Nem csak a kenyér és a hal tudott megszaporodni Isten kezében. Nem csak a nagyon kevéske vékaalja olaj meg lisztecske tudott megújulni naponta. Isten sokszor az emberi természeten mutatta meg igazán, hogy számára nem számít, ki milyen kevéske, vagy éppen milyen sok.

Soknak ott van Pál. 
Ez a vehemens, törekvő siheder a damaszkuszi hívek életét veszélyezteti, és ezt az Úr nem úgy gondolta megoldani, hogy Saul élettelenül hull a porba félúton, hanem úgy kanyarítja a szálakat, hogy a legnagyobb misszionáriust faragja belőle, aki úgy beszél magáról, mint a bűnösök között legnagyobbról. 
A tökéletesség vallási eszméjét űző emberből a tisztátalan pogányok apostolát faragja Isten.

Vagy ott van kevésnek Mózes, a rosszul beszélő, nem éppen vezetésre termett, gyökerei és identitása felől még megerősödésre váró gyilkos. 
Szálka az uralkodó hatalom szemében, szálka a sajátjai szemében. Mégis épp neki kell lennie annak, aki kivezeti a népet a fogságból.

Vagy még jobb példa Dávid, aki még zöldfülű fiatal, amikor harcedzett, rátermett testvérei közül épp őt keni fel a próféta királynak. Mária, a még meg sem házasodott kamaszlány, aki a Szentlélektől állapotos.

Mennyi egy bevehetetlennek hitt Jerikó városa az Úr előtt, vagy mennyi egy Sisera rettegett serege? De mennyi egyetlen mustármag…

Isten mértéke és mértékegysége mindig megdöbbentő és mindig mosolyt csal az arcunkra. Ellentmond a fizikai törvényeknek, népi megfigyeléseknek, egyáltalán azoknak a kategóriáknak, amelyekre minden tudásunkat alapozzuk.

Bár tudnánk ezzel a mosollyal nézni a velünk farkasszemet néző mennyiségeket és mértékeket is: az elénk tornyosuló feladatokat, az épp csak nem üres zsebünket. Bár így látnánk embereket: azt soknak, akivel sokat tervez az Úr, és minden erőlködésük ellenére kicsiknek a hatalmasokat. De jó lenne így látni magunkat is, hogy az Úr kegyelméből éppen kicsinységünkben vagyunk a legnagyobbak, és pöffeszkedésünkben a legkevesebbek.