Egyházzenei út húsvétig

Ahogyan átvezet a liturgia böjtből nagypéntekbe, majd a feltámadás csodájába

A nagyböjt időszakában a katolikus szertartásból hiányzik az öröm egyik legjelentősebb kifejezője, az Alleluia.

A nagyheti események haladásával pedig egyre inkább a befelé fordulás, az elgondolkodás, a csendesség felé fordul mindenki. Az oltárképet letakarják, előtte egy kereszt fekszik szintén letakarva egy lepellel. Már egy ideje nem szól az orgona, nagypénteken a harangok is elhallgatnak, hiszen Rómába mennek. Csupa olyan dolog marad ki a mindennapi rítusokból, amelyek örömre sarkallnak, amelyek a hétköznapok forgatagában mosolyt csalnak az arcokra. Nem feltétlen a vidámság érzésére kell gondolnunk, hanem olyan jóleső örömre, amely Krisztus ismeretéből és közelségéből ered. Nagyszombat estéjén azonban visszatér az öröm. Felhangzanak a harangok, újra megszólal az orgona, ezután ötven napig két Alleluia is elhangzik egy misén. A harangok és az orgona a mise közepén hangzik fel hosszú hallgatás után először, és ekkor kapcsolják föl a villanyokat is. Senki nem vonhatja ki magát a hatása alól. 
Sokszor nem tudunk vagy nincs időnk és alkalmunk lelkileg is ráhangolódni egy-egy ünnep mondanivalójára. De nem is egyedül kell ezt megértenünk, nem is nekünk kell kitermelni az örömöt. Isten küld alkalmakat, eszközöket. Ilyenek a zenék, fények, hangok avagy a csend. Ezek segítenek nekünk, hogy valójában átérezzük az ünnep mélységét és magasságát.


Exultet,  hangzik a húsvéti feltámadási liturgia híres éneke, ami annyit tesz, örvendjünk. Bizony örvendjünk, mert Krisztus meghalt és feltámadt értünk!

 

Szűcs Tamara

 

 

Vissza a tartalomjegyzékhez