„Békesség, békesség, közel és távol"
Ézsaiás 57:19

„Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól."(Filemon 3.) Ismerősen cseng a mondat, hiszen a református istentiszteletek gyakran ezzel a mondattal veszik kezdetüket. Isten kegyelme és békessége köszönti a jelenlevőket. Milyen mély üzenete van ennek, hiszen viharos, rohanó életünket ritkán érezzük békésnek, ritkán érezzük kegyelemmel telinek. Ha jó történik velünk, azt természetesnek vesszük, ha rossz, akkor háborgunk. Pedig Isten kegyelme és békessége ott van az életünkben. Erről beszél Ézsaiás 57. fejezete is a már babiloni fogság után élőknek.

A fogság véget értével azonban nem mindenki tért haza. Voltak, akik visszatértek őseik hazájába, az Ígéret földjére, de voltak, akik nem adták fel addigi életüket és hazájuktól távol igyekeztek boldogulni továbbra is, úgynevezett diaszpórában. Ézsaiás mindkét csoportról beszél. Akik hazatértek, ők a közel lévők, az idegenben maradók a távoliak. Ez csupán földrajzi távolságot jelent és semmiképpen nem jelenti a lelki távolságot. Akik a diszpóra életet választották, azok is, ha akartak, akkor tudtak Istennel élni, tudták követni az atyák hitét, tudták gyakorolni hívő életük kegyességét. Istenhez így is és úgy is közel tudtak maradni. Lélekben a földrajzi távolságokat legyőzték, és akár több ezer kilométer távolságról is Istennel járó életet tudtak élni.

Isten követése soha nem hely kérdése, soha nem távolság kérdése, főleg ma nem, amikor a világban szinte akárhol járunk, vannak keresztyén közösségek, vannak istentiszteletek, ahol ott lehetünk, csak akarnunk kell. Ma ez az akarás hiányzik. Olyan jó látni, hogy az elszakított területekről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Délvidékről az anyaországba költözött testvérek komolyan vették hitüket, és a gyülekezetek vérkeringésébe oly sokan bekapcsolódtak, sőt felpezsdítették a kissé mozdulatlanságba dermedt közösségek életét. Mert komolyan vették Istent, otthonuktól, szülőföldüktől távol is. Mert nem a hely, hanem a szándék, az Istennel való kapcsolat megélése a fontos, mert annak következménye van, pontosan a békesség megtapasztalása. Aki rendben van Istennel, annak békessége lesz életében, mert biztos alapon, biztos támaszon állhat.

A békesség nagyon gazdag jelentéssel bír a héber nyelvben. Jelentette az egyéni élet teljes boldogságát, az egészséget, jelentett anyagi biztonságot, megelégedettséget, az embertársakkal való harmonikus kapcsolatot és a jó uralkodó alatti nyugalmat. Vagyis az élet minden területére kiterjed, a magánélet, a közélet a társadalom minden részét eléri. Mennyire érezzük ennek lehetetlenségét, mennyire távolinak tűnik! De Istennél minden lehetséges. Így lehet várni egy boldog jövendőt, így lehet készülni az örök boldogságra Isten országában. De ebből a hívők közössége már előízt kaphatnak: békére találhatnak életükben Istennel. S ahogyan Ézsaiás ezt világosan népe tudtára is adja az 57. fejezetben, nem érdemeinkért, hanem Isten kegyelméből lehetséges ez.

„Áldás, békesség!" Szól így református köszönésünk, s a válasz, amiről gyakran elfeledkezünk: Istené a dicsőség, pedig áldás és békesség is csak Istentől kapott ajándékunk lehetséges. Ezért éljünk Istenhez közel, éljünk Istennel, s akkor békességet nyerünk, akárhol legyünk ebben a széteső, zilált, kusza világban. Így kapunk békességet közel és távol.