Útikalauz lelkünk tereihez

A Hétfőtől szombatig című esszékötet szobáról szobára vezet végig minket életünk hétköznapi terein, hogy a mindennapok rítusaiban is ráébredjünk arra, mit jelent lelki közösségben élni Istennel.

„Nem szolgái vagyunk Istennek, hanem családtagok. Az Isten terve, hogy közösségben legyünk vele, és közösségbe legyünk másokkal” – írja a Kálvin Kiadónál nemrég megjelent könyvében Siba Balázs református lelkész és egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékének vezetője. A Hétfőtől szombatig – Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban című esszékötet annak az útkeresésnek a gyümölcse, amely a Spiritualitás és Misszió Műhely keretein belül zajlik, és amelyből korábban már rövid ízelítőt is kaphattunk a Lelki éhség 5.0 konferencián és a szintén a Kálvin Kiadónál megjelent Lelki éhség – Protestáns spiritualitás a 21. században című tanulmánykötetből is.

Hogyan válhat imádsággá, élő hitté, liturgiává azoknak a rutinszerű cselekvéseknek a sora, amelyek lefedik hétköznapjainkat? Hogyan hathatja át az Istennel való kapcsolatunk a mindennapokat? Hogyan válhatnak életünk hétköznapi színterei az Istennel való lelki közösség megélésének újtaivá? Ezek a kérdések vezették a szerzőt, aki önmaga, diákjai és gyülekezete szempontjából is fontos tartja a válaszok megtalálását. Könyve – saját szavaival élve – nem recepteskönyv, hanem egyfajta útikalauz azok számára, akik nem elégszenek meg azzal, hogy hitük gyakorlása csupán a vasárnapokra vagy az ünnepekre szorítkozzon, hanem szeretnék, ha a hétköznapjaikban is megélhetnék a kegyességet, és ezáltal egész életük az Istennel való közösség keresésének útjává válna.

Folyamatában állt össze
„A téma megtalálása azzal indult, hogy kerestem a saját helyem a Spiritualitás és misszió az egyházban nevű lelkészi továbbképzésen belül, és azon töprengtem, vajon melyik tantárgy az, amelyikhez tanárként is be tudnék szállni. Egyszer csak eszembe jutott, hogy feleségemmel még régóta tervezzük, hogy írunk egy egyházi évhez kapcsolódó szakácskönyvet, így ráébredtem, hogy engem mindig is foglalkoztattak a hétköznapi rítusok lelki vonatkozásai” – mesélte portálunknak Siba Balázs, aki 2019-ben az amerikai Wheaton College nyári egyetemén már foglalkozott ezzel a kutatási területtel. Mindezek után megkereste kollégáját, Bernhardt Dóra teológust és egyetemi adjunktust, hogy együtt oktassák a Mindennapok spiritualitása nevű tantárgyat a továbbképzés keretein belül.

„Miközben elkezdtem foglalkozni a kérdéskörrel, bevillant egy kertes ház képe. Mindennapi életünk terekhez kötődik, de a lelki életünk is terekhez köthető azáltal, ahogyan a napjainkat töltjük ezekben a terekben. A kertes ház metaforájával nagyon szépen ki lehet fejezni, hogyan járhatjuk végig lelki életünk tereit a mindennapokban. A tantárgy rám eső részét is így kezdtem el felépíteni: szobáról szobára haladtunk. Amikor éppen nem máson dolgoztam, ezeket a különböző élettereket gondoltam végig a keresztény élet szempontjából. Így született meg a kilenc különböző tér és az ezekhez tartozó kilenc fejezet. Egy-egy fejezet megírása több hónapig tartott imádsággal, olvasással, gondolkodással együtt. Sok minden csak menet közben, folyamatában állt össze bennem.”

Írás közben magához az íráshoz való hozzáállása is módosult. „Azt értettem meg, hogy ez is lelki gyakorlat. Amikor valaki könyvet ír, belső lelki úton halad végig. Én is rádöbbentem, hogy mindez hogyan változtat meg sok mindent a saját életemben. Amikor például a vendéglátásról írtam, éppen abban az időszakban jöttek hozzánk ismerősök. A feleségem utána megdicsért, hogy mennyire jó házigazda voltam, valóban figyeltem a vendégekre, és más volt a jelenlétem is. Az imaéletem, a munkához való viszonyom és sok minden más is átalakult az írás folyamata során. Mindez továbbra is velem jön, és része marad az életemnek, bármilyen egyéb témával is foglalkozom majd.”



Szobáról szobára
De mi is ez a kilenc tér, amelyeken szobáról szobára haladva vezet végig bennünket a könyv?

  • Az első a kapu, amely tulajdonképpen bevezető lelki életünk tereinek a bejárásához. Szempontokat ad számunkra ahhoz, hogy meghalljuk Isten hívását, rádöbbenjünk jelenlétére.
  • A küszöb fejezete azt járja körül, hogy mit jelent átlépni az áldás terébe életünk során, és mik azok a rítusok, amelyeket – akarva vagy akaratlanul, önmagunknak bevallva vagy sem – protestánsként átélhetünk, és amelyek segítenek abban, hogy meglássuk Isten munkáját a mindennapokban.
  • A padlás az ősök világáról, a felmenőinkről, az örökségünkről szól. A reményteljes múltra és a választott örökségre hívja fel a figyelmet, mert így válhat hálássá a jövőre tekintés.
  • A nappali a keresztény spiritualitás heti ritmusának a megélését segíti. A nyugalom napja megszentelt nap, ezért a hétköznapok ritmusát a vasárnapra való készülés és a vasárnaptól való eltávolodás határozza meg.
  • Az ebédlő – amelyhez tartozhat konyha – a vendéglátás tere. A kapcsolódó fejezet azt keresi, mit jelent asztalközösségben megélni azt, hogy Isten is az ő áldó jelenléte jelen lehet a közösségeinkben.
  • A fürdőszoba középpontjában a tükör metaforája áll. Mit látunk akkor, ha a tükörbe nézünk, és mi az, amit a kereszténység adhat ahhoz, hogy hogyan láthatjuk saját magunkat Isten gyermekeként ebben a tükörben?
  • A hálószoba az intimitás és a spiritualitás kapcsolatának tere. A szexualitás kérdéskörén is túlnyúlóan foglalkozik a testi és lelki intimitásra való törekvéseinkkel.
  • A kert az a tér, ahol rácsodálkozhatunk a Teremtő munkájára. A fejezet arra indít, hogy ne keressük Istent fűben-fában, helyette adjunk hálát azért, hogy Őt a többi teremtménnyel együtt is dicsőíthetjük.
  • A dolgozószoba az imádság és munka összekapcsolódásának tere. A protestáns spiritualitás megélésének része, hogy nem csak az elvonulásban és csendben kereshetjük Isten jelenlétét, hanem az élet sűrűjében is, a befelé és kifelé fordulás dinamikáját napról napra megélve.



Minden fejezet zárógondolatokkal és kérdésekkel ér véget, hogy megkönnyítsék a témák egyéni és csoportos feldolgozását is. A könyv emellett mellékletként tartalmazza Kálvin kilenc imádságát Kendeffy Gábor fordításában, amelyeknek a nyelvezete érthető és jól használható, hogy a mai fiatalság se érezze idegennek.

Megélt tapasztalat
A könyv bemutatójára 2022. április 26-án került sor a Budai Református Egyházközség gyülekezeti termében. Az eseményt a Kálvin Kiadó képviseletében Mucsi Zsófia lelkipásztor, a kötet szerkesztője nyitotta meg. „Tavaly a gyülekezetünk nyári táborában előadások formájában már megérkeztek hozzánk ennek a kötetnek a témái, így lehetőség nyílt arra, hogy megismerjük, majd csoportosan fel is dolgozzuk ezeket” – osztotta meg személyes emlékeit Mucsi Zsófia. „Ez a fajta modern teologizálás olvasva is élmény, miközben új távlatokat nyit meg előttünk.”



„Bonhoeffer úgy fogalmazott, hogy Isten túlvilága itt van az életünk kellős közepében. Siba Balázst is ez a gondolat vezette a téma feldolgozása során” – mondta a bemutatón Bernhardt Dóra teológus és egyetemi adjunktus. „Miközben életünk képzeletbeli házán vezet keresztül, igen sok aspektussal foglalkozik, és ezeket sokféleképpen is járja körül: a teológia, a bibliateológia, a kultúrtörténet és más egyéb szempontok szerint is. Óriási a felhasznált irodalom mennyisége, és széles a merítése is, a kötet középpontjában mégis a megélt tapasztalat áll.”

A könyv olvasásának módjáról Siba Balázs elmondta, hogy a művet nem érdemes se túl lassan, se túl gyorsan olvasni. Kóstolgatni kell, esetleg témánként nekiülni. „Bár ezek tudományosan megalapozott esszék, de remélem, hogy olvasóbarátnak bizonyulnak. Minden írásnál elképzelem az olvasót, és ezúttal a gyülekezeti csoportom volt előttem. Sokszor eszembe jutottak, és elsősorban velük szerettem volna megosztani a megértés és felismerés örömeit. Az is foglalkoztatott, hogyan lehetne azok számára gyakorlati segítséget nyújtani, akik a hitgyakorlatokat nem az anyatejjel szívták magukba. Szélesebb kör számára érthető és befogadható kötetet szerettem volna írni” – fogalmazott.



Egy kérdésre felelve kifejtette: vannak megtanulható kegyességi utak, módok, lehetőségek, és szükséges is hallanunk ezekről, de egyénnek és közösségnek egyaránt magától kell ráébrednie arra, hogy mikor melyikhez érdemes nyúlnia. Megismerésük éppen azért fontos, hogy utána minden élethelyzetben meg lehessen találni a megfelelő formát. Ezért van az, hogy receptek helyett útikalauzra van inkább szükségünk. „Ez a könyv arra hív, hogy észrevegyünk dolgokat és fontolgassuk az első lépéseket, a következő könyvem pedig – amely várhatóan a felnőtté válás kérdéseit járja körbe – talán már azzal fog foglalkozni, hogy el is induljunk valamerre.”


A Hétfőtől szombatig – Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban című esszékötet megrendelhető a Kálvin Kiadó webboltjából, illetve megvásárolható többek között a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 3.) is.


Barna Bálint
Képek: Kálvin Kiadó, Halász Péter Pál, Füle Tamás