X. Ars Sacra Fesztivál

„Reményt és jövőt adok nektek”  (Jer 29.11)

Idén is több mint száz templom csatlakozik a Nyitott Templomok Napjának eseménysorozatához, amely a Fesztivál első napja, szeptember 17. szombat. A csatlakozó templomok programjai itt találhatók.

Az idei programokról itt tájékozódhatnak az érdeklődők: Fidelio 2016.

Naprakész információkat itt találnak.

Néhány programra szeretnénk felhívni figyelmüket:

Fesztivál a Fesztiválban – Ebben a jubileumi évben először szerveztünk Filmfesztivált az Ars Sacra Fesztivál keretén belül. A 24 órányi filmválogatást a Premier Kultcafé Örökmozgó termében tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 17. és 22. között. A díjkiosztó ünnepségre szeptember 24-én este 7 órakor kerül sor a Premier Kultcafé nagytermében.

Idén Komáromban, Selmecbányán, Kolozsváron, Alsó-Kelebián, Bécsben, Pozsonyban, Nagyváradon, Rómában, sőt Göteborgban is találkozhatnak Ars Sacra programokkal.

Kívánjuk, hogy mindannyian éljék át azt az élményt, amelyet Pablo Picasso így fogalmazott meg:

„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.”