Nyomtat Elküld Olvasási nézet

BEMUTATKOZÁS

Sajókazinc a mai Kazincbarcika város egyik történelmi magja. A református hitélet az egykori faluban meghatározó volt már a XVI. század elejétől.
A második világháború után, az 50-es évektől rátelepülő szocialista nagyváros megváltoztatta az egykori falu jellegét, házainak jelentős részét felszámolta, lakóteleppé alakította; a betelepülő heterogén lakosság átformálta a korábban kialakult és jól működő közösség hagyományait, világnézetét és erkölcsi értékeit.
Az így kialakított városrész központjában áll a mohácsi csata esztendejében épült első templomának helyén a mai, műemlék jellegű református templom. E templomban szolgált Egressy Béninek, a Szózat zeneszerzőjének édesapja is. Az egyházközség 1576-tól az államosításig iskolát is működtetett, s mindig biztos bástyája volt a református hitéletnek, a protestáns valláserkölcsön alapuló műveltség ápolásának és fejlesztésének.
E nemes hagyományokat kívánta megújítani az egyházközség presbitériuma és az alapítók, amikor életre hívták a „Sajókazinci Reménység” Alapítványt.
Az alapítók szándéka: minden olyan törekvés támogatása és felkarolása, amely elidegenedő világunkban megjeleníti az értéket, erősíti az együvé tartozást, pozitív tartalmakat hordoz, és összhangban áll a keresztyén gondolkodás alapjaival.
Az alapítvány ezen értékek szolgálatában, ezen értékek szellemében végzi munkáját.


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 21, összesen: 13003

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...