Karácsonyillatú vécépapír – végig sem gondolom, mit csinálok, csak leveszem a polcról. Kicsit talán meg is örülök, hogy meglephetem valamivel a lakótársaimat, akikkel mindig újabb és újabb vécépapírcsodákkal örvendeztetjük meg egymást a közös használatú árnyékszékben. A hársfa, kamilla és üde tengeri szellő, hovatovább jázminillatosítású papírok után a karácsonyillatú nem tűnt nagy újításnak – különösen, hogy az említett papíráru évek óta kedvelt szezonális termék.

Hazatérve csomaggal ólomlassúsággal haladt az idő. Az előző, aloé vera illatú papír csak nem akart elfogyni. Mintha mindannyian tudtuk volna, hogy azért karácsonnyal feneket törölni mégiscsak szentségtörés.
Aztán egyszer csak valaki kinyitotta a csomagot és elkezdte használni a vidám motívumokat tartalmazó, könnyű kókusz- és vaníliaillatú, havas, meghitt estéket idéző papírt. Ez, kérem, az igazi hitvallás, amikor még a klotyópapírom is karácsonyi. Hitvallás vagy agyrém?

Nem lenne precedens nélkül való az alsó fertály kitörlésére használni az evangéliumot. Volt idő, amikor a ceaușescui Romániában Bibliákat zúztak be erre a célra. A Szentírásból készült vécépapíron akár egész igeverseket is lehetett olvasni, mielőtt aláhulltak volna a bűzlő mélységbe. Nem is oly rég, nem is oly messze. És annak a papírnak nem volt finom vanília- és kókuszillata.

Az a gesztus annak idején Romániában meg akarta semmisíteni a Bibliát és annak üzenetét. Eltelt pár évtized és a helyzet megismétlődik, sőt, ha lehet, még rosszabb. Olyan karácsonyt hoztunk létre, amely valóban csak arra jó, hogy kitöröljük habos-babos rajzolt rénszarvaskáival és hópihéivel nemesebbik felünket. Ugyanis megsemmisült benne a karácsony üzenete.

Valószínűleg ha csak egy karácsony illatú illóolajról, gyertyáról vagy teafilterről lenne szó, nem tűnne fel ennyire élesen a baj. De a karácsony illatú vécépapír mellett nem lehet szó nélkül elmenni. (Különösen, mert még én is megvettem, és csak utólag esik le, mit csináltam.) Nem más az egész, mint történethamisítás. Cseréljük a rénszarvasokat tevére, a hópihéket dűnékre, és ha nem is pálma-, de legalább olajfára a papír fenyőmintáit. És felejtsük el a kókusz- és vaníliaillatot. A Karácsonynak, így, nagybetűvel, annak idején Betlehemben istállószaga volt. Szalma és állatok szaga, csípős a levegő éjjel már, belevegyül az izzadság, a vér szaga is. A gyerekek sem rózsaillatúan születnek. Magzatmázosak és véresek. A karácsonyillat istállószag, amibe pár, ugyancsak nem túl jó szagú pásztor is becsatlakozik. Kicsit árnyalja a képet a napkeleti bölcsek érkezése, új illatelemek: tömjén és mirha. Istállószag tömjénnel és mirhával – ugyan melyik cég állítana elő ilyen keveréket?

Ha hagyom, hogy az orromnál fogva vezessenek, annak valóban vécékarácsony lesz a vége – kókusz- és vaníliaillat, amivel csak egyetlen dolgot tudok csinálni. Nincs a kókusszal meg a rénszarvasokkal semmi baj, csak olyan, mintha vizet keresnék és kapnék helyette egy gumicsizmát – végül is annak is van köze a vízhez…
Akkor hát legyen rossz szagú a karácsony? Félek, hogy az illatosítószerekkel stuccolt ünnep válik csak igazán büdössé.
Az illat csak üzenet egy eljövendő valóságról. A vécépapír illata hazugság – süteményt sejtet, de csak mintás papír van mögötte. Milyen eljövendő valóságról üzen a mi karácsonyunk illata? Kiszagolható-e, hol van az igazi karácsony? Orral aligha, vagy csak papírszagú megoldással. Papír- és nyomdafestékszaggal. Bibliaszaggal. Ha merünk nagyot lélegezni az Isten-kínálta karácsony illatából, ami nem selymes-simogató, de élet, örök élet van benne.