Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Templomunk

Templom

A templom 1909-ben épült neogótikus stílusban. Tervezője ismeretlen. A templomot a magyar királyi Földmívelésügyi Kormányzat és a Mezőhegyesi Ménesparancsnokság építtette és működésének anyagi feltételeit is biztosították. Építésének idején több mint 800 református hívő volt Mezőhegyesen. A település templomai között ennek a tornya a legmagasabb (35 m). A templom hasonmása az erdélyi Nagysármáson (Sărmașu) található.

Nagysármás (Sărmașu) és Mezőhegyes


A K-NY tengelyű főhajót egy É-D kereszthajó bővíti ki. Ez a kereszthajó egyedi jelleget kölcsönöz az épületnek, ugyanis református templomokra ez az építészeti megoldás nem jellemző.

A református templom három különböző haranggal rendelkezik. A legkisebbet - 84 kilogramm - Hőnig Frigyes öntötte 1908-ban Aradon, a két nagyobbikat - 194 és 385 kilogramm - a Budapesti Harangművek készítette 1924-ben. A harangokon a következő feliratokat olvashatjuk:

Kis harang

"Jertek el és lássátok az Istennek dolgait."

Középső harang

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

Nagy harang

"Hangom ha csendül, imára hívogat, fájdalmakat enyhít, keservet édesít és halottakat sirat."

A zenélő óra

A templom 2010 ősze óta a település egyetlen működő köztéri órájával gazdagabb. Négy oldalról mutatja a pontos időt. Érdemes reggel fél 8-kor vagy este fél 7-kor meghallgatni a felcsendülő zenéket. Reggel a Mennyben lakó én Istenem, este pedig az Erdő mellett estvéledtem című zenéket lehet hallgatni. Az adventi időszakban minden este 17 órakor karácsonyi énekek szólnak a toronyból. A harang, az óra és a toronyzene létrehozója Orbán József.

Forrás: Erdősi Tibor - A Mezőhegyesi Református Templom és Gyülekezet Története (Kiadja a Református Egyházközség, Mezőhegyes, 2009)

Mezőhegyesi Református Templom
Cím: H-5820 Mezőhegyes, Kossuth L. u. 5.
GPS koordináták: N 46° 18,648' \ E 20° 49,419'
A templom Facebook-oldala

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 22, összesen: 76097

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...