A fakazettás templombelsők világokat találkoztattak a november 20-án este a Ráday Ház Markusovszky térre néző kollégiumának aulájában. A megnyitóra gyülekezők közt feltűnt jónéhány Bocskai-öltöny, de a hangszerkészítő iparművész Bán György is, aki felütésként kettős pásztorfurulyájából csalta elő az egybegyűltek örömére a széki muzsikát.



A megnyitó a Gyermelyi Férfi Dalárda énekes előadásával vette kezdetét. A harminc főből álló kórus nem először énekel Ament Éva kiállításmegnyitóján, a lelkes férfiak közt katolikus plébános és református lelkész egyaránt akad. Ahogy a fakazettás mennyezetek világa összeköti az anyaországiakat a határon túliakkal, úgy az erőteljes férfikórus dalaiban is Erdélytől a Felvidékig feltűnt minden táj, ahol értik a magyar szót.  

A festett kazettás mennyezetekről legtöbbünknek az erdélyi templomok jutnak eszünkbe, s talán az elmúlt években Zentai Tünde munkájának köszönhetően már az Ormánság is.
Ament Évának és tanítványainak kiállítása ezt a tudást szerette volna szélesíteni azzal, hogy megmutatja a Dunántúl, a Felvidék és a Dél-Dunántúl gyönyörű anyagait.



Hogyan kell elképzelni egy asztalos-bútorfestőt a XVIII. században? Mit énekelhetett munka közben? Emelkedett fantázia kell hozzá, hogy azt mondjuk: bizonnyal zsoltárokat.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója köszöntő beszédében felvillantotta a révkomáromi mesterek világát, akik között bár akadtak míves rajzolók, úgynevezett képírók, de legtöbbjük mégis asztalosmester volt.
Szentsimonból származik a kiállítás legnagyobb méretű kazettája, rajta a két eredeti alkotó nevével: Lévay István és Comáromy István asztalosok munkája ez a változatos és jó arányérzékről tanúskodó darab, amelyen felfedezhetjük a két kackiás bajszú festőasztalos arcképét is két mákvirágba bújtatva. E tudás birtokában nagyon is helyénvalónak tűnnek a megnyitón elhangzó bordalok is.  



Az utolsó énekszót követően az esemény házigazdája, Balog Zoltán dunamelléki református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke emelte a jelenlévők tekintetét tovább a földiekről az égiekre Szenci Molnár Albert 19. zsoltár alapján írott versével: „Az egek beszélik és nyilván hirdetik az Úrnak erejit. Az ég mennyezeti szépen kijelenti kezinek munkáit. A napok egymásnak tudományt mutatnak az ő bölcsességéről.”

Balog Zoltán kiemelte: az ősi kultúrkincsek sajátos varázsa, amely a református templomok festett kazettáiban mutatkozik meg, inspirációvá válhat a XXI. századi ember számára is. A harmónia és a szépség újjáteremtése a püspök szerint nem pusztán a múlt iránti tiszteletből született, nem is csak a hagyományok alázatos életben tartásából fakadt, hanem abból a szándékból, hogy a hétköznapok részévé válhat egy szakrális térből átemelt díszítőművészeti hagyomány, mellyel közelebb hozták a mennyet a földhöz azzal, hogy az alkotók a lelkükből dolgoztak.



Balog Zoltán arra hívta az egybegyűlteket, hogy fedezzék fel a lelki, szellemi jelentést a díszítések mögött, hivatkozva Kálvin gondolataira, miszerint minden igazi művészet ihletője a Szentlélek.

Nem véletlen, hogy éppen a Ráday Házban kelt életre ez a különleges kiállítás, hiszen az épületegyüttes megújulásakor díszeivel szintén a kazettás református templomok világához kapcsolódott. A Néprajzi Múzeum raktárából előkerült töki református templom mennyezetkazettái lélekemelő dekorációi lettek a Püspöki Hivatalnak. Az 1740-ben készült darabok is révkomáromi mester munkái, Szabó István készítette őket (István és János nevű segédeivel).

A Ráday Ház állandó díszeit, a töki református templom tizenhat eredeti mennyezetkazettáját a megnyitó közönsége is megtekinthette. Ritka egyháztörténeti pillanatnak lehettek így tanúi a látogatók: nemcsak a refektórium, hanem a püspöki tárgyaló és a főgondnoki iroda is nyitva állt a nagyközönség előtt, püspöki tárlatvezetéssel.     

  
Ament Éva a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alelnöke, a kiállítás kurátora és életre hívója harminc éve él és lélegzik együtt a templombelsők világával. Mesterségét jó ideje tanítja is, szenvedélyébe bevonta tanítványait. Mivel ennek a területnek a szakirodalma csekély, jelentős szerep jutott a kutatásaiknak. Ament Éva és tanítványai 140 templom anyagát dolgozták fel a Felvidéken. Festőtáboraiba már alkotótársként hívja meg tanítványait, ahol az egy hétnyi közös munkának része a kutatás, és a napi tizennégy, tizenöt órányi közös munka. A révkomáromi tábor éppen azért jött létre, mert Ament Éva vágya az volt, hogy tanítványai megismerjék azt a helyet, ahonnan a nagytudású festő-asztalosok indultak, egyúttal a húsz komáromi festő-asztalos által készített templomot is feldolgozták – mondta el a művész megnyitóbeszédében.  

Négy mennyezetkazetta teljes egészében az Ament Éva nevéhez fűződő alkotóközösség gyűjtése, amelyek ezen a kiállításon láthatók először.



Ament Éva portálunknak mesélt arról, hogy nemcsak szerelmese lett a mennyezetkazettáknak, de munkamódszere is kapcsolódik a XVIII. századi mesterek céhes rendszeréhez.

„A céhes rendszer magas szakmai elvárásai nekem nagyon szimpatikusak. Minél inkább megismerem, annál inkább igaznak és követendőnek érzem. A céh minden tagját arra ösztönözte, hogy képezze magát, de ehhez minden szakmai segítséget meg is adott. Így válhatott valaki legényből inassá, aztán az inasból sok-sok munkával, különböző mesterek melletti inaskodás után maga is mesterré. De vissza is hívtak egy-egy mestert, ha igaztalan vagy fölháborító munkát végzett.

Magam által kidolgozott tanmenet szerint tanítok felnőttképzésben, mégis vallom, hogy a legtöbb tudást élesben, konkrét munkával lehet megszerezni, ahogy mi együtt dolgozunk egy-egy táborban. Ott a táji sajátosságokat próbáljuk megragadni, e mellett sok-sok másolással lehet nagyon nagy tudásra szert tenni.

A kiállított darabok újak, de látványukban koptatottak, színvilágukra az eredeti kazetták visszafogottsága jellemző és az az állapot, ahogyan valódi környezetükben fellelhetők voltak, adott esetben félbevágva vagy töredékesen. Nagyon megható és megtisztelő volt, hogy Balog Zoltán püspök ragaszkodott ahhoz, hogy munkáinkat a Ráday Házban mutassuk meg, úgy érzem, itt otthonra leltek a kazettáink. Én pedig éppen ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy ő nyissa meg a kiállításunkat” – mesélte az alkotó.



A megnyitó köszöntő beszédeinek sorát Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatójának magas szakmaisággal és alázattal mondott beszéde zárta. Elmondta, hogy a festőasztalosok (elnevezésük 1942-ből származik és Voit Pál művészettörténésznek köszönhetjük) művészi gyakorlata a XIX. század folyamán szinte észrevétlenül olvadt bele a népművészetbe. Beszélt arról, hogy a kazettákon nemcsak a növényi ornamensek, hanem a református istentisztelet emblematikus tárgyai is megfigyelhetők. Beavatta a hallgatókat, hogy az alakos ábrázolások felekezetenként változó jelentéstartalmat hordoztak, megmutatkoztak köztük a címerábrázolások, az egyházi szimbólumok, az ó- és újszövetségi jelenetek, melyek mellett az állatábrázolások tűntek fel a legnagyobb számban. Kemecsi Lajos érintette többek közt a minták értelmezésének lehetőségeit is, amikor a XVIII. századi kazettafestés technikai részleteiről beszélt.  

Megszólalt a hit, a szenvedély és a tudomány hangja is, a köszöntőket az Ároni áldás eléneklése zárta a Gyermelyi Dalárda előadásában.
Ament Éva életszeretete, humora, elhivatottsága és templombensők iránti olthatatlan szerelme, vagy ahogy ő maga fogalmaz: áhítata a „Mosolygó mákvirágok, illatos tulipánok” kiállítás eredője.
Ez a kiállítás talán éppen ezért a felfelé mutató szépség szívvel érzékelhető, szemet gyönyörködtető megnyilvánulása.
A kiállítás a Ráday Ház után a Sárospataki Teológián is megtekinthető lesz.

Fotó: Füle Tamás