„Kapitalista vagyok, nem tagadom"- akár ezt is mondhatná a XXI. századi ember, hiszen mindannyian ennek a rendszernek vagyunk az építőkövei. Persze az is igaz, hogy ki jobban, ki kevésbé, ám mégis ebben a rendszerben mozgunk. Ez a rendszer pedig alapvetően - és persze többek között - a keresztyén áldás fogalmán nyugszik. Talán a Max Weber nevéhez fűződő Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. tanulmány az, amely az újkori filozófiatörténetben explicit módon és a keresztyén dogmatika szerinti értelemben is könnyen beazonosítható módon beszél az áldás fogalmáról.

Weber tézise szerint a korai újkorban a kálvinista etika követői voltak azok, akiknek köszönhető az, hogy ma egy olyan tőkés-kapitalista rendszerben élünk, amilyenben. Ezt természetesen nem úgy kell értenünk, hogy a mostani gazdasági rendszer hiányosságaiból fakadó hibák vagy éppen anomáliák közvetett módon hozzájuk köthetőek lennének. Amikor Weber téziséről beszélünk, akkor ezen azt értjük, hogy a protestáns etika kitapinthatóan hozzájárult ahhoz, hogy a kapitalista rendszer kialakuljon. Az aszketikus életideál, amely szerint az isteni ajándék, amellyel egy-egy ember vagy inkább család bír, nem arra való, hogy elkótyavetyéljék, így

• (1)   Nem lehet visszaélni a haszonnal, hiszen ez nem azé, aki kapta, hanem azé, aki adta, azaz Istené. Éppen ezért kell és szükséges visszaforgatni azt, hiszen csak így lehet megfelelően és alkalmas módon élni, sáfárkodni vele.
• (2)   A megélhetésre áldozott pénz olyan helyre kell, hogy kerüljön, amiben nincs semmi luxus, hiszen az élet élvezete nem tartozik hozzá szervesen a puritán etikai elveket valló ember életéhez.

Az aszketikus életmód mellett, amely már nem a kolostor falai, hanem a „világ falai" között éli és valósítja meg az aszkézist, és mondhatjuk, hogy rendszerezetten, racionalizálva és persze életformaszerűen fontos szerepet játszik az áldás fogalma is. Persze ez megbújik a weberi gondolkodás kiválasztottság-fogalmában, hiszen a kiválasztottság az, amely motiválja az embert arra, hogy azt tegye, amit szükségesnek lát - ugyanis erre van kiválasztva (most már világi szakmákban, munkahelyeken is) - és egyben ez is a célja munkavégzésének, hiszen a kiválasztottság az, amire nézve bizonyosságot szerezhetünk azáltal, hogy sikeresek vagyunk-e abban, amit csinálunk, hiszen ebben mutatkozik meg Isten áldása.

Tőkefelhalmozás, munkavégzés, hivatás és Isten áldása. A mindennapokban azt gondolják/juk, hogy ezek a dolgok nem olyan szorosan kapcsolódnak össze. Sokkal inkább valamiféle - jó esetben csupán enyhe - feszültség húzódik meg ezek kapcsolatában. Nagy tanulság: sokszor olyan dolgokban is meg lehet látni az áldást, ahol mi első pillantásra nem is gondolnánk, hogy ott vagy éppen az események ilyenfajta sodrásában helye van. Az áldás ugyanis helyet kér magának az ember életében. Sokszor ott és úgy, ahogy nem is számítunk rá.