Dr. Hézser Gábor: - A kiégés, főleg ha az angol formáját, a burn-out kifejezést használjuk, roppant modernül hangzik. Manapság sokat is beszélünk róla, mégis nem valami nagyon új jelenségről van szó. Ellenkezőleg. Valószínűleg meglepi az Olvasót, hogy sok mai szakember véleménye szerint már az Ószövetségben is olvashatunk erről egy meglepően pontos esetleírást. A pácienst Illésnek hívják, foglalkozására nézve próféta. Teljes odaadással él hivatásának. Jobb akar lenni, mint elődei, azaz ősei. A Kármel hegyen még éltét is kockáztatja ezért. Ma úgy mondhatnánk, eredményre, teljesítményre tör. A legsikeresebbek közé tartozik, és meg is akar maradni annak. És mint minden sikeres embernek, neki is vannak irigyei, állandóan és keményen kell küzdenie pozíciójáért. Aztán sikerei és küzdelmei csúcspontján egyszerre csak összeroppan, elveszti életkedvét (1Kir 19,4kk), kimerülten álomba merül. Az Úr angyala vállalja a kezelését: alvókúra, amit csak az étkezések szakítanak meg, mert a páciens önerejéből, úgy tűnik, már magát sem képes ellátni. A testi ereje visszanyerése után negyven napig van ideje arra, hogy egyedül legyen, és hogy elgondolkodjék életén és munkáján. A terápia sikeres, a páciens folytathatja tevékenységét… Talán ez a kiégés első leírása.

- Mit is jelent ez a szakszó, hogy "kiégés"?
- A kimerültség természetes állapotát mindenki ismeri. Aki sokat dolgozott, az kimerül. A csupán kimerült ember azonban ki tudja pihenni magát. A kiégettség egy hosszan tartó folyamat során állandósuló testi-lelki kimerültség, amelyet az érintettek már nem tudnak megszüntetni, és ez egyre súlyosbodó, életet veszélyeztető károsodást vált ki.
- Úgy tudom, ennek a folyamatnak jellegzetes szakaszai vannak...
- Igen. És jól felismerhetőek, ha figyelünk magunkra, és komolyan vesszük, ha mások változásokat észlelnek nálunk. A szakaszok nem határolódnak el élesen egymástól, az átmenet lappangó. A következő lépcsőfokok írhatók le, vázlatosan:
1. A bizonyítani akarástól a bizonyításkényszer felé. Ha meg akarjuk mutatni képességeinket, adottságainkat, ha élni akarunk azokkal, az természetes, egészséges, önmagunk és mások számára is hasznos igény. A talentumokat nem kell elásni. Problematikus akkor lesz, ha ez bizonyítási kényszeré válik.
2. A fokozott erőfeszítés szakasza. A bizonyításkényszer hatására a különböző feladatok egyre sürgetőbbé válnak. Lelkiismeretességre, idealizmusra, elkötelezettségre hivatkozva vállaljuk az állandó túlterhelést. Mindinkább megszűnik a feladatok delegálásának képessége, az ember úgy érzi, mindent magának kell elvégeznie.
3. A személyes igények elhanyagolása. Lassan eltűnik az életből minden, ami által korábban jól érezte magát az ember. A szerelem, az érzelmek elérhetetlen messzeségbe kerülnek. Eltűnik a humor, a vidámság, a veszélyeztetettek megkomorulnak. Az ember "elfelejti" elintézni személyes dolgait (pl. a telefonszámlát befizetni, bevásárolni, a barátok születésnapja, csak hetekkel később jut eszünkbe...). Gyakran fokozódik a szeszesital-fogyasztás, vagy más káros szenvedély.
4. A belső konfliktusok elfojtásának szakasza. Az érintettek érzékelik kiegyensúlyozatlanságukat és belső konfliktusukat. Sokat foglalkoztatja őket az egészségük kérdése, fáradságérzetük: még érzik, hogy jobban kellene vigyázniuk egészségükre. Teljesítményigényük itt is jelentkezik. Rövid szabadságukat átalusszák vagy végigsportolják. Néhány óra vagy nap alatt kísérlik meg behozni azt, amit hónapok óta elmulasztottak. De vigyáznak, hogy környezetük ne vegye észre, mennyire aggódnak magukért. Ez a benső konfliktus terhes számukra, akadályozza (túl)teljesítő hajlamukat. Ezért érzelmeiket nem óvó jeleknek tekintik, hanem megszokott életvitelüket akadályozó zavarnak, és nem vesznek tudomást róluk.
5. Az értékrend megváltozásának szakasza. A reális szükség és a kevésbé szükséges közötti különbségtétel természetes képessége egyre inkább elvész. Új szemüveget írat fel valaki, de aggasztóan magas vérnyomásáról nem vesz tudomást. Az ítélő- és érzékelő képesség is deformálódik: a gyermek, a házastárs, az ismerősök, akiknek szükségük lenne rájuk, az "idegeikre mennek", mert feltartják munkájukban. A veszélyeztetett nők ebben az időszakban kilátástalan, de azonnal és intenzíven megkezdhető szerelmi kapcsolatokba keverednek.