Vasárnap délután öt óra.
A gyerekeim a hétvége elmúlásának gyászát épp semmittevéssel gyógyítják, én lakásunk konyhájának kellemetlen hidegéhez szoktatom magam.
Nincs kedvem itt lenni.
Egy ajtó választ el a szobámtól, ahol, ha rendetlenség közepette is, de jól érzem magam.
Nekem is a semmittevéshez van kedvem: elnyúlni az ágyban és nem csinálni semmit. Max. zenét hallgatni...
A kezem már a kilincsen. Az üvegajtón át azonban megpillantom új élettársamat, a laptopomat. Nyitott teteje tátongó sötét szájhoz hasonlít. Kétségtelen, épp elnyelni készül.
Tegnap délelőtt óta nem ültem előtte.
Pedig lapzárta van. Az alkotás ideje.
Az angol nyelvleckékről pedig jobb nem is beszélni. Ha beszélnék, csak magyarul tudnék. Épp ez a probléma.

Visszafordulok. Igen, most a konyhában van a helyem. Én vagyok az, mi vagyunk azok, akik éhesek, nem lehetek ebben a helyzetben táplálékká. (gondolatban lezárom a laptop tetejét)
Hát itt vagyok! A konyhám közepén. Begyújtom a sütőt, hogy egy kicsit melegebb legyen. (egyelőre túl vagyunk a gázválságon) Rendes anya módjára rendes vacsorát rittyentek.
Rajta!

Kimegyek a konyhánál is hidegebb folyosóra, majd kamrába és behozom a krumplit. (nincs is olyan hideg itt) Pucolni kezdem. Közben jár az agyam: "add át magad a pillanatnak", "légy jelen mindig, mindenben", "minden munkát végezhetsz örömmel", a munka boldoggá tesz" stb. stb...
Mondogatom, de nem érzem. Nincs bennem öröm.
Pedig tudom, hogy jó vacsora lesz (rántott csirkemell, krumplisaláta), és elégedettek lesznek a lányaim is.
Jó vacsora lesz, de megesszük. (holnap megint főzni kell)
A konyha meg... (jobb erről nem beszélni) ...újra szalad majd a sok mosatlantól.
Főzés után jön tehát a mosogatás, mosogatás után a takarítás, takarítás után az írás, a tanulás, a...

Miért nincs még este?
Aludni akarok!

Aludni és álmodni!
Álmodni arról, hogy örömmel hámozom a krumplit. Mert lesz, aki elmosogat, vagy közben kitakarít, de legalább egy elismerő pillantást vet felém.
Álmodni arról, hogy jó cikkeket írok, hogy sok írónk és olvasónk van, hogy van értelme a munkámnak, a munkánknak, mert valakiknek erőt, gondolatokat ad.
Álmodni arról, hogy folyamatosan beszélek angolul, mert megfelelő mennyiségű időt tudok ráfordítani, és ez meghozza a maga eredményét.

De ébren vagyok. És hagyom, hogy tovább zakatoljon a fejem: mi a baj?
Szeretek főzni. Sőt, néha mosogatni és takarítani is. Nem a házimunkával van a baj. Nem is a munkával. Nem azzal, hogy vannak feladataim, amik rám várnak. Még az sem, hogy ez hosszú ideje "többműszakos".
De jobban menne minden (otthon és a munkahelyeinken, a gyerekeinknek az iskolában) ha egy mosollyal, egy elismerő gesztussal, egy megerősítéssel többet kapnánk.

Könnyen menne a "több műszak".
És mosolyogva a krumplihámozás.

Czapp Enikő lelkész