Graham Greene: A Burnt-Out Case (Gyógyulás) c. könyvéről

A társadalomból kivonulás gondolata, mint a gyógyulás első lépése ma is sokakat foglalkoztat. Az interneten keringő rövidhírrel mindnyájan találkozhattunk már:

Közel két éve él önszántából pénz nélkül egy férfi Nagy-Britanniában, és önkéntes kirekesztését a gazdasági életből nagyon élvezi.
A 31 éves Marc Boyle 2008 novemberében vált tejesen önellátóvá, azóta nem használ pénzt. A férfi Bristol közelében egy lakókocsiban él egy biogazdaság mellett. Hetente három napot dolgozik a farmon, megtermeli magának élelmét, hat éve vegetáriánus. Elektromos készülékeit napelem révén tölti fel. Boyle élvezi életvitelét, annak ellenére, hogy minden tovább tart a pénz nélküli életben – a mosás például négyszer annyi ideig. Eredetileg egy éven át akart „gazdasági életen" kívül életet élni, ám jócskán hosszabbított, és nem tervez változtatást. Szülei először csodálkoztak életmódján, de mára támogatják, sőt, fontolgatják, hogy maguk is kipróbálják a pénztelenség szabadságát.
Boyle egyébként a világ problémáin morfondírozva – a környezet pusztulásától a háborúkig – jutott arra, hogy mindegyik kapcsolódik a pénzhez, és ez indította el életvitele teljes megváltoztatásában.

Idegen helyen az újonnan jöttnek azonnal el kell kezdenie felépíteni az ismerős környezetet – egy fényképpel vagy egy polcra való könyvvel, ha a múltból nem hozott magával mást. Querrynek nem voltak sem fényképei, sem könyvei, csak a naplója. Az első reggel a közeli kápolnából kihallatszódó hatórás istentisztelet hangjai ébresztették fel, s a totális elhagyottság páni félelmet keltett benne. Háton fekve hallgatta az egyhangú, kántáló éneket, és ha pecsétgyűrűjének lett volna varázsereje, megforgatta volna az ujján, és a felidézett dzsinntől azt kérte volna, hogy vigye vissza arra a helyre, amelyet jobb híján otthonnak nevezett.

Kivonulni a társadalomból – régi topik az irodalomban. A Robinson Crusoe-tól kezdve, a Nemo kapitányon át John Updike S-jéig számos alkalommal olvasunk arról, hogy a társadalomban vagy önmagukban való csalódás arra késztet embereket, hogy elhagyják otthonukat, és látványos vagy csendes módon kivonuljanak a társadalomból. Ezt teszi Graham Greene híres regényének főszereplője, Querry is, aki sikeres építész, sok szép épület, hatalmas templom tervezője, de a belső kiüresedés ellenszereként repülőre ül, hajóra száll, s távol a civilizációtól egy kongói lepratelepen keresi újra önmagát, s az ott lévő emberekkel, világi és egyházi személyekkel folytatott beszélgetések szembesülésre késztetik: vajon mindez elég-e ahhoz, hogy élete kiürült edénye újra feltöltődjön?

És mégis, maga sem tudta miért, nevetésük ingerelte őt, ahogy egy hangoskodó gyermek vagy egy dzsesszlemez tud csak bosszantani – bosszantotta, hogy a legapróbb dolgoknak is annyira tudnak örülni, például annak az üveg whiskynek, amelyet a hajóról hoztak nekik. Azok, akik Istennel kötik össze az életüket, gondolta, éppolyan otthon ülőkké válnak, mint a „jól idomított férjek" – ez fajta házasság ugyanolyan szürke és sivár, mint a többi. A „szeretet" szó éppúgy szertartásos csókot jelez, például mise celebrálása közben; és az „Ave Maria", akárcsak a „kedves", nem több, mint egy formula, amellyel leveleket szokás megkezdeni. Ezt a házasságot, ahogy a világi házasságokat, szokások és hajlamok tartják össze – szokások és hajlamok, melyeken megosztoznak Istennel.

A távoli világban minden előfordulhat, még az is hogy a papok által irányított telepen egy ateista orvos adja meg a pontos diagnózist a sikerei helyszíneiről elmenekülő civilizált remetének: Querry lelki közömbössége a leprásokéhoz hasonló betegség, csak éppen nem testi, hanem lelki csonkulásban szenved, azaz éppen az adja a bajt, hogy nem szenved, hiszen nem képes érezni. A gyógyulás első jele éppen a szenvedés lesz. A lepratelep mindennapjaiban lassan megáll a kór további terjedése, és az elsivárosodás helyét elfoglalja a feltöltekezésre vágyó lélek. A spirituális út nem megy egyik napról a másikra, s kérdés, hogy ki nevezhető majd egyáltalán gyógyultnak.

Imádkoztok Yezuhoz – folytatta a rendfőnök. Szája megrándult, mintha egyik sarkából a másikba igazította volna szivarját. – De Yezu nem egyszerűen szent ember. Yezu Isten, és ő teremtette a világot. Amikor kitaláltok egy új éneket, benne vagytok az énekben, amikor kenyeret süttök, benne vagytok a kenyérben, amikor gyereket csináltok, benne vagytok a gyerekben, és mivel Yezu teremtett meg titeket is, Yezu bennetek is ott van. Mikor szerettek, Yezu szeret benneteket, mikor irgalmasok vagytok, Yezu irgalmas bennetek. De amikor gyűlölködtök vagy irigykedtek, az nem Yezu, mert minden, amit Yezu teremtett, az jó. Rossz dolgok nincsenek. Nem léteznek. A gyűlölet azt jelenti, nincs igazság. A rossz dolgok üres helyek, ahol Yezunak kellene lennie.

Aki egészséges, ritkán gondol arra, hogy beteg is lehet. Aki beteg, minden vágya, hogy újra egészséges legyen. Gyakran fordul elő, hogy valaki túl korán nevezi ki magát gyógyultnak, felkel, dolgozik, aztán még jobban visszaesik a betegségbe. A gyógyulás mindig megkönnyebbülést jelent. Elhagyni egy rossz állapotot, legyűrni egy betegséget, felkelni a betegágyból. A folyamat a lényeg, amikor már a gyógyulás útján vagyok, noha még beteg vagyok, de látom a javulást. Amikor a fájdalom már múlóban van, amikor még sajog a seb, de már tudom, hogy meg fogok gyógyulni. Mindenki számára jobb lesz az az állapot.

- Imádkozzon értem, Mr Querry. Nagyra értékelem az imáit.
- Én nem szoktam imádkozni.
Deo Gratias mást mond – mosolygott Thomas atya, fekete, édeskés, nyúlós medvecukormosollyal. – Léteznek belső imák, a csend imái. Még öntudatlan imák is vannak, a jó szándékú emberek imái. Egy gondolat magától Isten szemében talán felér egy imával.
- Gondoljon néha rám, Mr Querry.
- Hogyne, gondolni fogok magára.
Szeretném, ha a segítségére lehetnék. Úgy, ahogy maga segített rajtam. – Elhallgatott, mintha egy kérésre várna, de Querry nem szólt semmit, csak felemelte a kezét, és lesöpörte arcáról egy pókháló ragadós szálait, melybe az ajtó felé menet beleakadt. – Ma fogok tudni aludni – mondta Thomas atya vészjósló hangon.

Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra! Ne téveszd szemed elől, őrizd meg azokat szíved mélyén, mert életet adnak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek. (Péld 4,20-22)