„Fel kellett fognom, hogy az úgynevezett prózai vagy hétköznapi dolgok, amelyek éppen most történnek, jelentik a békesség és megelégedettség lényegét."
Adrian Plass
Terápia - 60. szám / 2013. június 1.
Egy gyógyító közösség ereje
Lelkigondozás betegágyak mellett
Vallás és pszichoterápia, kórházi hétköznapok, mélységek és felfedezések, az elfogadás ereje, úti csodák. Csupán néhány dolog azok közül, melyekről Gál Judit kórházlelkész, a Református Kórházlelkészi Szolgálat vezetője megosztotta velünk véleményét.
A tudományos alapokról
A vallásosság – az embernek mint spirituális lénynek a reflexiója – az élet kérdéseire keres és ad választ, egyfajta életgyakorlatot, míg a pszichoterápia a lelki folyamatok elakadásában, a személyiség fejlődésében próbál segíteni. A lelkigondozás középpontjában az ember áll, a bibliai antropológia alapján. Az ember, aki kapcsolatra teremtetett Teremtőjével, önmagával és embertársaival, bűnös, ugyanakkor megváltott lény. A lelkigondozás és a pszichoterápia is élet- és lélekápolás, de a kiindulópont mást. A pszichoterápia a tünetekkel, az elakadásokkal küszködő emberből indul ki, keresve fejlődésének, továbblépésének erőforrásait. A lelkigondozás szintén az emberből, a jelen állapotából indul, de nagyobb összefüggésben látja, láttatja a segítségkérőt. A pszichoterapeuta nem közvetítheti saját meggyőződését, „értéksemlegesnek” kell lennie és igaz ez a saját vallásosságára is. Ugyanakkor a lelkigondozás, ezen belül is a keresztyén lelkigondozás, elfogadva minden segítségkérő hitbeli, meggyőződésbeli állapotát, nem állhat más alapon, mint a Szentírásban elénk tárt emberképen és istenismereten – magyarázza a kórházlelkész.
Lelkigondozás a hétköznapokban
Minden pszichiátriai osztályon vannak olyan betegek, vallásosak és vallással nem foglalkozók egyaránt, akiknek a jelen kezelése során kerül felszínre vallásosságuk szerepe, ereje, esetleg problémái. Az egészséges vallásosságra mindig lehet építeni. Egy jól működő közösség ima-hátterének tudata, látogatások, egyéb segítség nagyon nagy erőforrás egy betegnek. A hitbeli meggyőződés igen fontos kapaszkodóvá válhat a krízisek idején, persze van, akinek éppen ebben az időszakban omlik össze. Korábbi Isten-képe, s a lelkigondozás feladata ekkor, hogy segítsen felfedezni azokat az alapokat, amelyek változatlanul maradtak, s amelyeken továbbépülhet az ő személyes hite. Ha megerősödik spirituálisan, az segíti a küzdelmet a jelen nehézségeivel. A lelkigondozás feladata képviselni az ember teljes voltát, méltóságát mind a betegségben, mind a gyógyulásban.
Egy balesetes családot hoztak a kórházba, ahol ketten meghaltak az autóban, ketten életben maradtak. A sebek, az összetörtség fizikai kínja mellett a veszteség hatalmas sebe is ott állt. Természetesen pszichiáter segítségét is kérték, hogy nyugtatókkal, beszélgetéssel legyen jelen. Ő vonta be a lelkigondozót is ebbe a folyamatba. Hamar kiderült, hogy a család vallásos hátterében a hit ereje a korábbi életúton és korábbi veszteségekben is fontos erőforrást jelentett. A beszélgetésekben döbbenetes volt átélni, ahogyan az anya vissza tudott emlékezni korábbi tapasztalataira, s a kórházlelkésszel való beszélgetésekben ő maga kínálta gyermekének az Ige, ima erejét. Összetörve, de azzal a bizonyossággal hagyták el a kórházat, hogy mégis tovább lehet menni – mesél a kórházlelkész szolgálatáról.
Együtt egy csodákkal teli úton
A bajba kerülő ember segítséget kér, vár. Nem csak a testi bajaira. Tele van gyötrő kérdésekkel, érzelmi viharokkal, félelmekkel, szorongással. Mérlegre kerül addigi élete, értékrendje, hite, meggyőződése. S ha ebben az állapotában „emberére” talál, aki képes meghallgatni, útitársul szegődni, elfogadni, feljebb mutatni, akkor a mélység áldásokat hordozó felfedezéssé is válhat.
Csak hitelesen lehet így segíteni. Lelkigondozói hatása sokféle beszélgetésnek lehet, mégis szükséges felismerni, hogy ez önálló „szakma” is, szükséges ember-ismerettel, önismerettel, szabályokkal. Ugyanakkor az is tény: soha nem elég csak az ismeret, a megfelelő szakmai tudás „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak annak építői”. A másik számára való lét, az együttlét nem egymás melletti létet jelent. Hordozza azt a krisztusi tulajdonságot, amiben Ő az igazi Mester: elfogad úgy, ahogy van a másik. Szabadságot ad, lehetőséget felismerésekre, indulatokra, megállásra és továbblépésre. Soha nem erőltet semmit, nem siettet. „Mindent eltűr, mindent remél.” Ebben a közösségben tényleg gyógyító erő van.
A gyógyítás fogalma a helyreállítás fogalma. Minek is kell helyreállnia? Sokszor nem a betegség előtti állapotnak, mert az idáig vezetett. Kívülről nem lehet megmondani a biztos választ – ki hol tart, merre tart s merre kell mennie. De lehetünk abban segítők, hogy ezek a kérdések kimondassanak, belülről, sőt felülről válaszra találjanak. Késznek és képesnek kell lenni arra, hogy a bajban levő megérezze: nincs egyedül. Vele lenni, együtt menni egy szakaszon: ez a lelkigondozó feladata – s az úton csodák történhetnek.