"Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát."

(Mt 2,11)

Elolvasandó:
Mt 2,1-12

Vajon kerestelek volna, ha Te meg nem keresel? Vajon rátaláltam volna-e házadra, ha Te nem vezetsz Magadhoz, Erőtlen Gyermek? Jól tudtad, miért éppen azoknak a bölcseknek, azoknak a pásztoroknak kellett Téged elsőkként meglátniuk: szükségem van az ő példájukra, hódoló leborulásukra, mert különben a születésed híre felett háborgó Jeruzsálemhez társulnék; együtt szakértősködnék a főpapokkal és írástudókkal, és együtt alakoskodnék Heródessel, buzgóságot színlelve, miközben szívemet a gyanakvás és düh feszíti.

Ó, hit, melynek elég a Hozzád vezető csillag, még ha utóbb ki is derül, hogy csupán két bolygó együttes fénye erősítette egymást! Ó, engedelmes bizalom, melynek elég a Szó, még ha méltatlan, a Heródes házánál lecövekelt írástudók kezei közül csendül fel a tekercsekről az útmutatás! Ó, önmagáról megfeledkező hódolat, melynek az a ház a Ház, amelyben Te vagy, feküdj bár mint rongyokba pólyált kisded, avagy mint gyolcsba göngyölt holt!
A Te ajándékaid ezek, egykor pólyák között fekvő, immár a felhőkkel eltakart Jézus! Együtt ajándékozod nekünk a hitet a feléd vezető úton levő akadályokkal, az engedelmességet a zavaró körülményekkel, miképpen a hódolat is ott bizonyul Tőled valónak, ahol rongyok, szenvedés és felhők takarják dicsőségedet.
Hadd magasztaljalak a Házért, ahol a Tieid közösségében Téged kereshetlek; ahol megtörténhet a csoda, mely talán annál is mélységesebb, hogy felismerték a Mindenség Urát egy kisdedben: felismerhetlek Tested tagjaiban, megváltottaid közösségében.
Hadd hozzam hát Neked, amim van! Hadd oldódjam ki a kapni vágyás kötelékeiből jelenlétedben, Te, önmagadban mindeneket ajándékozó, hogy csak Nálad, a Te szolgálatodban legyen értéke annak, ami jóvoltodból kerül birtokomba!
Testet öltött Ige, ki önmagadat adtad, hogy közösségünk legyen általad az Atyával! Lakozz bennem, és tégy késszé a szeretetre, közösségvállalásra, megtisztítva a fennforgás és bizonyítás hiú vágyától, és segíts imádatodban élnem! Ámen.

"Én rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon."

(Jn 15,16)

Uram, Jézusom! Te látod, hogy az efféle "utolsó napokon" - szédítő tervek, iskola, szerelem, jó hírnév, cseresznye-virágzás, vagy éppen naptári év végnapjain - mi minden gyűl össze az ember torkában! Kis magyar búbánat mandulaíze, nagy világpolgár nekirugaszkodás frissítő mentája, nem is tudom. Éreztél egykor Te magad is ilyesmit? Tizenévesen, vagy inkább úgy harminc körül? Amikor még egyszer végignéztél Kapernaum mezején, hogy aztán végképp Jeruzsálemnek fordulj? Ilyenkor mindig mérlegkészítést emlegetnek. Számadást.

Bár nem rajongok az efféle műveletekért, belátom, elkerülhetetlen az ilyesmi. Pontosan egy éve a fenti szavakkal bocsátottál útnak. Elküldtél, hogy gyümölcsöt teremjek, és azt ígérted, megmarad a termés. Hányszor megtörtént: boldog voltam, igazán telve mindenféle lelki jóval, roskadozott a fa - csak éppen nem mentem sehová. Nem vittem belőle senkinek. Lusta voltam. És kicsinyhitű. Ugyan, éppen az én vigasztalásom, levelem, örömöm, kompótom, ige-versem, virágszálam, társaságom kell majd valakinek! És önző is. Magam majszoltam a drágalátos gyümölcsöket, míg képemre nem száradt ragacsos levük, mint augusztusban a görögdinnyéé szokott, a fülünk tövéig. Máskor meg küldés nélkül is elmentem, tépve téptem lelkem zöldellő fügefa-lombjait: semmi. És azt adtam, díszes kis zacskókba csomagolva. De Te megígérted: lesz valami, mégis lesz valami, ami visszamarad az idő vesszőkosarában. Egyszerűen nem igaz, hogy minden kihull belőle. Épp ellenkezőleg, minden, de minden olyan szó-, érzés-, gondolat-, kívánság- vagy cselekedet-gyümölcs benne marad, ami Tebenned fogant, mint igazi tőben. Minden, amit az elmúlt évben is önzetlen, tiszta szeretetből tehettem. Kevés ez, sok ez? Te vagy Bírám, Uram. Bírám és Barátom. Aki elküldesz, és aki a megérkező-nek kitárod az ajtót. Ezt köszönöm meg a mai estén - mandulaízű, mentás szavaimmal.