"Elméletben mindig is tudtam, hogy Jézus az egyetlen segítség, akire szükségünk van. Ám ezt egészen addig nem értjük meg, míg Jézuson kívül valóban nincs már senkink."
ismeretlen
Találkozzunk!
Több mint egy hete összeállt az idei Csillagpont részletes programja, a találkozóra pedig már szerkesztőségünk is készül. Íme egy kis előzetes, mivel várjuk a fesztivál idején olvasóinkat, valamint ízelítőt adunk néhány dunamelléki kötődésű programból is.
Igazi időutazásra kínál alkalmat az idei Csillagpont helyszíne. 2013. július 23. és 27. között Mezőtúr városa fogadja be a református ifjúsági találkozót a valamikori mezőtúri mezőgazdasági főiskola épületeiben. Számos jól felszerelt tanterem, zegzugos folyosók, tágas külterek várják a programszervezőket.
Szerkesztőségünk munkatársaival ezúttal az Állattartás gépei laborban találkozhatnak a fesztiválozók. A találkozó ideje alatt kiállítással várjuk az érdeklődőket, mellyel ablakot nyitunk a munkánkra: nézz be, beszélj hozzánk, tanuljunk egymástól! Pihenésre, játékra, beszélgetésre, olvasásra, filmnézésre, csendes félrevonulásra alkalmas zugokkal várunk.
Aki ellátogat hozzánk, beleolvashat a Közös(s)Ég Magazin szóvirágaiba, és a Karakter magazin második számába. A Dunamelléki Református Egyházkerület időszakos kiadványába a Parókia portálon megjelent írásokból válogatunk, amit különösen is ajánlunk a fiatalok figyelmébe. Íme néhány cikk a tartalomból:
Kultúrátlanok"Mai fiatal vagyok, és ez nemcsak azt jelenti, hogy ma az úgynevezett fiatalok közé tartozom. Én is „az a bizonyos" vagyok. Mint ilyen, szeretnék a nagyvilág elé tárni valamit: nekem és barátaim egy részének van egy problémánk. Úgy érezzük, nincs kultúránk"
Munkatársunk véleménycikkét a magyar kultúra napján olvashatták.
Utazás tisztánMagányos, üres, megbélyegzett - így érezhette magát az a furcsa vallásalapító, akinek éveken át a nevét sem bírta hallani. Később, amikor ő is átélte, milyen a teljes elhagyatottság, arra is rájött: nincs ezzel egyedül. Jézus Krisztus is szenvedett. A drogosokért is – Kubiszyn Viktor megdöbbentő vallomása.
Nem csak a tudósnakTényleg Isten szava a Biblia? Van, aki számára elkerülhetetlen a kárhozat? Májusban két református, egy pünkösdi, egy reformált baptista lelkipásztor és a Hit Gyülekezetének egy lelkésze vetette latba legjobb tudását, hogy a református egyetemisták előtt megfogalmazza saját és egyháza véleményét a kényes és sokszor bonyolult teológiai kérdésekről.
LITER' irodalmi kávéházSzintén az Állattartás gépei laborban kapott helyet az a literatúra-tér, mely az irodalom mélyebb és lazább rétegét kedvelőknek is maradandó élményt nyújt. Rövidebb-hosszabb időre is be lehet látogatni, akár csak egy irodalmi teázásra, társas és egyéb játékokra, a Csillagpont által felvetett kérdések elmélyítésére. Az irodalmi kávéház állandó installációnál egy-egy kor meghatározó irodalmi alakjaival ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. A kávéházi programokon a megrendelt ital mellé egy-egy irodalmi művet is fogyaszthatnak az vendégek, és akár próbára tehetik tudásukat az irodalmi vetélkedőn.
Reggelenként elcsöndesedésre is lesz lehetőség, hiszen a tízféle áhítat közül Bölcsföldi András, a budapesti teológia spirituálisa „Csávós" áhítatait hallgathatják meg, melyen a férfi identitás kerül előtérbe. Mit mond a Biblia a férfiról? Mit jelent ma férfinak lenni? „Mint Jézus Krisztus jó vitéze" – ilyenek a férfiak?
CivilbenFiatalkorában hangzatos tanulmányokat írt arról, hogy meg kell szüntetni a püspöki
tisztséget – megváltozott a véleménye, vagy a sors fintora, hogy mégis püspök lett. Szereti a jó könyveket, a tartalmas vitákat, a focit, a mások számára nehéz fordítás pedig pihenteti. Beceneve Szajuz, avagy beszélgetés civilben címmel szerveznek beszélgetést Bogárdi Szabó Istvánnal, július 26-án pénteken. A dunamelléki egyházkerület püspökét életének meghatározó pillanatairól Jakus Ágnes, a Parókia portál munkatársa fogja kérdezni.
Kapcsolatambulancia
Én nem lehetek én, ha te nem vagy te. Identitás mások által? Igen, az ember kapcsolataiban lesz emberré. Kinek élek? Minek élek? Kivel élek? A kérdések sokféleképpen előkerülnek életünk során. A válaszokat keressük. A válaszok változnak. A válaszok velünk együtt érnek. Ez most csak egy „szólampróba rólam". Interaktív előadás, mese, játék, csend és jó beszélgetés háromszor másfél órában Fodorné Ablonczy Margit, a Dunamelléki Református Egyházkerület ifjúsági lelkészének vezetésével. A háromnapos sorozat egyfajta tréning, amely a kapcsolataink megértésében és rendezésében kíván segíteni.
GyülekezetépítésHarmathy András, Kiss Sámson Endre, Zámbó András dunamelléki lelkipásztorok képes és képtelen beszámolói a Lehetőségek Piacán szerdától-péntekig. Diadalmas és kudarckönnyes bizonyságtételek az új gyülekezetek beindulásáról, szárnyrakeléséről és jelenlegi küzdelmeiről. Mindez motivációs és tapasztalatcserés célzattal, hogy akik hasonló helyzetben vannak, inspirációt és ötleteket nyerjenek. Szó esik a gyülekezetplántálás Szentlélek általi indításáról, a plántáló és plántált gyülekezetre gyakorolt hatásokról. Az interaktív eszmecserére nemcsak a lelkipásztorokat várják a szervezők, hanem mindenkit aki szívesen vesz részt a gyülekezeti munkában.
A fenti néhány esemény csak ízelítő a Csillagpont gazdag programkínálatából. A részletes programot témakörök és helyszínek szerint rendezve, napokra lebontva a találkozó hivatalos honlapján, a www.csillag.reformatus.hu oldalon olvashatják.