A Kowalsky meg a Vega mindíg is (igen, hosszú í-vel, mert szeretném, hogy kifejezze a folyamatosságot, és persze legyen elég triviális hibának tűnő valami is egyúttal, hogy megüsse az ember fülét :) jó zenét játszott - szerintem. A mostani albumuk (Szemenszedett igazság) is olyan, amivel - bár naivnak és idealisztikusnak is nevezhető - sok mindenben tudok azonosulni. Ilyen például az a számuk, aminek a címe az, hogy Otthon, édes otthon. Ennek a számnak a hallgatása közben mindig végiggondolom és sorra veszem az otthonaimat, hogy vajon azok milyenek, mi van meg bennük és mi nincs.

Így gondolkodtam azon, hogy a gyülekezet, mint olyan, azt szoktuk mondani, hogy a keresztyéneknek nem csak összegyülekezési hely, ahol találkoznak, találkozhatnak egymással, hanem egyúttal identitásukat formáló otthon is. A gyülekezet otthona pedig a templom. Sokan, sokszor kritizálják az egyházat, hogy látható jegyekhez, emberi kéz alkotta dolgokhoz kötik a hitet, pedig nem is így van. Legalábbis nálunk, protestánsoknál, semmiképpen nem lehet így, nem ilyen a gondolkodásunk, amelyet az Istentől fogvatartott szabadság jellemez; és hát tegyük hozzá, hogy a jó dolgok fogva tartják az embert, és ezt nem is bánjuk. Éppen ezért ne is gondolkodjunk azon, hogy miért kell vagy vagyunk fogságban, hiszen a válasz nagyon egyszerű: mert jó. Ennyi.
Az is igaz azonban, hogy egyúttal nem baj az, ha vannak megjelenési felületei ennek a közösségnek, ami nem csak jelzi, hogy vagyunk, hanem lehetőséget biztosít arra is, hogy aki akar, részese legyen ennek a közösségnek vagy bepillantson az életünkbe. Ennyi az egész. A nagy misztifikálások és rosszindulatúság helyett érdemes volna innen is megnézni, hogy miért is kellenek ezek a helyek, mert mint tudjuk: Istennek van humorérzéke, és sokszor az orrunk elé teszi a válaszokat, csak mi vagyunk képtelenek meglátni, mert ennyire evidens és egyszerű már csak nem lehet... pedig lehet. Az élet sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk...
A templomaink otthonok? Mit tehetünk azért, hogy ott valóban mindig béke legyen? Vajon a sokszor álszent vagy nem annyira nyitott és őszinte légkör, amit mi magunk kritizálunk a legjobban, otthonteremtő? Azt gondolom, hogy annyi bizonyos, hogy sokszor a dolgok azok, aminek látszanak, de sokszor nem. És hogy mikor melyikről van szó, azt csak alapos vizsgálat után lehet eldönteni - ha el lehet egyáltalán. Amikor valakire vagy valamire azt mondjuk, hogy álszent, őszintétlen, meg hasonlók, akkor gondoljunk arra, hogy nem biztos, hogy mindent látunk, és mindent tapasztalunk a mások életével kapcsolatban, ami fontos és meghatározó... ítélet helyett próbáljunk figyelni. Figyelni Istenre, hogy az emberekre is tudjunk. Ez nem egyszerű, hiszen a "paradicsom felé rögös a túra" (Kowalsky meg a Vega), de ha oda akarunk jutni, akkor máshogy nem megy.
Az otthon nem az épület, nem a telek vagy a programcsomagjaink, amiket gyülekezeteink, egyházközségeink, templomaink kínálnak, hanem a közösség, ami benne van, az teszi otthonossá a külső megjelenési formákat. Az a közösség, amely Istenre figyelve nem akarja mindig magánál tartani annak a lehetőségét, hogy majd eldönthesse: ki kerülhet be a közösségbe és ki nem, hanem tud olyan közösség lenni, amelynek nyitottsága nem a dogmatikus statikusságban rejlik, hanem a dinamikus szeretetben, amely Istenre hagyatkozik, s így látja magát - olyannak, amilyen, és látja a másikat is - olyannak, amilyennek Isten látja... és ez az, ami otthonná teszi a templomot.
Megy ez nekünk? Mehet, de "akarni kell, anélkül semmi sincsen" (Kowalsky meg a Vega), és ehhez az akaráshoz kérhetjük Isten segítségét, és jelenlétének ajándékával olyan csodássá válhat a közösségünk, mint Jézus asztaltársaságai. Ahol bűnösök, paráznák, elváltak, volt drogosok, fiatalok, a társadalom és az általunk is sokszor kitaszítottak ülnek, de nem érdekli őket más, csak az, hogy Jézussal legyenek.
Ez az én közösségem is, ha Jézusé is ez volt. A befogadás, az elfogadás, és a felemelés közössége. Az én közösségem, az én otthonom, és hiszem, hogy Istené is, hiszen Tőle olyan jó. Attól, hogy Jézus közénk is letelepszik, elfogad, szeretetével felemel. Átformál, békét ad, kiteljesít és támogat. Ilyen az én közösségem, ahol talán valóban sok a rög az úton, de mindig béke van. Isten békéje.