Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Mezőhegyesi Református Egyházközség Kálvin Kórusa
megalakulásáról

A Református Énekkar megalakulásának előzményei:

2010 őszén Erdősi Tibor és Erdősi Tiborné kigondolta, hogy a mezőhegyesi református gyülekezet tagjaival kórust lehetne alapítani.
Az ötlet megfogalmazás után még nagyobb feladatnak bizonyult, hogy egy szakképzett kórusvezetőt találjon.
Ez idő alatt, a 2010-2011-es tanév végén nyugdíjba vonult Demény Lajosné, aki a mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ Általános Iskolájában ének-zenét tanított a gyermekeknek, valamint több évig vezetett énekkart az iskolában.
Erdősi Tiborné kérésével február hónapban kereste meg Marikát, kérdezvén: „Elvállalná-e egy frissen alakult kórus összefogását, vezetését?” Marika rögtön igent mondott e felkérésre.

A következő feladat már a zenekedvelő, énekelni szerető tagok toborzása volt, kezdetben a református, majd később az evangélikus egyházközség berkein belül. A felhívás eljutott a hittanos gyermekek szüleihez is, valamint Istentiszteletek hirdetményeiben is gyakran elhangoztak a hívó szavak.

Az énekkar alapítása ezen az úton indult el, s kezdeti lelkesedésünk megmaradt mai napig. Minden alkalommal jó hangulatban, örömben telnek a próbák.

Az első énekkari próbát 2012. március 2-án 16 órakor a református parókia gyülekezeti termében tartottuk. A megalakuló próbára nagy örömünkre szép számmal összegyűltek a református testvérek.
Az énekkar vezetője Demény Lajosné Marika

Kezdetben rövid dallamokat, ismert népdalokat és egyszerűbb zsoltárokat énekeltünk a Református Énekeskönyvből.

Az énekkari tagok nagy lelkesedéssel dalolnak, a zene láthatóan örömmel tölti el és összefogja e kicsiny közösség tagjait.

„Boldogok, akik házadban laknak, s szüntelenül dícsérnek Téged!"
(Zsoltárok könyve 84:5)

A 2012. május 6-i vasárnapi Istentiszteleti alkalom az Édesanyák köszöntéséről is szól, anyák napja alkalmából. Énekkarunk egy rövid, kis műsorral készült, mely egyúttal a kórus első nyilvános szereplése. A fellépést hosszú felkészülés, lelkiismeretes gyakorlás előzte meg, több kórustag ez alkalomra édesanyjával érkezett az istentiszteletre. Az istentiszteletet követően Ovszák Bernadett mondott anyák napi verset, ez idő alatt a kórustagok felvonultak a templomi karzatra és ott adták elő műsorukat.

Kórusunk 2. fellépésére a 2012. május 27-i pünkösdi Istentisztelet alkalmából került sor, melyen egyúttal Surányi Erzsébet, Pálinkó Petra és Erdősi Gergely konfirmáló fiatalok tettek hitvallást. Az ő köszöntésük alkalmából is fellépett a Református Énekkar.

„Amikor szívedet elönti az öröm, Hálaimát énekelj, s oszd meg fivérddel boldogságodat." (Theodore C. Williams)

A Mezőhegyesi Református Templomban 2012. augusztus 18-án esküvői szertartásra került sor, ahol Kalmár Edit és Magyari Ádám fogadott örök hűséget egymásnak. Az ifjú pár köszöntésére a Református Énekkar néhány alkalomhoz illő énekkel kedveskedett. Az énekkar ez alkalommal először adott elő kétszólamú énekeket.
Az esküvői éneklés után sok kedves szót, pozitív visszajelzést kaptunk, amely jó érzéssel, örömmel tölti el énekkari közösségünket.

„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik..."
/Pál első levele a Korintusiakhoz 13. 4-8./

2012. októberében az énekkar az eddig használt "Református Énekkar" helyett saját név választásán gondolkodik, majd végül az énekkari tagok közös beleegyezéssel fogadják el a "Kálvin Kórus" elnevezést.
A "Kálvin Kórus" elnevezést Erdősi Tiborné Csilla javasolta, melyet valamennyi énekkari tag elfogadott.
Ezen közös megegyezés alapján énekkarunk neve: Mezőhegyesi Református Egyházközség Kálvin Kórusa (röviden: Kálvin Kórus).

2012. október 5-én a mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ aulájában hangversenyt rendeztek a zene világnapja alkalmából, ahol a Mezőhegyesi Alapfokú Művészeti Iskola növendékei mellett a Mezőhegyesi Református Egyházközség Kálvin Kórusa is fellépett.
A fellépést követően pozitív, elismerő szavakat kaptunk. M. Szabó Mihály a következő kritikát írja "Mezőhegyes" újság, valamint a "www.vitalap.hu" hasábjain: "A szólamok nagyon egyben voltak, szép kezdeményezés. Jó úton haladnak! Egy kicsit több mosoly és kevesebb görcsösség. (Persze ezt az idő hozza majd magával!)"

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 4, összesen: 76135

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...