„Mi vagyunk a föld sója, de azért nem kell mindent agyonsózni.” Mondta egy kedves barátom egyszer egy délutáni, mosogatás közben folytatott, amolyan igazi jó „világmegváltófajta" beszélgetésben. (Na, jó én beszéltem, ő mosogatott.) S bár ez a mondata akkor kicsit másra vonatkozott, nekem mégis azóta is sokszor eszembe jut, és úgy gondolom, hogy a szórakozás témára is teljes joggal vonatkoztatható.

Hiszen, ha jól belegondolunk, szerintem vitathatatlan, hogy keresztény szórakozás mint olyan nem létezik. A keresztény szórakozás az, amikor mi, keresztény emberek szórakozunk. Akkor is, ha épp nem lóg a nyakunkban kereszt (már csak azért is, sajna az sem ritka mostanság, hogy a kereszt pusztán divatcikként funkcionál) és nem a templomban hallgatjuk J.S. Bach legszebb műveit. Vagy épp nem az új ifis énekeket gyakoroljuk gitárral a kezünkben és boldog vagy kevésbé boldog mosollyal az arcunkon.
Akkor is, ha csak úgy ökörködünk.
De nem kevésbé akkor, ha színházban, moziban, vagy épp discoban érezzük jól magunkat.

Néha még számomra is szinte hihetetlen, de az én életemben – hála érte a Fentvalónak – szinte mindenféle szórakozása, így ez utóbbi discos fajtára is akad számos olykor meghatóan szép, máskor könnyfakasztóan mulatságos példa. Köztük olyanok is, amikor megállapodott, jól szituált, köztiszteletnek örvendő, nem egyszer többdiplomás orvosok ”zúznak” velünk a legvadabb rock számra…De még hogy…
Vagy épp amikor több nyelven beszélő csinos, vagy joviális pocakos, fiatal, vagy idősebb reverendás plébánosok, öltönyös, nyakkendős lelkészek változnak egy szempillantás alatt a „parkett ördögévé” és ropják velünk a rocky-t sokszor ellenállhatatlan lendülettel. Ha nem láttál még ilyet, kedves olvasó, melegen ajánlom figyelmedbe. A reverenda nagyon jól pörög… De nem csak discoban lehet jól szórakozni, sőt… Az én tapsomtól is zengett már több száz éves katedrális épp úgy, mint színház, vagy moziterem, vagy épp pici falusi fakazettás mennyezetű templom, mert tetszett, amit ott láttam. De szórakoztam én már nagyon kiránduláson, vidámparkban és még nagyon sok helyen, pl. szalonnasütésen, sőt a szalonnasütés utáni takarítás közben is. (Na, jó azt be kell vallanom, hogy én persze itt is csak kibic voltam, de talán mondanom sem kell, így mindenki jobban járt.)
Szóval szerintem majdnem mindenhol lehet jól szórakozni. Ha igazán akarjuk. A lényeg, hogy élvezzük az életet s, hogy minél jobban figyeljünk oda másokra, mert az igazi nagy élmények társasában érnek minket. És persze igazán jól szórakozni is csak társaságban lehet. S közben persze az sem baj, ha néha eszünkbe jut, hogy kinek az örömhírét hirdetjük, de szerintem az sem olyan hatalmas tragédia, ha szórakozás közben nem mindig ez jár a fejünkben, hiszen Ő mindig ott van, ha eszünkbe jut, ha nem. És megmutatja magát, ha akarja.
A mi dolgunk, hogy élvezzük, amit csinálunk és élvezzék mások is

S ha igazán jól csináljuk, akkor előbb-utóbb minden bizonnyal a körülöttünk lévők is kíváncsiak lesznek a titkunkra.
Arra a pluszra, ami – vagy inkább aki – miatt nekünk nem kell semmilyen „segédeszköz” mértéktelen pia, drog, vagy egyéb ránk és másokra veszélyes dolog ahhoz, ellazuljunk, mert tudjuk, sosem vagyunk egyedül.
Ha pedig ez a kíváncsiság felébred a körülöttünk lévőkben, mi teljesítettük a feladatunkat.
A többi már az Ő hatásköre. Nyugodtan rábízhatjuk.
Tegyünk hát így. Jó szórakozást!