Emlékszem, hogy amikor a 26. évemet tapostam, akkor jelentkeztem a budapesti református teológiára. Előtte az iskolai oktatás nem volt a kedvenceim listáján, sőt... A gimnáziumot valahogyan kijártam, bár matekból, fizikából többször „levertem a lécet", s a többi tárgy nagyobbik részéből is közelebb voltam a legalsó régióhoz, mint a legfelsőhöz. Szenvedélyem a foci volt, s volt egy edzőm, akinek szintén. Ez a lelkesedés adta meg a benső tartást, hogy szüleim alkohol- és gyógyszerfüggőségének hosszú és keserves évei alatt is egészen „emberi" maradhattam. Az edzéseken teljes odaadással hajtva a benső feszültségem kiürült, miközben edzőm szenvedélye csak táplálta az odaadásomat. 26 éves koromig dolgoztam anyagbeszerzőként, targoncavezetőként, raktárosként, majd szüleim csodálatos gyógyulása után a Református Egyház Iszákosmentő Missziójában közel három évet. Minden munkahelyemen volt valaki, aki csodálatosan tanított valamire, aminek az élethez alapvető köze volt. Sok tanárom volt hát, bár ők nem iskolai tanárok voltak. Amikor 26 évesen elkezdtem a hat éves teológiai képzést, roppant nagy félelem volt bennem. Fog ez menni nekem? Ekkor azonban hasznát vettem a korábbi tanáraimtól tanultaknak. Ők ugyanis annak, amit akartak, teljes szívvel odaadták magukat. Így történhetett meg, hogy a latin, a görög, a héber, a német nyelv, valamint a harmónium-gyakorlatok nem terheltek le, sőt az első öt szemeszter után csupa jeles s kitűnő jegy volt az indexemben.

Különösen szívesen emlékszem vissza egy tanáromra, akit Déri Balázsnak hívnak. Ő görög nyelvet tanított, tehát a négy félelmetes, „leküzdendő" nyelvi tárgy egyikét.

Az első év utáni nyári szünetben ott voltam azon osztálytársaim között, akik önkéntesen a tanárral együtt egy hétre görög nyelvi „edzőtáborba" vonultak. Akkor még azt hittem, hogy a görög nyelv fogott meg annyira, de ma már tudom, hogy sokkal nagyobb ERŐ vonzott engem is magával oda. A tanárunkból áradó kimondhatatlan szenvedély, szerelem, amely éppen a görög nyelv iránt nyilvánult meg. Ugyanezt éreztem egykori edzőmnél is a focival kapcsolatban. A görög nyelvi órákon akkoriban csak csodálkoztam, hogy miképpen lehet a múlt idő valamely formájáról „szerelmesen" beszélni, s szinte eggyé-olvadni azzal a textussal, amellyel éppen foglalkoztunk. Ha valaki éppen nem tudott válaszolni a feltett kérdésre, vagy rossz felelettel rukkolt elő, akkor Déri tanár úr olyan hisztissé vált, mint akinek a szerelmét leszólják, vagy ízléstelen szavakkal illetik. Jó tanár volt ő? Nem tudom, mint ahogyan azt sem tudom, hogy mit is jelent pontosan jó tanárnak lenni. Viszont valami nagyon lényegeset átadott, közvetített nekünk: a LELKESEDÉST, a TELJES ODAADÁST, a SZENVEDÉLYT, az ÉLVEZETET. Mindazt tehát, ami ISTEN LELKE hullámhosszán áradhat. Mindegyik ilyen tanáromnak szívből hálás vagyok, mivel ők indítottak el annak a felismerésére, hogy az alapvető lényege az életnek az ODAADÁS. A tárgya másodlagos. Számomra ma a görög nyelv töredékét sem jelenti annak, mint amit az ODAADÁS mint lényeg jelent. Abban ugyanis feloldódik az óember, az én, s a LÉLEK teljesen betölti az embert, s túl is csordítja egyben. Ez a túlcsordulás az igazi tanítás, a továbbadás. Boldog az a tanár, aki szerelmes abba, amit tanít, amit továbbad. Boldog az a tanár, aki „szerelmes" azokba, akiket tanít. Boldog az a diák, akinek a tanárja így „szerelmes".

Ha iskolában egy tárgyat, vagy bármi mást az életben elsajátítani, felfedezni akarsz, akkor fontos, hogy találj olyan embert, embereket is magad körül, akik túlcsordulnak, akik az odaadás, a szerelem szépségén keresztül inspirálhatnak. Lehet, hogy ezt nem az iskolában, vagy ott, ahol éppen laksz, találod meg, a lényeg az, hogy megtaláld. Mindegy, hogy hol. Keress! Viszonylag kevés tanár van, aki szerelmes abba, amit tanít. Viszonylag kevés tanár van, aki „szerelmes" azokba, akiket tanít. Roppantul kevés tanár van, aki egyszerre mindkettőbe „szerelmes". Keresd hát a túlcsorduló szívű embereket. A felfedezőúton azonban mindenképpen keresd meg azokat, akik szeretnek, elfogadnak téged. Ők a tanáraid lesznek az elfogadás alapvető tantárgyának elsajátításában. Ha ezt nem teszed, akkor a magadban zajló harccal sok időt, energiát fecsérelsz el, ami hosszú évek fájdalmával, szenvedésével járhat. Ha konkrétan egy tárgyat, vagy az élet valamely szeletét akarod magadévá tenni, akkor fedezd fel a szeretőiket. Ők lehetnek a tanáraid. Valami elsajátításán keresztül fedezheted fel azután, hogy az egész mélyebb lényege a szerelemben van. Ha szabadon árad benned a szeretet, akkor egyre inkább az ÉLET, az ISTEN szerelmese lehetsz, akkor felfedezed, hogy az Apa szavai tékozló gyermekének, Neked szólnak: „fiam - lányom, te MINDENKOR velem vagy, s MINDENem a tied". Felfedezed, hogy nincs olyan hely, helyzet, vagy idő, amelyben ne szerethetnél, amelyben ne lehetnél befogadó, odaadó. Ekkor igazi tanárrá válhatsz - bár az nem te leszel, hiszen a szerelem feloldja az éned, hanem a LÉLEK lesz azzá benned, s általad -, az ÉLET, a SZERETET tanárává, amelyre a mai kor emberének is oly nagy szüksége van. Éppen az ehhez vezető útra vagy elhívva.