„Nem a rossz dolgok tesznek minket meztelenné, hanem amikor túl sok lesz a jóból” – fogalmazott a konferenciát megnyitó igehirdetésében Czeglédi Péter Pál dunaújvárosi lelkipásztor, az 1Mózes 9,18-29 alapján. A textusban Nóé áldásáról és átkáról volt szó: a történetben a bárkaépítő két fia betakarja az ittasan meztelenre vetkőzött édesapát. „Jézus kiitta a keserű poharat, a kereszten viszont nem volt, aki betakarja. Mindez értünk történt. Helyettünk lett meztelen, hogy felöltözhessünk” – fogalmazott a lelkész.

Az igei gondolatokat követően Veres Sándor osztotta meg negyven év presbiteri és főgondnoki tapasztalatait. A dunamelléki főgondnok felidézte, amikor 1986-ban presbiter lett a Nagyvárad téri gyülekezetben, három évvel később pedig Óbudán, a csillaghegyi közösségben végezte a szolgálatot, majd választották gondnokká. Veres Sándor hangsúlyozta:

egy presbiternek mindig tanulnia kell, hogy méltó munkása legyen a gyülekezetnek, ezért szeretné, ha a továbbképzésen való részvétel a tisztséggel együtt járó kötelezettség lenne a jövőben.

Azt tanácsolta a jelenlévőknek, hogy a missziói munkaterv legyen minden szolgáló közös ügye, majd kitért az intézménnyel rendelkező és nem rendelkező gyülekezetek között érezhető feszültségre. Szerinte a legfontosabb, hogy az államtól átvállalt feladatok esetén is az evangélium hirdetése legyen az elsődleges cél.

A főgondnok a jövőre nézve borús képet festett fogyatkozó gyülekezeteinkről, összevonások szükségességét fogalmazva meg, és bölcsességet kért a presbiterektől a tekintetben, hogy hol szükséges prédikálóállomások megtartása. „Lehet, hogy ez fárasztóbb lesz, de hitben való növekedéssel járhat” – mondta. Veres Sándor szerint beszédes, hogy a Dunamelléken magát reformátusnak valló 406 ezer embernek mindössze 5%-a jár vasárnaponként istentiszteletre. Kiemelte: 1990 óta egy alkalommal próbált szembenézni az egyház azzal, milyen helyzetben van: „Az Egyházi Jövőkép Bizottság tett javaslatokat, de nem volt erőnk arra, hogy változtassunk” – idézte fel. Gondolatait azzal zárta, hogy ismét számvetésre van szükség a gazdálkodást és a működést illetően.

Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke „Egyházkormányzás változó időkben” címmel tartott előadást. Gondolatainak vezérfonalát az Istentől kapott idő mérlegre tétele adta, az elmúlt három, hat, tizenhat és harminchat év tükrében. Az utóbbi három évet górcső alá véve elmondta, hogy amellett, hogy elindult a bűnbánat és az önvizsgálat, az egyházkerület közössége nem engedett a nyers politikai nyomásnak és kitartott választott vezetői mellett. Az egyházi kommunikációval kapcsolatban hozzátette: ebben az időszakban a korábbiaktól eltérően hangsúlyosabban jelentek meg a kegyelmi ügyet több szemszögből megvilágító írások a református médiában. Mint mondta, a médiazaj sajnos eltakarta azt, ami a legfontosabb: a gyülekezetekben zajló szolgálatokat. A reformátusok közül sokan megrendültek, ám szorosabban kapaszkodtak az istentiszteleteken elhangzottakba, amelynek pozitív hatása megmutatkozott az egyházi alkalmak növekvő látogatottságában – például a Ráday-napok esetében –, de a teológiára is egyre többen jelentkeznek.

Püspöki szolgálatára egészében visszatekintve Balog Zoltán eredményesnek tartja többek között a gondozó egyházközség jogi formájának megszületését és az egyházkerületben zajló beruházásokat. Ezzel kapcsolatban visszautasított minden arra irányuló vádat, hogy a kért, kapott vagy vásárolt ingatlanok ne a gyülekezeti szolgálatokat segítették volna. Kitért az egyházkerület ingatlanportfóliójának bővülésére – melyek a jövőben a leendő teológusok lakhatását segíthetik –, illetve a mátraházi, galyatetői és balatonboglári üdülők megújulására. A püspök a lelkészi jövedelemkiegészítésről elmondta, hogy az egyrészt a református egyház korábbi, vagyonától való megfosztása miatti jogos járadék, másrészt erről nem a most leköszönő kormány döntött, hanem 2001 óta minden adminisztráció folyósította azt.

A 2010 és 2026 közötti időszakot illetően az egyházvezető úgy fogalmazott: noha a regnáló kormány értékrendje közelebb állt a reformátussághoz, hamis sztereotípia, hogy a támogatások bővülése megalkuvóvá tette volna az egyházat.

„Nem helyes ehhez mérni a prófétai tisztségben való megmaradást sem, ugyanis az emberek elsősorban lelki támaszt várnak az egyháztól, nem pedig azt, hogy különböző kérdésekben állást foglaljon.”

Balog Zoltán reménységét fejezte ki, hogy az új kormány egyes tagjai református vagy keresztény kötődésük okán továbbra is fontos partnerként tekintenek az egyházunkra, viszont szkeptikus azt illetően, hogy milyen változások léphetnek életbe az életvédelem vagy a szexuáletika terén. A rendszerváltás óta eltelt időre reflektálva úgy vélekedett, hogy a népegyházból hitvalló egyházzá válás a mai reformátusság egyik legnagyobb kihívása. „Mire kaptuk ezeket az éveket? El kell számolnunk vele, elsősorban az Úristen előtt. Az elszámolás kényszere, kötelessége és lehetősége nem kizárja, hanem magában foglalja, hogy tisztességesen elszámoljunk gyülekezeteink felé, saját magunk fe​lé és a társadalmi nyilvánosság felé is” – zárta gondolatait.

A dunaszentgyörgyi Ráday családi napról és a hercegszöllősi jubileumi emlékév pécsi megnyitójáról készült videók levetítése után kerekasztal-beszélgetések következtek Balog Zoltán moderálásával. Az első diskurzusban a presbiteri felelősség a gyülekezetben, az egyházmegyében és az egyházkerületben volt terítéken. Radvánszky Bertalan (pécs–kelet-mecseki főgondnok), Csuprik László (tolnai egyházmegye főgondnoka), Vajer Ferencné (madocsai főgondnok), Szathmáry Gergely (dunamelléki presbiteri főjegyző, nagykovácsi presbiter), Veres Sándor (dunamelléki főgondnok, budapest-csillaghegyi presbiter) részvételével.

A résztvevők megosztották legnagyobb örömüket és szomorúságukat a mögöttünk lévő hat évvel kapcsolatban: szó esett többek között a missziói gyülekezetben megtapasztalt áldásokról és kihívásokról, lelkészválasztásról, intézményi működésről, a koronavírus-járvány által megtépázott lelkiéletről és arról, hogy a megszólalók mit várnak a gyülekezetek határain túl a református egyháztól mint szervezettől.

A második – Egyházkormányzói felelősség: hat év és ami utána jön című – beszélgetésben olyan lelkipásztoroké volt a szó, akik az idei tisztújítási folyamatban potenciális püspökjelöltek lehetnek. Közülük Balla Péter (KRE nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes), Lovas András (egyházkerületi missziói referens), Nyilas Zoltán (északpesti esperes és pomáz-csobánkai lelkipásztor) és Somogyi Péter (dunamelléki lelkészi főjegyző és fasori lelkipásztor) igennel felelt arra a kérdésre, hogy vállalnák-e a jelöltséget, Hajdú Szabolcs Koppány (vértesaljai esperes, lovasberényi lelkipásztor) pedig úgy fogalmazott, a Szentléleknek még munkálkodnia kell belső elhívásán.

A megszólalók megfogalmazták, mire lenne szükségünk a jövőben egyházunkban, kerületünkben, egyházmegyéinkben, gyülekezeteinkben és hogy milyen kihívásokra kell megoldást találnia a 2027-ben kezdődő ciklus tisztségviselőinek. Szóba került az is, hogy szükség van-e szervezeti, strukturális változásokra az egyházban. Balog Zoltán felhívta a figyelmet, hogy október 3-án, a Ráday családi napon mind a főgondnok-, mind a püspökjelöltek nyilvános fórumot fognak tartani.

A szendvicsebédet követően Fürjes Zoltán fasori presbiter bizonyságtételében osztotta meg gondolatait arról, hogyan végezhető a szolgálat gyülekezeti tisztségviselőként közéleti megbízatással. A 2018 óta egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárként az államigazgatásban dolgozó Fürjes Zoltán kezdésként arról beszélt, hogy a közéleti szerepvállalás nem egyenlő a politikával, megbízatásának definíciójából pedig a szolgálatot és a szakmaiságot emelte ki. A presbiter felidézte „klasszikus” református családban töltött, boldog gyermekéveit, amit édesanyja elvesztése tört meg 16 éves kora előtt.

„Megharagudtam Istenre és azt mondtam neki, hogy ha nem hallgattad meg az imádságaimat, nincs dolgunk egymással. A következő évtized ennek jegyében telt.”

Fürjes Zoltán hét évvel később édesapját is elbúcsúztatta, és úgy gondolja, hogy ebben az időszakban tékozló fiúként élt, a bibliai példázattól eltérően azzal a különbséggel, hogy ő nem vágyott vissza az atyai házba. „Ezért Ő jött el hozzám és hívott magához” – mondta. Megtérése egy katolikus közösségben történt egy Cursillo alkalmával, ezt követően csatlakozott a fasori gyülekezethez – itt kért áldást házasságukra feleségével, és hat gyermekét is itt keresztelték meg. Fontos mérföldkő számára, hogy a családalapítás előtt le tudta tenni a cigarettát, illetve, hogy a templom mellett találtak albérletet. Egy évtizedes ügyvédi munka után kapott felkérést a helyettes államtitkári pozícióra, számára akkor is és azóta is a Zakariás 4,6 jelenti a zsinórmértéket: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!”

Az egyházi szolgálat és az államigazgatási munka összeegyeztethetősége kapcsán Kálvin János Institutiójából és a II. Helvét Hitvallásból idézett. Fürjes Zoltán bizonyságtételét azzal a buzdítással zárta, hogy minden presbiter a maga helyén közéleti szolgálatot is végez. Saját jövőjével kapcsolatban a Róma 8,28-at („…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”) idézte, az 1Timóteus 2,1-2 alapján pedig a minden vezetőért való imádságra hívta fel a figyelmet.
Az egyházkerület elnöksége egy töki mennyezetkazetta-másolatot ajándékozott a presbiter számára, megköszönve szolgálatát.

A konferencia délutáni fórumbeszélgetésén Szólláth Bernadett (egyházkerületi jogtanácsos, Budapest-Hold utcai presbiter), Balog Zoltán, Veres Sándor és Takaró András (délpesti esperes, kiskunlacházi lelkipásztor) válaszolt kérdésekre. Németh Géza budafoki főgondnok arra volt kíváncsi, hogy az egyházjog teret biztosít-e arra, hogy a gyülekezet kiszámlázhassa a működés költségeit az általa fenntartott intézménynek, ugyanis aggasztja, hogy sokan ebben látnának alternatívát. Szólláth Bernadett úgy fogalmazott, hogy az állami normatíva célhoz kötött, ha viszont a költségvetésben más forrás is van, az intézmény és a fenntartó köthet egymással megállapodást – ám a feladatellátás nem sérülhet. Szlávik Róbert leányfalui presbiter azt kérdezte, hogy van-e okunk félni az országban zajló politikai változásoktól hitünk gyakorlása terén. Takaró András ezzel kapcsolatban atomizálódás helyett a – kegyességi irányokon átívelő – közösségi kapcsolódások megerősítésére hívta fel a figyelmet, illetve arra buzdította a főgondnokokat, hogy alakítsák ki a gyülekezetfinanszírozás fenntartható modelljét.

Istvánfi Károly cegléd-újvárosi főgondnok azt kérdezte, hogy lehet-e olyasvalaki püspökjelölt, akinek nincs gyülekezeti szolgálata. A jogtanácsos egyértelműsítette, hogy nem, aminek az alapja az, hogy az egyház a gyülekezeteiben él. Szabó István pátyi főgondnok azt szorgalmazta, hogy a lelkészváltás ne élesen, hanem átmenettel történjen, illetve megfogalmazta, hogy az szja 1%-os felajánlásokból nem lesznek fenntarthatók a gyülekezeteink. Szólláth Bernadett hozzátette: a jog nem tesz lehetővé párhuzamosságokat, ez azonban nem zárja ki az együttműködést. Takaró András erre ráerősítve elmondta, egy nyugdíjba vonult lelkész csak az utód kérésére vállaljon szolgálatot a gyülekezetben, egyházmegyéjében egy tanácsadó testülettel igyekszik segíteni a folyamatokat. Mint mondta, plusz anyagi teher mellett járható út, ha a meghívandó lelkész próbaévet tölt a közösségben helyettes lelkészként. Balog Zoltán a Hold utcai gyülekezet példáját hozta, ahol két éve egy újabb önálló lelkészi státuszt hoztak létre a váltást elősegítendő.

A szabadszállási gyülekezet főgondnokát, Holczmann Mihályt az érdekelte, hogyan történik az új kormányzati szereplőkkel való kapcsolatfelvétel. Balog Zoltán válaszában megfogalmazta, hogy ez a Zsinat jelenlegi lelkészi elnökének a feladata. Bor Imre korábbi dunamelléki presbiteri főjegyző kérdésére Szólláth Bernadett elmondta, hogy az egyházmegyei közgyűléseken három legtöbb szavazatot kapott lelkipásztorból lesz püspökjelölt, Takaró András pedig arra a felelősségre hívta fel a figyelmet, amit a zsinati tagok megválasztása jelent. Dibuz Sarolta törökőri főgondnok kérdése arra vonatkozott, hogy az egyház hogyan tudja munkálni a társadalomban jelen lévő szakadékokat. A püspök ezzel kapcsolatban megjegyezte: jobban kell szeretnünk az Úr Jézus Krisztust, mint amilyen politikai ellentétek vannak közöttünk, pozitív példaként hozva a hivatali elődje, Hegedűs Loránt közelmúltbeli szoboravatásán résztvevőket.

Horváth Antal hetényegyházi főgondnok megjegyezte, hogy a változás hullámai mellett ki kell tartanunk a Szentírás tanítása mellett, továbbá imádkozást sürgetett azokért, akikkel nem értünk egyet. Utolsó felszólalóként Radvánszky Bertalan köszönetet mondott a Baranya-programban végzett munkáért.

Zárásként Molnár János zsinati presbiteri elnök, tiszántúli főgondnok szavait hallhattuk:

„Az egyház feladata az ember-Isten kapcsolat rendbetétele, fenntartása és erősítése. Ha ez a helyén van, akkor a kapcsolat ember és ember között is meg fog javulni.”

Hozzátette: Jézus a legkülönfélébb társadalmi csoportokból hívott maga mellé tanítványokat, akik nem biztos, hogy mindig egyet gondoltak, sőt, vitatkoztak is egymással, Jézus viszont mindig arra törekedett, hogy az Isten és az ember kapcsolatát helyreállítsa.

A dunamelléki presbiteri és főgondnoki konferencia nemzeti imádságunk, a Himnusz közös éneklésével zárult.

Képek: Füle Tamás