„Az emberpróbáló időket a jellem segít átvészelni, nem a múltbeli sikerek."
Lynley Smith
Szeretethídon át Szivárványországba
A budai gyülekezet több csoportja összefogásával épült a "szeretethíd" a Budapest I. kerületében lévő alapítványi Szivárványország fogyatékosok napközijének udvarán.
Festékkel, ecsettel, fűrésszel, kalapáccsal, ásóval, kapával felszerelkezve érkezett mintegy harminc fő szombat délelőtt a Mészáros utcai Szivárványország napközibe.
A felnőttek mellett gyerekek is szorgoskodtak közöttünk, mivel a csapat három családos házicsoport tagjaiból tevődött össze.
Balla Gabu budai presbiter vezetésével megújult a napköziotthon udvara, új székek készültek a gondozottak számára, virágok kerültek az ágyásokba, új festést kaptak a tavalyi Szeretethídon elkészült udvari hinták, eszközök.
Jó volt együtt szolgálni másoknak!
Itt is láthattuk tapasztalhattuk: JÓ AZ ÚR!
Az eseményen készült fényképek itt tekinthetők meg.