A kontraszt ellentétes viszony, az esztétikában egymással ellenkező gondolatok figyelmet keltő egymás mellé állítását jelenti.
Ebben az egymás mellett állásban még jobban kitűnnek a megfigyelt dolgok jellemzői - a jelenségek a kontrasztban mutatják meg az igazi arcukat. Pontosan azért válnak jól definiálhatóvá, mert szakadás támad közöttük.
A kontraszt kiáltó különbség.
Kiál(lí)tás a fiatalokért - mondja a Kontrasztkiállítás mottója.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisvárdai családi nap, ahol egy nap alatt hétszázan nézték meg a kisvárdai ifisek megdöbbentő családvédelmi kiállítását. Az idő telt, a kiállítás megjárta a Csillagpontot az ország másik végében, Fadd-Domboriban, és egyre több támogatót gyűjtött maga mellé. Szeptembertől Nyíregyházán és Debrecenben is megnyílik, hogy még több és több embernek megnyíljon a szeme és összetörjön az ellenállás burka a szívén. A Kontrasztkiállítás mindenkit összetör, mert bebizonyítja, hogy mindenki érintett a bemutatott kérdésekben.

Az egész kiállítás egy nagy multimédiás szembesítés, ahol egymással néz farkasszemet vádló és vádlott. Hiába néztem végig már sok erőszakos filmet, ismeretterjesztő kiadványokat, hiába tanultam gyermekvédelmet, és hiába beszélnek a népbutításra kitalált kibeszélőshow-k is látszólag ugyanezekről a témákról, itt, ezen a kiállításon lehull róluk a lepel. Ugyanis sem a show-k, sem az ismeretterjesztő filmek, sem a fikciók nem teszik oda az erőszak és a durvaság mellé a szentséget. A Biblia szavát. A kaméleon úgy tűnik el, hogy felveszi a környezete színét - de a kiállítás nem engedi, hogy a bemutatott jelenségek (a családon belüli erőszak, a széthulló családok, a felelőtlen nemi élet és az abortusz, a szenvedélybetegségek, a kozmopolitizmus, a destruktív szubkultúrák, az öngyilkosság) - belesimuljanak a normalitás, vagy legalábbis a tehetetlen beletörődés álcahálójába. Nem. A Kontrasztkiállítás felszabadító, és mégis kíméletlen.

Kíméletlen velem, hívő emberrel is. Különösen gyomorszájon vág az utolsó videó, ami egy meghökkentő metaforikus ábrázolással állítja szembe nézőjét a megváltás hatalmas művével. Mindig tudtam, mert mindig mondták, hogy a megváltás kontrasztos dolog, de sosem értettem, mert sosem éreztem ilyen mélyen érintettnek magam benne. Ahogyan Isten választás elé kerül, hogy vagy mindenkit elpusztulni hagy, vagy feláldozza azt, akit a legjobban szeret: a fiát. És dönt - de a világ érzéketlenül továbbrobog a megváltás műve felett, és közönyösen járja a maga útjait. Nem tudja, hogy mi is történt, hogy miért is lehet még életben. A filmbeli apa sírva jár a vonat mellett, amiért feláldozta a fiát, és az utasok észre sem veszik őt - felesleges és visszavonhatatlan áldozat egy teljesen érdektelen, kőszívű világért...

Nézem a filmet, és úgy érzem magam, mint egy dió, amely éppen most roppan össze egy óriási kéz szorításában. Többé nem pereghetnek le rólam a látottak, nincs csonthéj, nincs semmi erőm ellenkezni. A kiállítás győzött, feltört, megtört, nyitva Isten előtt a kukacos, megfeketedett dió, a szívem.
Én vagyok a közönyös utas. Én vagyok a szenvedélybeteg, én vagyok a meggondolatlan fiatal. Én vagyok a családját elhagyó anya. Én vagyok a gyáva, aki képtelen vagyok élni.
Életmentő ez feltörés - most már végre meg tudsz gyógyítani, Istenem.