I.
Miért lenne kereshető az otthon, mintha hely volna? 
Ha nem hely, nem jelent teret. 
Nincsen ablaka, nem ház. 
Nincsen kapuja, nem kert. 
Kerítés sincs, se falak, se tető.
És a lakcímem? Nem én lakom ott? 
Van ajtó, meg tető és az ablakokon át reggel a vöröslő Nap besüt.
Mert van nálad kulcs egy zárhoz, és esténként belülről az ajtónak támaszkodva nagyot sóhajtasz? 
Bent meleg van, és ismered a járást a helyiségek között, és az asztalon, a tányérból ettél már többször is?
Ahonnan reggel elindulok, ahová a napom végén visszatérve levetem a cipőmet, kabátom fogasra akasztom, ahol eszem, és ahol esténként elalszom: ez az otthonom.
Ahol az emlékek könyvek közé szorultak a poros polcokon?
Ahol álarc nélkül lehetek, kimondhatom, amit gondolok, mert nem fordítják ellenem.
Ahol közönyös falakról a szavak egyenként visszapattognak?
A nyugalom helye, ahol biztonságban vagyok.
Az ágy ölében viseli a gyilkost is minden éjjel.

II.
Miért lenne kereshető az otthon, mintha hely volna? Sok kulcs van sok zárhoz és az ajtók egymásba nyílnak. Enni és aludni lehet sok helyen, ahová reggel napfény süt be. De a falak némák maradnak, és az ágy közönyös melege egyedül csak sóhajokra késztet. Ha mindig csak egy tányér van az asztalon, az emlékezés fájón lapul a polcokra. Nincs akkor értelme a kimondott szavaknak, és a reggel csak egy álmatlanabb éjszaka reménye. Magányban a gondolatok egymásba harapnak, és nincs, aki levéve az álarcot megbocsásson.

III.
Miért lenne kereshető az otthon, mintha hely volna? 
A kegyelem egy darabka Édenkert és megbocsájtást csak az kaphat, aki szívét felnyitva eldobja a kulcsokat. 
Otthonná válni falak nélkül lehet, és a türelem egy új reggel ígérete.

IV.
Miért lenne kereshető az otthon, mintha hely volna?