Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi az, ami a legtöbb ember számára tabu, amit elkerülünk, amennyire csak lehetséges, akkor nekem a csend fogalma ugrana be elsőre. Az ember számára a csend az érzékelés kommentár (elmeválasz) nélkül, ami a magát a gondolkodással azonosító ember számára kicsit hasonlít a halál (szintén tabu) fogalmához. Az egyéni létben s a közösségi formákban együttesen jellemző a csend kerülése, amely az egyéni, s közösségi ego félelmetes, néven nem nevezett ellenfelének tűnik. A csend fogalma egyáltalán nem tűnik negatívnak, sőt inkább pozitív előjelű az emberek számára. Persze jórészt az elme számára, ha nem kell elcsendesednie, s gondolatokat gyárthat a csend fogalmáról. Az egyénnek, a közösségnek egzisztenciálisan már többnyire messze kerülendő a mindennapokban ennek a választása.

Számos konferencián, lelki héten vettem már részt életemben. Így utólag megdöbbentő hasonlóságokat fedeztem fel a közösségi és egyéni stratégiák között, melyeken keresztül az ember megkísérli kikerülni a találkozást azzal, amivel nem tud mit kezdeni.

Az egyik jellemző a szervezők részéről az idő tökéletes beosztása, strukturálása. A témák többnyire mindenhol, mindenkor előre adottak voltak, s arról beszélgetünk, amire a témákban a figyelmünk irányult.

Lehetnek jó témák, fontos dolgok, ám az irányított figyelem igen erősen befolyásolta azt, hogy hogyan telik el az adott konferencia. A nem strukturált szabadidőben a „szabad egyének” többnyire hasonló stratégiákat alkalmaznak. Ugyanazt folytatják jórészt, amit odahaza tettek. Aki vicceket szeretett mesélni, vicceket mesél, aki az intellektuális eszmecserét kedveli, az éjszakába nyúlóan diskurál a világ nagy dolgairól. Aki kegyes életet él, az a hajnali imaközösségben mindig ott van, aki magába forduló odahaza, az konferencián szabad programját is gondolataival diskurálva a saját fejében tölti el, aki pedig flörtölős típus volt, az… 

Nem tapasztaltam eddig azt, hogy a csendet tömegével keresték volna az emberek. A csend ugyanis az egyik legnagyobb tabu. Az maga a megengedés, az ítéletmentesség, a nyitottság, a befogadás, az odaadás.

Csend az, amikor engedem, hogy ami van, az legyen. Amikor tudomásul veszem, érzékelem azt, ami van, s egyszerűen befogadom azt. Amikor nem az elmémre „gyúrok”. Az előadások, csoportbeszélgetések, áhítatok alatt s utánuk nem fűzök sem hangos, sem néma kommentárt az elhangzottakhoz. Egy másik ember jelenlétét (kinézetét, szavait, cselekedeteit) érzékelem s kommentár nélkül hagyom. A saját szavaimat, gondolataimat, cselekedeteimet sem értékelem, javítgatom, csupán tudatában vagyok azoknak. 

A „gondolkodó” ember számára ez egyet jelent a butasággal, a tehetetlenséggel, a védtelenséggel, a kiszolgáltatottsággal: „na ezt már tényleg ne!”. Ha most azonban használjuk az elménket, gondoljunk csak bele, milyen lett volna az életünk, ha kevesebb ellenállás lett volna benne, ha másokból, a világból, önmagunk testéből, benső világából több, mélyebb, s valósabb információt kaptunk volna, s azok nyomán választottunk volna. Ha hamarabb közel engedtünk volna magunkhoz olyan nézőpontokat, embereket, amiket-akiket csak hosszú idővel, komoly fájdalmak után választottunk. Ha életünk nagy részében az odaadásra, a nyitottságra „gyúrtunk” volna, s most ezek lennének a meghatározóak bennünk. 

Persze mindez csupán a múlt lehetősége lett volna. A jelenünk azonban a jövőnk múltja. A csend azért a legnagyobb tabu, mert abszolút egzisztenciálisan a bizalom, a megadás, az odaadás minőségeit hordozza. Az elme erre legfeljebb reflektálhat. Talán azért olyan nagy tabu a csend, mert a gondolkodó ember meg van győződve arról, hogy a bizalom egyenlő a megcsalatással, a megadás egyenlő a vereséggel, a kiszolgáltatottság pedig a megalázottsággal, megszégyenüléssel. Tehát mindezek kerülendőek. Nem elsősorban a beszéd, hanem a gyakorlat szintjén. 

BIZTOS, HOGY ÍGY VAN EZ?   

Már annyi tabu dőlt meg a történelemben. Igazán forradalmi lesz az, amikor emberek tömegesen felfedezik a csend erejét, s ledől a racionális gondolkodás bálványa, hisz jóval többet kapunk helyette: „az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad”. Ezt a békességet a csenden keresztül fel lehet fedezni. 

Mindez szintén csupán elmélkedés volt a csendről. Ha most egy pillanatra becsukod a szemedet, figyelmedet befelé fordítod, s engeded, hogy amit érzékelsz, az lehessen, akkor észreveheted azt, hogy…