A "húsvét" az Izraeliták Egyiptomból történt kivonulásának emlékünnepe. Az Egyiptomot sújtó tizedik csapást (az elsőszülöttek halálát) csak azok kerülhették el, akik az Úr rendelése szerint levágták a "páskabárányt" és vérével megkenték az ajtó félfáit. Az öldöklő angyalok elkerülték (passah) azokat a házakat, amelyeken a vér jele volt. (Fontos látni, hogy az ítélet nem aszerint tett különbséget, hogy ki izraelita és ki egyiptomi, hanem aszerint, hogy ki végezte el a szertartást. A vér az ajtófélfákon azt hirdette, hogy itt olyan család lakik, aki hisz és ezért engedelmeskedik az Úr szavának).

A kivonulás (exodus) emlékére minden év első hónapjának (nisszán) 14-én estéjén levágták a páskabárányt és eltávolítottak minden kovászosat a házból.
A bárányt az egész család felöltözve, útra készen és sietséggel ette, keserű füvekkel (pl. Torma) és kovásztalan lepénnyel (macesz). A bárányt roston sütve kellett elkészíteni és fontos szabály volt, hogy a csontját nem volt szabad összetörni (az evangélisták erre utalnak, amikor leírják, hogy Jézus lábszárait miért nem zúzták össze). Ami reggelre megmaradt, el kellett ásni. (Ne dobd azt, ami szent, az ebeknek...). Ezért nem a rómaiak temették el Jézus testét a többi gonosztevő testével együtt, hanem arimatiai József vitte el és saját sziklasírjába helyezte el.
Az első (Salamon) és második (Ezsdrás) jeruzsálemi szentély (templom) idejében minden az országban élő izraelita férfinak fel kellett mennie Jeuzsálembe és az adott időben le kellett vágnia a páska bárányt. Az egyéves hím báránynak (vagy kecskének) tökéletesen épnek és egészségesnek kellett lenie. Levágása után a papok a vérét az oltár aljára öntötték (mint minden áldozatét) és megnyúzták.
A megáldozott bárányt tiszta ruhákba csavarták és a vacsoráló helyre vitték (többnyire a templomot övező oszlopcsarnokokba).
Itt kemencékben, roston megsütötték és este (széder este) a kovásztalan lepényekkel, keserű füvekkel és négy pohár borral tálalták.
A vacsora kezdetén a család legkisebb férfitagja feltette a rituális kérdést a család legtekintélyesebb tagjának: "Miben különbözik ez a nap az összes többitől?" Az atyáknak a vacsora alkalmából kötelességük volt elbeszélni az egyiptomi kivonulás történetét a fiaiknak.
A következő nap (nisszán 15.) volt a kezdete a "kovásztalan kenyerek" két napig tartó ünnepének. Hét napon át nem volt szabad kovászosat enni. Ha ez a nap "szombatra" (sabbat) esett, akkor a két ünnepnap egybeesése miatt "Nagy szombatnak" hívták. Jézus halála napja, előkészületi nap (péntek) volt a "Nagy szombatra."
Jézus a páska bárány leölésének napján halt meg, Nagy szombat alatt a sírban nyugodott és 16-án, az "első kéve ünnepén" támadt fel.
Jézus korában egy-egy páskaünnepen akár egymillió ember is összegyűlhetett a templomot övező téren. A római megszállás idején ilyenkor törtek ki a leggyakrabban lázadások és zavargások. A szentély lerombolás után (Titusz, Kr.u. 70-ben) a páska megünnepléséhez szimbólikus tartalmú tálakat kezdet el használni. A páska szertartásának rendtartásait (a cselekmények, imák, énekek sorrendje) "haggádákban" rögzítették. József és Mária rendszeresen felmentek Názáretből (ca. 120 km Jeruzsálemig) a páska megünneplésére.
Jézus maga is rendszeresen megünnepelte a páskát. Az utolsó páska vacsorára (utolsó vacsora) a 12 tanítvány (apostolok) körében került sor János Márk (a későbbi evangélista) anyjának házában. Lukács leírásából kiderül, hogy Jézus a zsidó ritus szerint ülte meg a páskát és ennek keretében fogadalmat tett, hogy nem iszik bort addig, amíg az Isten Országában újból együtt nem issza azt a tanítványaival. Majd megalapította az "úrvacsorát", melyben a kenyeret, mint az értünk megtört testét, a kelyhet, mint az újszövetség vérét nyújtotta a tanítványoknak.