gyújtóst, de a hosszú lángot hányó malacperzselő igencsak köhög. Rátermettségét igazolandó az egyik dolgos kéz tulajdonosa kienged a teli palack gázból is valamennyit. Mivel ez sem használ, lefejtik az összeázott cetlit a palack oldaláról, és a pirospozsgás gyerek - akinek a sapkájára addigra sok szálka tapadt -, elkezdi silabizálni a feliratot.
- Tudsz te románul? Dehogy tudsz - hagyja rá mosolyogva a gazdasszony. Azért a gázos vesztére valahogy csak kiötlik, hol van a telephely. Kapnak is egy új palackot, amit egy harmadik, antik perzselővel sikerül csak szóra bírni.
A levegő megolvad, locsolják az új gáztartályt, kis idő múlva megcsapja az orrunkat az égett disznóbőr aromája. Duda égetését Dezső, a böllér végzi; Pocsolya még az ólban fülel társa halál utáni pályafutásának baljós hangjaira.
- Egyiket meg kellene hagyni vetőmagnak - nevetnek az asszonyok. Pocsolya számára a látszat ellenére sincs menekvés.
Mindig vannak, akik sajnálják az állatot. Valaki meg is jegyzi: a sertés nem vigyorogva halt meg, a fájdalom olvadt rá az arcára.
- Aki így sajnálja, ne is egyék belőle - felelget másvalaki.
Az élet megy tovább, kiengedik a kendermagos tyúkokat is, hadd tépkedjék az élénk, bordó vércseppeket az ól előtt. Ma nem ők vannak soron, ma még ők az urak.
- Mi lesz vajon ebből a disznóból a következő életében? - kérdi tréfálkozva a böllér.
- Szúnyog - mondja valaki -, hiszen felfalt hat csirkét, köztük a Sárit.
Sárit a gazda sokat emlegeti a mai napig is. Kicsit sántikált, mindig a gazdasszony nyomában tipegett, néha a disznók hátán aludt, de azok egy nap széttépték őt is. Még ebben az életben megkapták érte a jutalmukat.
A vidéki ember számára szégyenteljesen későn, reggel kilenc körül kezdik kapargatni Pocsolya oldalát. A falubeliek csengettyűs lovas kocsikon száguldozva tekintgetnek befelé az udvarra. Mikor megfordítják a sertést, hirtelen úgy tűnik, a fakó gyep tapadt a hátára; pedig csak hosszú szőre van az ártánynak. Mire bekormozzák Pocsolya punkfrizuráját, Duda már lefejezve, végtagok nélkül gőzölög a boncasztalon. A feje a fagyos vigyor pillanatképével fogastul pihen a piros műanyag tálban, csillogó orra mered az ég felé. A szelíd kivégzőosztag áldomást iszik a disznóra.
- Abban van egy légy, nehogy megidd, mert zümmögni kezdesz, te! - ugratják egymást a férfiak. Irénke, a szorgos székely asszony kacarászása ide-oda gurul az udvaron, megtagadva a disznótetemnek kijáró kegyeletet. Irénkéék olyan házikóban laknak, ahol csínján kell bánni a jókedvvel, mert egy-két óvatlan szökellés, néhány kétrét görnyesztő kacagás, és hamar a pincében találhatja magát az örvendező család. De a fiatalasszony erre most nem gondol, dúskál a munkától zakatoló, felhőtlen órák örömében; ő intette arra is a böllért, hogy ne mutassa meg a Duda oldalszalonnáját a háziasszonynak - mint aki a lányát adja az oltár előtt leendő veje kezére -, csak ha az már a pálinkát hozza.
A harangszó után az újjáépített fészerben az egyik hosszú asztalon a feldarabolt húsok levegőznek, a másikon savanyúleves gőzölög. Puliszka, torkos tokány, citromos tészta és mákos kalács is kerül a tányérunkra. Melléjük citromfüves almapálinkát és somlói olaszrizlinget kortyolunk.
- Amikor huszonhárom éve disznót vágtunk, valaki azt kiáltotta: elfogták Ceausescut! Az összes belet kint hagytuk a kertben, és futottunk be hallgatni a híreket - emlékszik vissza az egyik asszony.
Egy vendég arról mesél, akkoriban lifttel hordták le az egyik székely város paneljének hetedik emeletéről a moslékot az állatoknak, amelyeknek a lakótelepi házak között kerítettek el egy földdarabot. Valaki még utoljára a hallgatóságnak azt is egyszer s mindenkorra lelkére köti, hogy ha a gazda nem ad pálinkát a disznófogó legényeknek, könnyen lehet, hogy elcsángál a jószág.
Megcsapja az orrom a só szaga. Már a nagy üstben pihennek a szalonnatáblák, pokróccal leterítve, hogy magukhoz vegyék az ízüket. Négy-hat hétig tartó álmukból fölkeltve bükkfával füstölik meg őket, majd leseprik róluk a maradék „csipát".
Estére húsleves gyöngyözik a tányérokban friss disznóhússal, cérnametélttel; a második héjában sült krumpli és oldalas, savanyított fejes káposztával és csomboros uborkával. A gazdasszony minden fűszert és gyógynövényt maga szed a Naskalaton. Sötétedéskor a cserépkályha melegénél a legizgalmasabb és legkétesebb témára terelődik a szó. Reggel még úgy éreztem, a véres hurkától megfognám a medvét is, de a bátorságnak ekkorra már semmi nyoma.
Ezer körüli a medvék lélekszáma a Gyimesi-havasokban. A hidegségi pásztornak nem volt nyugta két éve: minden éjjel kecskék, disznók után járt a medve. Nemrégiben pedig ledöntötte az egyik patak parti ház kapuját, mert fent, a hegyen nagy szárazság volt - mondják a háziak. Nyáron Ági néni az utca túloldalán zubogó patakban fényes nappal maga is látott inni egy mackót, de az kisvártatva egyre feljebb és feljebb gombolygott a hegyoldalon, és mire a vendégek odaértek, hogy megcsodálják, már csak egy közepes gombóc maradt belőle. Azért fényképezték, ahogy csak tudták, egészen addig, míg Pista, a szomszéd el nem kiáltotta magát:
- Hiszen csak Járóné az, gombát szedeget!
- Többet meg ne szólalj, ha rókát látsz is - rivallt rá Ági néni, és egy kis időre kikergette a házból.
Másnap hajnalban rendes időben - már hatkor - sivít a malac két szomszédban is.
- Elkívánták a disznóvágást - élcelődik a vendégház gazdasszonya, de igazság szerint ő beszélte rá az egyik családot, hogy vágjanak karácsonyra, mert így nekik adhatja a megmaradt alapanyagokat.
Idő pedig van, mint a tenger. December elseje nemzeti ünnep, Erdély 1918-as Romániához csatolását ünneplik a románok. Mivel a kormányfő a katolikus országban Szent András napját is munkaszüneti nappá nyilvánította, négynapos hétvégével köszöntött be náluk az idei advent.
A gyimesi csángók nem nagyon beszélnek a karácsonyról. Talán nekik is fejfájást okoz az ünnep, mint a székelyek és a magyarországiak közül többeknek. Azért egy kicsit el-elmosolyodnak annak a háznak a gazdái, ahol bármikor leszakadhat a padló; mert csak lesz nekik is hurka-kolbász az ünnepekre. Ki tudja, talán még egy ács is betér hozzájuk...
Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás