Tisztelet?

Tisztelet. Mennyire lehet ez a fogalom aktuális a mai korban? Ma, amikor a szabad verseny, a saját pozícióink bármi áron való megtartása túllépett a gazdaság körén? Miért tiszteljem a másikat? Miért tiszteljem a szüleimet? Csak azért, mert a szüleim? És ha nem érdemlik meg?

Nehéz úgy beszélni a tiszteletről, hogy tradíciók porladnak lassan, hagyományok vesznek el hirtelen. Nehéz beszélni a tiszteletről mint erkölcsi kategóriáról akkor, amikor megvan mindenkinek a külön bejáratú etikája, és nincs meg a közös alap.

Elhasználódott ez a fogalom - a családi életen belül legfőképp. Hisz gondoljunk csak bele, mikor kerül elő? Amikor az anya, az apa már semmivel sem tudja megindokolni gyermekével ellentétes véleményét: „Ez van, kész! Én vagyok az idősebb, a bölcsebb, meg különben is az anyád vagyok! Tisztelj annyira, hogy nem mondasz nekem ellent!" Vagy esetleg a gyerek várja el a tiszteletet: „Ne mondd meg, mikor jöjjek haza! Tiszteld az én jogaimat!" Vagy lehet, negatív formában kerül elő a tisztelet, annak vélt vagy valós hiányát emlegetik sokan: „Milyen tiszteletlenek ezek a mai fiatalok!"

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!" - szól a jól ismert parancsolat a Dekalógusból, a tíz igéből, több évezred távolából. De vajon ez a parancsolat hogyan dekódolható a mai ember számára? Lehet-e a mai családok számára útmutató ez a mondat, egyáltalán, maga a tisztelet pozitívan szabályozhatja-e a családban lévő kapcsolatokat, a közös életet? Mit mondhat ma a tízparancsolat egyik törvénypontja?

Tiszteld apádat és anyádat...

Első, legfontosabb feladatunk a parancsolat lényegét megtalálni, úgy, hogy lehántjuk róla az idők folyamán rárakódott (építő és torzító) rétegeket. Gondoljunk csak bele, hány vallásos családban válik ez a mondat egyfajta verbális büntetési eszközzé, amellyel le lehet sújtani az engedetlenkedő gyerekre! Hányszor pattan vissza az elhasznált, közhellyé változott mondat gyermekről, felnőttről. Vagy éppen az ellenkezője történik, idegenül hat teljesen!

Maga a tízparancsolat a Sínai-hegyi theofániához kapcsolódik, ahhoz a történelmet formáló ponthoz, amikor az ószövetségi választott nép és a szabadító Isten szövetséget köt egymással. A megszabadított nép és a szabadító Isten találkozásának, szövetségének dokumentuma a tízparancsolat - amelyet az Ószövetség sehol sem nevez parancsolatnak! Az elnevezés a „tíz ige", és ez is utal arra, hogy eredendően nem úgy viszonyultak a tízparancsolathoz, mintha az egy a népre kényszerített erkölcsi szabálygyűjtemény lenne, hanem inkább üdvesemény volt, a kiválasztás garanciája, a parancsolatok nem félelmet váltottak ki, hanem dicséretet és hálát. Norma volt a tízparancsolat, mint ahogy az egész törvény, segítség ahhoz, hogy az az embertömeg, amelyik az egyiptomi elnyomásból megszabadult, az ígéret földjére érve már népként tudjon élni. A tízparancsolat igazodási pontokat adott egy közösséggé formálódó embermasszának - vertikálisan és horizontálisan egyaránt. Úgyis mondhatjuk, hogy egyfajta kollektív szocializáció (néppé érés) alapszabályai a parancsolatok. A zsidóság a tízparancsolatot a szövetségen keresztül értette és magyarázta, nem szikár etikai szabályokként.

A szülők tiszteletével foglalkozó parancsolat a második kőtábla nyitánya, az első parancsolat, amely az ember-ember együttélést szabályozza. Tiszteletről, engedelmességről és alárendeltségről beszél a parancsolat, de az előbb elmondottakból kiindulva kijelenthetjük, nem feltétlen, formális alapelvről van itt szó, hanem a folytonosság biztosításáról, arról, hogy az új nemzedéknek hogyan kell fogadnia az előttük járók élettapasztalatait.

Az egyik nemzedék átadja tapasztalatait, kultúráját a következőnek, a szülők, nagyszülők átadják a mintát. A XX. században a pszichológia tovább bővítette ezt az átadás-átvételt annak felismerésében, milyen fontos is mindaz, amit a gyermek átél az első éveiben, amit átél a családban, szüleivel való kapcsolatában. Tudjuk, a szülőktől átvett helyes minták milyen sokat tudnak segíteni az egészséges identitás kialakulásában, a helyes megoldási módszerek kialakításában. De ennek az ellenkezője is igaz, egy egészségtelen, káros családi környezet gátolja az egészséges személyiség kialakulását. Az előző generáció, azon belül a család adja a teret és a lehetőséget a következőknek.

De mit jelenthet ebben a kapcsolatban a tisztelet, mit adhat mindehhez hozzá a bibliai parancsolat - túl a teológiai, etikai szférán? Megfelelő keretet adhat, katalizálhat, hidat képezhet a két generáció között, ezzel segítve az értékek megmaradását (...hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!). Hogyan? Úgy, hogy két irányba ad kereteket a szülő-gyermek kapcsolatban.

Légy méltó a tiszteletre!

A mai, posztmodern korban a tisztelet nem annyira szerepekhez kapcsolódik, mint inkább teljesítményhez, viselkedéshez - például amíg régebben egy tanárnak a hivatása miatt már járt egyfajta tisztelet, addig ma a jó, gyermekek nyelvén értő, tehetséges tanár kapja meg, azért, ahogyan a mesterségét űzi. A nemzedékek közötti távolság egyre nagyobb, a fiatalabbak sokszor készségszinten bánnak olyan dolgokkal, amelyek az idősebbeknek ismeretlenek (pl. számítástechnika). Mindemellett az élethez szükséges alapok nem változnak! Azok az alapok, amelyek lehetővé teszik a teljes életet (szeretet, elfogadás, segítés, bizalom, megküzdés stb.), ugyanazok maradnak, még ha a hangsúlyok koronként, kultúránként változhatnak is.

A tisztelet alapbeállítódás, tulajdonképp az egyik legegyértelműbb, leginkább magától értetődő dolog a gyermek számára - ha egy szeretetteljes, jól működő család része. Hiszen ha ez így van, és az apa, az anya jól tölti be szerepét, nem él vissza felnőttségével, akkor a gyermek felnéz rájuk, tiszteli őket, elfogadja mindazt, amit kap tőlük.

A serdülőkorban persze a lázadás során szembekerülhet a saját magát kereső és felépíteni próbáló fiatal a szülők által képviselt értékekkel, életmóddal, de - még ha szavai és viselkedése mást mutatnak is - a mélyben meglévő tisztelet gátat szab a teljes elfordulásnak. Ellentmondhat az ilyen fiatal, de kicsi az esély arra, hogy mondjuk megüti az apját vagy az anyját.

Mindemellett a legnehezebb dologgá válhat a tisztelet, ha nem méltó arra az a viselkedés, amellyel a gyerekhez viszonyultak. De itt is segíthet a Tízparancsolat! Hisz bármilyen szülőkről van is szó, az az ok, hogy ők szülők, már elég indok a tiszteletre! Fontos: nem szolgai imádatot kér a parancsolat! Nem szolgaságot kér a gyerekektől! Ha szembe kell is fordulni a szülőkkel, azt is megfelelő kereteken keresztül kell tenni! („Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban" Efezus 6, 1. Amit látható, Pál apostol is korlátot emel, meghatározza a kereteket - az isteni renddel szembenálló szülőnek nemet lehet mondani!) A tisztelet nem imádat, tehát feljogosítja az embert bármilyen rosszul működő (politikai, gondolati, ideológiai stb.) tekintély kritikai megkérdőjelezésére!

A szülő felelőssége, hogy megkönnyítse gyermeke felé fordulását azzal, hogy nevelési módszereiben, viselkedésében, életmódjában követendő mintát ad gyermeke elé, aki ezt beleépíti saját életébe: tisztelettel elfogadja, majd ráépülve meghaladja, hogy azt ő is tovább tudja adni a következő generációnak. Hogy hosszú életű legyen, hogy megmaradjon, ami jó!

Tiszteld gyermekedet...

De gondoljuk csak tovább a parancsolatot! Ha az emberi együttélést-továbbélést hivatott segíteni a tízparancsolat, benne a szülők tisztelete, akkor elmondható, hogy a tiszteletnek kölcsönösnek kell lenni.

Hisz a felnőttnek is tisztelnie kell gyermekének emberi méltóságát, integritását, nem fordulhat felé úgy, ahogy akar. Sőt, a gyerek nevelésekor a szülői tekintélyt is jó, ha a gyermekét tiszteletben tartva mutatja fel, jeleníti meg. Pál apostol a parancsolat magyarázatánál ezt írja: „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel." Efezus 6,4. Nem ingerelni kell a gyermeket, hanem nevelni!

A Biblia úgy beszél a gyermekről mint ajándékról. Nem a szülő tulajdona, hanem Istené, nem tehet vele azt, amit akar, tisztelnie kell azt a másik embert, akit kölcsön kapott, hogy boldog életre képes felnőtt, érett embert formáljon belőle.

A kölcsönös tisztelet szülő és gyermek között természetesen nem száraz udvariasságot, nem felszínes viselkedést jelent, nem a valódi érzelmeket elfedő játszmákat, hanem a másik személyének és szerepének elfogadását, megélését. A szülő fölöttem van, segít, nevel. A gyerek alattam van, tekintély vagyok a számára, de ez csak időleges, mellém fog kerülni, felnőtt lesz, sőt (!), eljön az az idő, amikor én leszek rászorulva az ő segítségére, ő kerül fölém!

Szeretet és tisztelet

A családon belüli kölcsönös tisztelet segítség arra nézve, hogy a generációk egybekapaszkodása megvalósuljon, hogy létrejöjjön egy olyan családi légkör, amelyik a felnövekvő gyerekek számára védett bizalomteli környezet, ahol mintát kap arra, hogyan is legyen önmaga, az a másik ember, aki építhet szüleinek életére, értékeire, sőt meghaladhatja őket. Ez a légkör - aminek egy része a tisztelet - csak ott jön létre, ahol a szeretet a meghatározó. Ismét csak Pál apostolt idézve:"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" 1Korinthus 16, 14. Nem görcsös feladat ez, hanem a valódi szeretet megélése a családban. Gyökössy Endre egyenesen a nevelés útjának és metódusának mondja a feltétel nélküli AGAPÉ szeretetet.

Zárásképpen hadd idézzem Gyökössy Endrének a felsorolását arról, mi is a nevelés célja, milyen is az az emberkép, amelyre törekedni kell - tisztelve a másikat, generációról generációra átadva. Az ember: „Tudjon szeretni, mert jó az, ami szeretetben valósul meg. Tudjon másokért élni. Legyen olyan belső mértéke, amely szabaddá teszi, hogy szolgai módon ne azt tegye, amit 'mindenki', ha nincs összhangban önmagával. Ne féljen cselekedni, amire a Lélek és az Ige indítja. Tudjon és merjen csodálkozni ott, ahol mások közömbösek. (Tudjon) gondolkodni akkor, amikor a legtöbb ember csak utánozza a másikat. (Tudjon) nyitott maradni akkor is, minden és mindenki iránt, amikor mások becsukódnak. Tudja megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, az értékest az értéktelentől."

Irodalom:
C. Westermann: Az Ószövetség theológiájának vázlata; Tillinger Péter műhelye, Budapest, 1993.
G. von Rad: Az Ószövetség teológiája - I. kötet; Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
J. M. Lochmann: A szabadság útjelzői; Kálvin Kiadó, 1993., Budapest
Gyökössy E.: Együtt a szeretetben; Református Sajtóosztály, 1985., Budapest