A ház előtti tearózsa nem szűnt meg nekem mindennap új színt mutatni, és nyugtatni a fejem a felhő párnán ábrándozva milyen jó is volt. A felhők mindig mentek valahová, sosem álltak, sosem hagyták, hogy én sokáig nézzem, faggassam őket. Kíváncsi lettem, vajon merre? Talán arra új színek is vannak?
Elindultam hát felfedezni, tékozolni, hasra esni, tanulni új színeket, találni új árnyakat, fényeknek mesélni a saját otthoni sugaraimról.
S miközben ezeket űztem, gyerekkorom szép fényeit, játékait megfogta a kor.

"Felnőttél" azt mondták akkor. Pedig nem történt én velem semmi. Ugyanaz a sárkány, boszorka, tündér indult bennem szerencsét próbálni, új birodalmat találni, kastélyt, varázslatot. Csak valahogy nem talál. Valahogy még az is megkopott, ami eddig színes, fényes, pompás és mesés volt. De jó vándorként bandukol bennem tovább a többre való vágy, s nem hagy pihenni: nincs ágy, mely hagyná feledni hiányomat - legalább egy éjszakára. Madár fészke kicsi nekem, medve barlangja zord, de Isten csak nekem is rendelt egy zugot valahol.

Meglátsz az utca sarkon.
Megtaláltam-e kérdezed? Talán megtalálom. Várom, s talán nem álom, hogy lesz honom is nem csak határom.