Elterjedt nézet, hogy Isten minden Jancsinak előre kiválasztja az ő Juliskáját, és Jancsinak ezután már csak az a dolga, hogy valamilyen a hívő közösség által áthagyományozott módszerrel kifürkéssze az égi akaratot.
A módszerek kevésbé érdekesek, egyesek igen vad dolgokat művelnek (felcsapják a Szentírást, és ha ott nyílik ki, hogy „vedd magadhoz a te jegyesed, Máriát", akkor az adott hölggyel kapcsolatban Isten válasza IGEN!), mások több teret engednek az emberi vágyaknak és akaratnak a párválasztás nagy kérdésében. Inkább a mögötte rejlő filozófia vagy teológia az érdekes, mégpedig azért, mert az, hogy erről mit gondolunk, hosszú távon kihat majd a házaséletünkre is.

Talán megbotránkoztató, de az égben kötött házasság elméletét én inkább a platóni filozófia származékának, mintsem valódi bibliai tanításnak tartom. Platón írja A lakoma című művében, hogy egykor az ember androgün lény volt (férfi és nő egyszerre), de aztán az istenek kettévágták, és azóta bolyongunk és keressük az elveszített másik felünket. És hát Platón az, aki szerint a fontos és lényeges dolgok az égben történnek, a földi történéseknek az égiekhez kell igazodni.

Ezzel szemben a Biblia szerint a házasság (mint olyan) Isten akarata. Nagy általánosságban. Persze vannak kivételek, de a cölibátussal való küszködés mutatja, hogy az igazán elhívott nőtlen vagy hajadon ritkább, mint akik önként vagy kényszerből maradnak azok. Az ember közösségre, kapcsolatra teremtetett, elsősorban az Istennel való szeretetközösségre, de Istennek, a nagybetűs Másiknak legelső számú és legfontosabb képviselője a számomra a házastársam. És éppen ahogy Istennel, aki hozzám képest Másik, Jákóbként meg kell küzdenem, hasonlóképp a házastársamban is az örök Másikkal, Istennel találkozom, vele küzdök. A házasság célja nem az, hogy a megtalált másik felemmel felhőtlen boldogságban éljek, hanem hogy megtanuljak benne szeretni. (A keleti ortodoxiának van is egy olyan rokonszenves tanítása, hogy aki nem házasodik meg, menjen el szerzetesnek, mert az egyedül élő ember belerögzül saját önzésébe!)

Elvileg tehát az egyetlen megszorítás, hogy hívő hívővel házasodjon. Ezen belül szabadon és felelősségteljesen kell döntenie, hogy kivel köti össze az életét. Természetesen ebben is, mint az élet más területén, bíznunk kell a gondviselésben, Isten vezetésében, de ez a bizalom fel kellene hogy bátorítson az önálló döntés vállalására. Sajnos látni olyat, hogy az „égben kötött" házasságba vetett hit inkább elbizonytalanítja és szorongóvá teszi a fiatalokat. Vajon nem értem-e félre Istent? Mi van, ha elvétem, és Jancsi helyett Jóskánál kötök ki? Nem csoda, ha sok ifjú Istenre hivatkozva egyáltalán nem mer semmit sem lépni párválasztás-ügyben.

Olyan ez, mint az az egykor budapesti gyülekezetekben elterjedt népszerű elmélet (talán ma is él még!), miszerint Istennek van egy A-terve az életemre, aztán ha én engedetlen vagyok, vagy elvétem az irányt, akkor Isten előáll az úgynevezett B-tervvel. Gondoljuk csak el: az új házasságban eloszlik a rózsaszín köd és jönnek a problémák. Minden házasság nehéz, a problémák egy idő után súlyossá válnak. Ilyenkor aztán titokban azt gondolja a férj/feleség: nyilván nem ő volt Isten A-terve. Sőt, lehet hogy a B-tervét is elszalasztottam! Ez a Jóska egyáltalán nem Isten akarata. És elválik. Parodisztikusan hangzik, de hallottam már ilyenről.

Az ilyen gondolkodás figyelmen kívül hagyja, hogy mind az Isten vezetése, mind a férfi és a nő egymásra találása - végső soron titok, misztérium. Nem lehet okoskodó szabályokra redukálni. Egyet tudhatunk: miután összeházasodtunk egy emberrel, főleg, ha hívő, attól kezdve az a házasság Isten akarata, az ő áldása van rajta és ő velünk lesz küzdelmeinkben.

Az egyik gyülekezetben, ahová régebben tartoztunk, járt egy házaspár: az asszony jóval érettebb volt, mint kissé gyermeteg, furcsa viselkedésű férje. Egyszer a párválasztásról beszélgettünk, ahol néhányan (a lelkészünk és mások) elmondtuk nagyjából ugyanezt, amiről mindeddig írtam. Utána ez az asszony odament a lelkészhez, és bevallotta, hogy óriási megkönnyebbülés volt részt venni ezen a beszélgetésen, és hogy lehet, hogy ő ilyen tanítást még sosem hallott? Nyilvánvalóan nagy nehézségekkel küszködött, és még csak nem is reménykedhetett semmiben. Azt gondolta, már a döntésével elrontott mindent.

A házasság nem a párválasztáskor dől el és nem is lehet a párválasztáskor végleg elrontani. Aki viszont önmagát bábnak képzeli Isten kezében és fatalisztikusan gondolkodik, az már a kezdetben „elrontottnak" gondolt házasságában passzívan fog sínylődni. Jól meg kell nézni, kit választunk, és lehet óriásit hibázni, éppen ezért érdemes színvonalas jegyesoktatásra járni, meghallgatni a bölcs tanácsot. De mivel Isten áldása van rajta, a legnagyobb nehézségekkel küzdő házasságnak is van jövője.