2004. február 18.

Áldás Békesség! Szeretetettel köszöntöm a hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Egyik nap sétára indultunk családunkkal.

Ahogy lépegettünk a tócsák között, és visszatükröződtek a gyerekek a vízben, elgondolkodtam. Milyen kiváltságosak is vagyunk, mennyi áldást és meg nem érdemelt örömöt kaptunk. Erről beszélgettünk férjemmel, amikor visszaérve egyik szomszédunkkal találkoztunk, aki rettenetesen szomorú tekintettel mormolt valami köszönés félét. Kérdeztem:
-Csak nincs valami baj?
Mire a válasz:
-Miért, minek örüljek most mondd meg, van valami aminek örülhetek?
Nem tudtam rá válaszolni. Csak dübörgött bennem a kérdés, miféle lencse az, ami így elváltoztatja az ember látószögét. És mi hozhatja helyre a látásunkat?

Talán furcsa lesz, amit mondok, de úgy gondolom, a figyelmesség, ha nem tudunk Isten adta dolgokra igazán figyelni. Legyen az egy unoka, vagy a természet, vagy egy szép emberi beszéd. Ha nem tudunk belemélyedni, akkor soha nem leszünk hálásak. Ma azt akarják elhitetni velünk, hogy a pénz áll minden mögött. Az egyházi kérdés is örökké anyagi kérdésként tűnik elő. Az egyházakról egyből az egyház finanszírozás jut lassan az emberek eszébe, mintha nem adakozó, építő emberek, hanem egy mindent elnyelő pénzeszsák állna e szó mögött: egyház. Ha agyunkba belesulykolták ezt a szót, hogy pénz, pénz, pénz, akkor valóban örökké elkeseredhetünk, mert mindig hiányzik valami. Szétszórja a sok hiány és vágy figyelmünket, és elillan az öröm az életünkből. Sokszor a reformátusokról is azt mondják, hogy örömtelen emberek. Mai műsorunkban ennek az ellenkezőjéről szeretnénk beszámolni. Hallunk majd bálokról, zenékről, most, amikor a farsangi idő végét éljük. De legelőször sorozatunkat folytatjuk, Németh Pál, a Kálvin-társaság elnöke beszél Kálvin Jánosról, megtéréséről és arról, hogy ő mennyire komolyan vette az életet, mégsem volt komor ember.

Németh Pál: Kálvin János nem kitárulkozó típus. Mi megszoktuk azt, hogy a megtérésről szívesen beszélünk. Illik színt vallani. Kálvin szűkszavúan beszél a megtéréséről. Az egyik alkalommal ezt a kifejezést használja, subita conversio, amit "hirtelen megtérés"-nek szoktak fordítani. Pedig ez azt jelenti, hogy gyökeres változás állt be a reformátor életében. Alapvető változás állt be és ez váratlanul történt. Tehát nem az ő életének a logikus következménye, hanem Isten belenyúlása az ő életébe. Mi volt a konfliktus, amely megtérését megelőzte? Minden megtérést ugyanis ellentmondásos helyzetben születik. Két dolgot említhetünk. Talán az édesanyai neveltetés folytán vagy az édesapja munkája miatt Kálvinban nagyon erős volt az egyház iránti tisztelet (ecclesiae reverentia). A másik pedig a tisztább tanítás (purior doctrina) iránti vágy. Tehát tisztelem az egyházat, de ez nem engedi meg nekem, hogy a tisztább tanítás iránti vágyakozásomat kielégítsem. És ez a kettő harcolt benne egymással. A hirtelen megtérés ebben a helyzetben azt jelentette, hogy Kálvin lelkében győzött a tisztább tanítás iránti elkötelezettség az egyház iránti kötelező tisztelet felett. Ez isteni beavatkozás eredménye ő életében. Nem a maga gondolatainak szüleménye, hanem inkább annak az átérzése, hogy "Istennek kell inkább engedni, hogynem embereknek". Ez viszonylagossá tette benne az egyház iránti feltétlen tiszteletet.

Fekete Ágnes: Ez azért érdekes, mert a megtérésről sokan és sokfélét beszélnek.

Németh Pál: Igen, nagyon nehéz a megtérés kérdése, mert itt a református álláspont alapvetően az, hogy a megtérés mindig visszatérés. Visszatérés oda, ahol már voltam egyszer. Jézus példázatai nem véletlenek. A tékozló fiú példázata szerint az atyai házban születik a gyermek, de valami miatt ez teherré válik számára, és onnan elmegy. Az atya nem tartóztatja erővel otthon, hanem engedi szabadon elmenni. Amikor "megtér", akkor hazatér. Visszamegy oda, ahonnét elindult. Van olyan divatos felfogás, mintha a tékozló fiú példázata csak a közepétől lenne érvényes; mert hogy az ember valami mérhetetlen távolságba születik az Istentől, hall szép dolgokat az atyai házról és vágy ébred benne, elmegy és hazaérkezik. Az otthont el kell hagyni ahhoz, hogy vissza lehessen menni. Az ember az atyai házból indul el. Isten kegyelme az, amely körülveszi születésekor, elviszik a templomba megkeresztelni, és az Isten lelke működik a gyermekben is. Kálvin megtérése sem azzal a ponttal kezdődik, amikor egyértelműen látszik, hogy isteni küldetést teljesít, hanem az Isten kegyelmében való lét életének az a része is, amit kívülről szemlélve nem abban töltött el. Az atya szeretete akkor is érvényes, amikor a fiú még nincs otthon.

Fekete Ágnes: Kálvin leginkább azt tanította, hogy az egész élet megtérés.

Németh Pál: A rész képviseli az egészet, mert az ember egész életének tartalma az Istenhez való visszatérés, amelynek egyik döntő pontján Kálvin szakított a katolikus egyházzal.

Fekete Ágnes: Javadalmairól lemondott.

Németh Pál: Így van, javadalmairól lemondott, lemondott arról, hogy elmegy oda lelkésznek, ahol a plébániája volt. 1533. november 1-én, mindenszentek napján a Sorbonne rektorának, Cop Miklkósnak székfoglaló beszédet kellett tartania a trinitáriusok templomában. Ez a beszéd óriási botránkozást váltott ki. Beszédében Cop a "keresztyén filozófiát" fejtegeti. Arról a bölcsességről beszélt, amely a maga fényével elhomályosítja a világ minden bölcsességét. A reformáció alapvető gondolatai vannak kifejtve ebben a beszédben. Evangéliumi igehirdetés volt ez katolikus szószékről. Cop Miklós ellen azonnal hajtóvadászatot indítanak. A beszéd szerzősége Kálviné, ezért nemcsak Copnak, hanem Kálvinnak is menekülnie kellett, mert annyira nyilvánvaló volt az, hogy a szellemi hátteret ő jelenti.

Fekete Ágnes: Hova menekülnek?

Németh Pál: Kálvint egyik barátja, Louis Du Tillet, Claix plébánosa és a székesegyház kanonoka hívja meg magához Angouleme-be. Itt nyílik alkalma arra, hogy átolvassa részben az ókori görög-római irodalom klasszikusait, másrészt a keresztyén egyházatyákat. Nagy nyugalomban él, a tanulásnak szenteli minden idejét, és itt kapnak végső formát nézetei és gondolatai, amiként majd az Institutióban megjelennek. Azt gondolnánk, hogy Kálvin kivonatokat készített olvasmányaiból. Nem jegyzetelt, hanem mindent megjegyzett. Sajátos tanulási módszere volt. Késő éjszakáig tanult és reggel ismételt. Amikor az Institutiót átdolgozta, egyik alkalommal sem volt keze ügyében könyvtár, mégis pontosan idézte az atyákat az egyes kiadások bővítésekor. Abban az időben lényegi részét adta a tudományos életnek, hogy a tudósok szó szerint megjegyezték a tanultakat. Kálvinnak ebben nagy gyakorlata volt.

Fekete Ágnes: Hallottuk, Kálvin nem volt komor ember, bár az a róla megmaradt időskori alkotások miatt, ez a kép él bennünk. Reméljük, református utódai sem azok.