Meghökkentő, de igaz: Clint Eastwood új filmje megtéréstörténet.
Leplezetlen tanmesét látunk a vásznon, könnyen megfejthető szimbólumrendszerrel, egyértelműen levonható tanulságokkal.
Mégis hiteles filmnek érzem.
Amerikai módra, de rokonszenvesen nyúl olyan klasszikus témákhoz, mint bűn, bűnvallás és megbocsátás, erőszak és önfeláldozás, apa-fiú, többség-kisebbség kapcsolat, kultúrák ütközése. S mindezt egy - egyébként rettenetesen elcsépelt - központi motívum fogja össze: hogyan változik meg és tanul szeretetet a kérges szívű, kíméletlen, rasszista amerikai öregember egy gátlásos ázsiai fiúval való kibontakozó barátság hatására. Hálás, és könnyen szentimentalizmusba hajló téma ez, számtalan film dolgozta már fel. Itt azonban mindvégig biztosíték az érzelgősség ellen a humor (mind a finomabb irónia, mind a vaskos szókimondás formájában), valamint az emberi kapcsolatokat kevés szóval, visszafogottan és precízen dramatizáló dialógus.

A film első egyharmadában a frissen özvegyült Walt Kowalski megkeseredett, mogorva ember. (Jó példa a film iróniájára a poénos célzás arra, hogy az öntudatos patrióta főszereplő persze maga is bevándorló, mint mindenki az Államokban: olasz származású borbélyával kölcsönösen, kedélyes trágársággal húzzák egymást - te szőrös szívű polák, te kirittyentett digó - származásuk miatt. Mindenesetre Kowalski gyűlöli, megveti a lakónegyedét elözönlő „sárgákat" és a kölyökképű kis katolikus papnak - aki valóban kissé rámenősen próbál eleget tenni a megboldogult feleség kívánságának és mindenáron gyónásra akarja rávenni az öreget - durván vágja oda: „Hogy mit gondolok rólad? Egy túlképzett, huszonhét éves szűz tacskó vagy, aki babonás öregasszonyok kezét szereti szorongatni és az örökkévalóságot ígérgeti nekik." Ferdeszemű szomszédai iránt érzett haragja csak nő, amikor rajtakapja a szótlan, mulya szomszéd fiút, amint éppen az ő 1972-es évjáratú, Grand Torino típusú csodaszép öreg Fordját próbálja ellopni. Ahogy Thao nővére, a szép és okos Sue később magyarázza neki: a hmong lányok főiskolára, a fiúk pedig börtönbe készülnek. Ez lett volna Thao erőszakolt beavatási szertartása: a környéken garázdálkodó banda, köztük Thao unokatestvére így igyekezett erőszakkal „férfit" faragni belőle.

A fordulat akkor következik be, amikor az öreg Walt merő önérdekből, akaratán kívül megmenti szomszédait az agresszív bandától: a dulakodás átterjedt a saját gyepére, ő csak onnan akarta őket elkergetni. Hatásosan, óriási puskával. Másnap reggel lépcsőfeljáróját elárasztják a hmongok virágcsokrai, süteménytálcái - a hála ajándékai. Majd később megjelenik az egész család: Thao bocsánatot kér a lopási kísérletért, és saját hagyományaiknak megfelelően anyja felajánlja a fiú szolgálatait két hétre, mintegy kárpótlásul.

Megbocsát-e végül az öreg a lopásért? És ő elnyeri-e a megbocsátást? Ő, aki megjárta a koreai háború poklát, és maga is elkövetett olyan tetteket, amelyek nagy teherként ülnek a lelkiismeretén, el fog-e vajon menni gyónni a fiatal „atyához", aki, bármilyen naiv és nevetséges is a film elején, mégiscsak törődik az öreggel, sokkal inkább, mint saját családja? Ki itt az atya, és ki a fiú? Ki segít többet a másiknak: az öregember a fiatalembernek a férfivá válásban, vagy a fiatalemberek (a koreai és a kispap) az öregembernek az emberré válásban? Mit jelent az igazi férfiasság? Bravúros autólopást, erőszakoskodást, bosszúállást, vagy valami mást és többet? A macsóság egyik alapszimbóluma a töltött fegyver, amit gyakran látunk az öreg kezében. Mégis, amikor először komolyan elgondolkodik azon, amit a kissé rámenős, de szimpatikus papfiú mond neki (hogy a múlt terheit megvallva le kell tenni, és ezt erős férfiak is megtették és békére leltek), nem véletlenül válaszol neki így: „azt meg kell hagyni, ezúttal töltött fegyverrel jöttél, padre". „You came to me with your gun loaded this time.")

A film sok más között arra tanít - igen, tanít, jól írta valaki a neten: átjön a messzidzs -, hogy attól még nem kész és nem teljes egy férfi, ha kemény és kérlelhetetlen. Meg kell nyílnia a szeretetre, sebezhetővé kell válnia. És ha ez nem sikerült egy életen keresztül (az öreget utálja a saját családja, a fiaival nem sikerült jó kapcsolatot kialakítania), még megtörténhet öregkorban, a halál közvetlen közelében. Nem elkerülhetetlen végzete az idős embereknek, hogy egyre beszűkültebbé váljanak, hogy végképp képtelenné váljanak meglepő fordulatokra. Némely kritikusok szerint ez a film gyenge pontja: előkészítetlen, indokolatlan az öreg pálfordulása. Vonakodom attól, hogy ebben a kérdésben határozott véleményre helyezkedjek. Bennem is megfordult ez a kritikus gondolat. Ugyanakkor viszont melyik megtérés indokolt és mindenestől megmagyarázható? A film, minden didaktikusságával együtt, finoman, utalásosan ábrázol lelki folyamatokat. Protestánsoknak különösen jó lecke: nem kell mindennek deklarációszerűen, hitvallásosan elhangoznia. Nem kell mindent verbalizálni. Itt az arcjáték, a szimbolika és - a film végén rítusként is felfogható - tett beszél.

Eredeti cím: Gran Torino
Év: 2008
Hossza: 116 perc
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: dráma
Magyar mozibemutató: 2009. április 16.
Amerikai mozibemutató: 2009. január 9.

Rendező: Clint Eastwood
Forgatókönyvíró: Nick Schenk, Dave Johannson
Zeneszerző: Kyle Eastwood, Michael Stevens
Operatőr: Tom Stern
Producer: Clint Eastwood, Bill Gerber, Robert Lorenz
Vágó: Joel Cox, Gary Roach

Szereplők: Clint Eastwood (Walt Kowalski), Bee Vang (Thao Vang Lor), Ahney Her (Sue Lor), Christopher Carley (Janovich atya), Brian Haley (Mitch Kowalski), Geraldine Hughes (Karen Kowalski), Dreama Walker (Ashley Kowalski), Brian Howe (Steve Kowalski)