Mostanában alkalmasabb idő nem kínálkozik arra, hogy lehetőségeinkről és képességeinkről gondolkodjunk és azokat számba vegyük. Megzökkent világunk félelmetes jeleit adja működési zavarainak és ezek a jelek az életösztönt az eddigiek átértékelésére, új lehetőségek keresésére kényszerítik. Ezek válságtünetek, amelyek teljes mértékben érintik mind az egyént, mind az egész társadalmat. Persze a félelem, amelyet egy halálos betegség felismerése kelt, menekülésre, a valóság előli elzárkózásra, rejtekhelyek építésére sarkallhat. Sokan gondolhatják, hogy a válság őket elkerüli és rájuk nem lesz hatással, tehát nyugodtan folytathatják eddigi életvitelüket. Ez legfeljebb átmenetileg igaz, és rövid távú megoldás.

A helyzet felismerhetővé vált, és egyre biztosabban mutatja meg önnön létrontó mivoltát. Az egyik oldalon a fogyasztás szinte már beteges fokozása, míg másik oldalon a szeméthegyek. Az egyik félen a technikai csodák, míg a másikon mérgező és le nem bomló hulladékok. Mintha a világ elég nagy lenne ahhoz, hogy mindig adódjon egy újabb föld, amit meg lehet hódítani, be lehet szántani. Mintha mindig lenne egy újabb Amerika valahol - de nincsen.

A létrontás abból következik, hogy az ember már nagyon régóta nem él harmóniában környezetével. Ennek oka pedig egyfajta rövidlátás, a következmények fel nem ismerése. Bogár László szerint kétféle következmény van.
Az első a közvetlen antagonizmus. Ebben az esetben az ész cselekedetének helytelenségével azonnal szembesül, ami őt jobb belátásra, esetleg újabb módszer kidolgozására késztetheti. Ilyen eset a görög flottaépítőké is, akiknek hajóikhoz speciális kemény, de rugalmas fára volt szükségük. Ez az ún. vasfa, melyet nem lehetett akármilyen szerszámmal kivágni, csak kemény vasból készült baltával. Ebben az esetben, ha mondjuk kő- vagy bronzbaltával próbálkoznak, akkor a fakivágás nem sikerülhet. Ez közvetlen antagonizmus, hiszen a helytelen eszköz eredménytelensége azonnal kiderül. Vannak azonban elhúzódó, vagy közvetett antagonizmusok, amelyek nem azonnal kerülnek felszínre. Ilyenek például az iparosodás kezdetei óta épülő gyárüzemek, amelyek káros anyagokat bocsátanak a levegőbe. Ebben az esetben a helytelen cselekedet "eredményei" csak mostanában kezdenek megmutatkozni a globális felmelegedés növekedésében, üvegházhatásban. De ide tartoznak a kőolaj-kitermelésből származó, természetidegen műanyagok, amelyek nem képesek lebomlani és számtalan egyéb jól ismert jelenség. Itt kell megemlíteni a nagy történelmi tettet és a történelmi aprómunkát. Amikor korunk olyan alkotóelemeire gondolunk, amelyeket emblematikusan ki lehet emelni, mint jelenlegi életvitelünk, civilizációnk elengedhetetlen alapjait, és eszközeit, legtöbbször olyan találmányokra gondolunk, amelyek a történelem folyamán szinte egyik pillanatról a másikra bukkantak fel. Ilyenek például a gőzgép, villamosság, benzinmotor, repülőgép, rádióhullámok, röntgensugarak és még sok egyéb. Megjelenésükkel alapjaiban határozták meg a társadalom alakulását. Olyan nagy történelmi tettek eredményei, amelyek legtöbbször egy feltalálóhoz vagy feltalálói csoporthoz kapcsolódnak. Vannak ugyan olyanok köztük, amelyek már az ókortól ismertek, de használatuk nem valósulhatott meg. Ezek a nagy történelmi tettek olyan létlehetőségeket tártak fel, amelyek addig nem voltak ismeretesek. Elég csak arra gondolni, hogy a villamos áram mennyire határozza meg hétköznapjainkat. Viszont felmerül a kérdés, hogy vajon a társadalom, a kor emberei készen állnak-e annak befogadására és helyes használatára? Ezekkel szemben a történelmi aprómunkák lassú fejlődést mutatnak. Itt generációk hosszú sora alatt végbemenő változásokról, tapasztalatgyűjtésekről van szó. Ilyen a földművelés, állattenyésztés, a csillagászat ismerete, az írás, a matematika fejlődése. Ez alatt az idő alatt van lehetőség a hibák kijavítására, a helyes módszerek felismerésére. Ha visszatérünk a görög hajóépítőkhöz, akkor történetükből tudjuk, hogy az általuk felépített flottához rengeteg fára volt szükségük, és miután megtalálták a vasfák helyes kivágásának a módját, annyit irtottak ki belőlük, hogy a helyükön pusztaság maradt csak. De a görögök a vasfa és a kőbalta közvetlen antagonizmusán túljutva nem fedezték fel az erdőirtás elhúzódó antagonizmusát. Erre csak hosszú és aprólékos tanulással jöhettek volna rá.

A létrontás abból következik, hogy az ember felzabál mindent maga körül és nem törődik a következményeivel.
Ez a környezetkárosító felfogás szorosan kapcsolódik a hódításokhoz, mert abban az esetben, ha egy társadalom elfogadja, hogy vannak általa alávetett, leigázott népek, melyek javait korlátlanul elveheti és felélheti, létrontó és egyúttal önpusztító.
Ez a magatartás szorosan összefügg a nagy történelmi találmányokkal, amelyek egy addig elérhetetlen létlehetőséggel olyan fölényt biztosíthatnak, amely mások elnyomására használható fel.

Itt párhuzamot kell vonni saját korunkkal is.
Az a tény, hogy a világ lakosságnak kétharmada szegénységben és - hozzánk képest is - elmaradottságban él, önmagában is elgondolkodtató. Ha hozzávesszük azt a tényt, hogy a mi viszonylagos jólétünk viszont csak ezen az áron tartható fenn, akkor már szörnyűséges.


Az ugyanis csak képzelgés, hogy a világon mindenki "nyugati" színvonalon éljen, hiszen akkor oda lenne az olcsó munkaerő, a mérgezőanyag-kibocsátást nem szabályozó rendeletek, megszűnnének a szemetet - elsősorban műanyagot - importáló és azokat raktározó országok.

De miből következik a felzabálás kényszere?
Hiányból, mégpedig a harmónia hiányából. Hamvas Béla erre az állapotra azt mondja, hogy kábaság. Amikor az ember önmagát, a világot nem ismeri fel helyesen. Lát ugyan valamit, de az félrevezeti, becsapja. Ez a kábaság az igazi bűn, mert az ember csak tévelyeg, és megbotlik, és szétdobál. Elvesztette kapcsolatát a múló élet feletti örök Létezővel, és azt hiszi, amit itt lát, az a valóság. De ez csak múlékony látszat, mely köddel etet. Ebből a zavarodottságból következik az őrület, amely felfal, vagy megöl mindent. Atombomba.

A kábaságban rengeteg elméletet hoznak létre, amelyek mind egy célt szolgálnak: még jobban bebiztosítsák a zavarodottságot. Rejtekhelyet kínálnak, ahová el lehet bújni a kijózanodás elől. Fejlődés, felvilágosodás, szocializmus, rendszerváltás, GDP, fogyasztói társadalom, amelynek alapfeltétele a hiány léte. Fenn kell tartani az állandó frusztráltságot, hiányérzetet, hogy a fogyasztó keresse azt, ami az űrt kitöltheti, de nehogy jóllakjon, mindig egy falattal kevesebb. Feszültségben kell tartani, izgatni kell az ösztönöket, hogy majd' beleőrüljön. Bombázni kell az agyat képekkel, jelmondatokkal, dübörgő zenével. Csak nem föleszmélni.

A megoldás egyszerűnek tűnik, mégis a legnehezebb. Előbújni a rejtekhelyekről, kilépni a léthazugságból, az önbecsapást megszüntetni, ez - Hamvas szerint - az alapállás megtalálása. Ez az a biztos pont, amely nem a zavarodottságban, hanem azon kívül, az állandó létben található. Nem hely, hanem állapot, nem elzárkózás, hanem éberség, nem elmélet, hanem felismerés - Isten felismerése. Amikor az ember önmagát választani tudja, ahogy Nietzsche fogalmaz. Valódi képességeink, adottságaink megtalálása és azok birtokba vétele.

Felhasználtam Bogár László: Magyarország és a globalizáció, Hamvas Béla: Scientia sacra I-III. kötet, és Nietzsche: Vidám tudomány című művét.