Rendben van-e az életed?
Megértjük ezt a kérdést anélkül is, hogy gondolkodnánk jelentésén. Azt jelenti: jól van-e az életed? A JÓ ÉLET tehát a REND-ben, az Isten által teremtett rendben lévő életet jelenti. Az Isten által teremtett rend nem más, mint a kegyelem rendje. Az Ő kegyelméből lehet életünk, és az Ő kegyelméből maradhat meg életünk, földi napjaink-éveink után is, amikor a földi rendből, mennyei rendbe léphet majd át.
A mai napra rendelt ószövetségi ige Mózes könyvéből arról tanítja a református bibliaolvasókat, igehallgatókat, hogy Isten népének minden hetedik esztendő végén el kellett engednie a nekik tartozók adóságát. Ahogyan a hatnapnyi munkával töltött idő után a hetedik napot az Istennek kellett szentelni, úgy minden hetedik esztendő végén - az elengedés esztendejében - meg kellett állnia az embereknek, és azt a kölcsönt, amit addig nem tudtak visszafizetni adósaik, nekik tartozó testvéreik, el kellett engedniük. Nem haladékot kellett adni, nem "átütemezni" kellett tartozásaikat, hanem végképp el kellett törölni azokat.
Isten gyermekeinek tudniuk kellett lemondani arról, ami jog szerint járt volna, mert Isten kegyelme túlmutatott az emberi jogon és érdekeken, hogy rámutathasson a mindennél többre, és mindennél fontosabbra: Isten kegyelmére.

Rendben van-e az életed?
Isten parancsai szerint irányított, vezetett-e az életed, vagy pedig e világ Istent elfelejtő rendetlenségét követed, amelyet a színfalak mögül a nagy "rendetlenséggyártó", - a diabolosz-nak, szétdobálónak nevezett Kísértő - szabadságnak nevez? A Kísértő is azt hazudja, hogy légy szabad, rázz le magadról minden rendet, ami megkötöz, ami meggátolja szabad akaratodat, hogy azt tedd, ami jólesik, amire vágyakozol, ami JÁR NEKED. Milyen sokan elhiszik ma is kecsegtető hazug szavát, és a vágyakozott szabad életekből összeomlott életek lesznek, mert nincs benne, és nincs körülötte, ami és Aki tartsa.
Isten az Ő rendszabályaival megvéd, meg akar védeni saját magunktól, az ősi bűntől, a telhetetlenségtől.
Így "diagnosztizálhatnánk" Ádám és Éva "betegségét", embervoltunk öröklött "genetikai hibáját", azt, hogy telhetetlenek voltak, és nagyon könnyen mi is azzá válhatunk. Bennünk van e "betegség" hajlama, és arra vár, hogy valami neki kedvező körülmény előhívja.
Kell a rend, ami megtart, ami megóv bennünket a saját magunk bűnös természetétől.
"Engedd el az adósságát... adj kölcsön szívesen... légy bőkezű felebarátoddal ...."
Hétévente megállította az Isten az Ő népét a telhetetlenség, a telhetetlenné válás útján, és emlékeztette őket az Ő adni tudó kegyelmére. Mintha egy kötelező "orvosi felülvizsgálatra" rendelte volna őket, ahol az átvilágító röntgensugár megmutatja a mélyben rejtőzködő és talán észrevétlenül növekedő telhetetlenséget. Kell a rend, hogy RENDBEN legyen az életünk. Kell, hogy az Isten megmutassa nekünk is, újra és újra, a kegyelem rendjét. Megmutassa azt, hogy rendjét elhagyva gazdagabban is "zavarodott" marad az életünk.
Kéthete vasárnap délelőtt a parókia szomszédságában idegen - nem tarpai - munkások nagy lendülettel, és azt kísérő zajjal dolgoztak egy házrész elbontásán. Amikor megkértem őket a hátsó tornácról átszólva, hogy - vasárnap lévén - itt tőlük néhány méterre gyermek-istentisztelet lesz, és azt a "nagyon fontos munkájukat" ha lehetne, csendesítsék el, azt kérdezték, hogy meddig fog tartani, mert nekik dolgozniuk kell. Mondtam nekik, meddig, és hozzátettem, hogy utána kezdődik a következő istentisztelet, mert vasárnap van, és vasárnap nem kell dolgoznia senkinek.
Azt felelték, hogy nekik kell, mert ők "pénzből élnek".
Elmondtam nekik, amit Isten parancsolt a munkáról, és a hetedik nap megszenteléséről, kimondva azt, hogy amit tesznek, az az ő bűnük, de majd imádkozom értük, és megígértem nekik, hogy róluk fogok majd prédikálni a templomban. Erre azt felelték, hogy egész nyugodtan.
Valóban "pénzből élünk?" Valóban azért kell - muszáj - egyes embereknek "rendetlenül", Isten rendjét megszegve élniük, mert pénzből élnek, és nem lehet másként?
Valóban rendjén van az, hogy még Isten szolgájának is meg akarják magyarázni, hogy Isten parancsa nem jó, és a rend, amit teremtett nem jó, mert ma már elavult?! Hatnapnyi munka valóban nem elég az eléghez? Valóban kellene - az Istentől elvéve is - még az a heti tízen-néhány százaléknyi plusz, amit még összegyűjthetek?
Isten igéje azt tanítja, hogy emlékezz a rendre! Állj meg időről időre, hogy el ne felejtsd: nem a pénzedből élsz, hanem az Isten kegyelméből!
Milyen gyönyörűen leírta ezt a zsoltáros sokezer évvel előttünk: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." (127. zsoltár)
Nem veheted meg pénzeden az életedet, mert túl sok az, amivel tartozol érte. Tízezerszer ötven kilogramm arany tálentum. Félmillió kilogrammnyi arany, nem mást jelent, mint a megadhatatlant.
A gonosz szolga példázatában Jézus azt mondja, hogy ilyen elképzelhetetlenül nagy összeggel volt adós a gazda szolgája. Az életünk árát pedig még a tízezer tálentumnyi aranynál is drágább kincs, Jézus Krisztus vére fizette meg. Ezért az árért az Isten, a mennyei gazda, az uraknak ura azt kéri: tartsd meg a rendet, és a kegyelemért légy kegyelmes, és a türelemért légy te is türelmes felebarátaidhoz. Mert a kegyelemből ki lehet esni, ha valaki úgy gondolja, hogy kitépi onnan életét, mert ő elboldogul az Isten nélkül is.
Rendben van-e az életed? Látod-e a tízezerszer ötven kilogrammnyi arany mellett azokat a kicsiny néhány grammos ezüstdénárjaidat, amellyel neked adós valaki? Milyen "aprópénznyi" dolgokon nem tudunk sokszor egymásnak megbocsátani, amikor pedig az Isten mindent elengedett nekünk: minden bűnünket - minden adósságunkat. Tudsz-e a kegyelemért felebarátaidnak kegyelmet, Istenednek pedig hálát adni?
A rendben lévő élet ma is ezzel kezdődik, és e nélkül nem is folytatódhat. Lássuk életünket mindig az Isten kezében, ahonnan saját magunkon kívül senki és semmi ki nem ragadhatja azt. Mert nem a pénzünkből, hanem az Ő kegyelméből élünk!
Ámen

Németh Péter
lelkész