Az életünk tele van stresszforrásokkal, olyan eseményekkel, amelyekkel nehezen vagy egyáltalán nem tudunk megküzdeni. Születésünktől kezdve ki vagyunk téve különféle hatásoknak, amelyekre valamiféle reakciót adunk. Ha olyasvalamivel találkozunk, ami pszichés feszültséget okoz, akkor működésbe lépnek az énvédő mechanizmusok. Ezek nem tudatos reakciók a részünkről. Például ha valakit nagy trauma ér, előfordul, hogy nem emlékszik vissza a történtekre. Egy baleset áldozata nem emlékszik a részletekre, egyik pillanatban az utcán sétál, a másikban a kórházban találja magát. Az énvédő mechanizmusok nélkül nem tudnánk jól működni. Már csecsemőkorban működnek egyszerűbb énvédő folyamatok, amelyek az egyén fejlődésével összetettebbekké, magasabb szintűekké, tudatosabbakká válhatnak. Visszatérve a baleset példájára, ha esetleg fellép a poszt-traumatikus stressz állapota, akkor szükség van valamiféle fejlettebb énvédelemre, hogy a személyiség megőrizze integritását, ne essen szét. Ha ki tudja írni magából, el tudja mondani valakinek, nagyobb összefüggésbe tudja helyezni, lerajzolja, lefesti vagy éppen vallásos megküzdési módot alkalmaz,  akkor az egyén integrálni tudja magába a történteket, ismét helyreáll a belső egyensúly. Ugyanez érvényes akkor, ha a balesetben maradandó egészségkárosodást szerzett. Így van ez, amikor a gyermek iskolába megy, amikor megházasodik, gyászol, szakít, elválik, kórházba kerül. És még rengeteg élethelyzetre megfeleltethető ez a folyamat.

Mindez elvileg jól működik. Elvileg. Gyakorlatilag sokszor nem merek, nem tudok megküzdeni az engem ért eseményekkel. Állandósul az állapotom. De az erők, amelyek a mélyben működnek, valamilyen formában felszínre törnek. Nem veszek tudomást arról, hogy balesetet szenvedtem, agyam legsötétebb zugába űzöm. Aztán furcsa mód megbetegszem. Az orvos szerint semmi bajom, de én csak beteg vagyok. Furcsa szokásokat veszek fel, ingerlékennyé válok, kerülök bizonyos helyzeteket stb. Mindennek a hátterében a fel nem dolgozott trauma van, amivel nem akarok szembenézni.

Mindez elég idegenül hangzik vallásos körökben. Nem szoktunk foglalkozni azzal, hogy bennünk is működnek hasonló negatív erők, amelyek életünk olyan eseményéhez kötődnek, amelyre még csak gondolni sem akarunk. Együtt élünk olyan feszültségekkel, amelyektől jobb lenne szabadulni. Ilyenkor sajátos elméleteket gyártunk. Kísértésnek gondoljuk, bűnnek mondjuk, próbának állítjuk be azt, ami valójában nem más, mint a mi személyes tragédiánk. És ezzel összezavarjuk magunkat, mert ettől kezdve nem tudjuk megkülönböztetni a valódi bűnöket, kísértéseket, próbákat a lelkünkben zajló folyamatoktól. Nem ismerjük eléggé magunkat, hogy különbséget tegyünk életünk dolgai között.

Kálvin nem véletlenül beszél istenismeret és emberismeret fontosságáról. Ha minél jobban ismerem Istent, annál jobban megértem saját magamat a vele való kapcsolat összefüggéseinek segítségével. Más oldalról megközelítve a dolgot, a Megváltásban szabadságot kaptunk. Sok minden mellett szabadságot arra, hogy ápoljuk sebeinket, hogy szembenézzünk lelkünk mélyén élő démonainkkal.

Az istenismeret segít abban, hogy Isten segítségét kérjük a trauma legyőzésében. Segít, hogy Isten szemével lássuk azt, amire nem merünk ránézni. Hogy átértékeljük a történtekhez való viszonyunkat. Hogy meglássuk, Isten a sebeinkkel együtt szeret bennünket. A démonainkkal együtt el tud fogadni minket. Hogy az Ő jelenlétében elindulhat a szembenézés, a feldolgozás, a gyógyulás.

Az önismeret pedig segít, hogy megelőzzem önmagamat. Ha tudom, hogyan reagálok bizonyos helyzetekre, eseményekre, hogyan működöm, akkor azt is meg tudom tanulni, hogyan reagáljak egyre tudatosabban. Hogyan nézzek szembe a nehézségekkel és hogyan váljon egyre fejlettebbé az énvédelmem. És megtanulhatom azt is, hogyan kötözzem át újra és újra a sebeimet, hogyan szelídítsem meg lelkem sötét démonait.

Mindenki rendelkezik valamiféle énvédő mechanizmussal. A keresztyén ember pedig rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy tudatosan, Isten segítségével fejlessze magát és legyen egyre erősebb és felvértezettebb a szembejövő nehézségekkel, stresszhelyzetekkel, traumákkal szemben.